Amikor a politikusok és a közgazdászok világgazdasági erőkről beszélnek, általában nemzetállamokra utalnak, ezekre osztják fel a gazdasági erőket, és többnyire GDP alapján rangsorolnak. Így például sokszor spekulálnak arról, hogy Kína mikor veszi át a világ legnagyobb gazdaságának címét az Egyesült Államoktól (és bizonyos téren ez már meg is történt).

De a nemzeteken alapuló számolgatás a mai tudásalapú, világvárosok körül kiépült gazdaságok idején nem stimmel: nem is csak városokról vagy nagyvárosi területekről, hanem nagyobb városok és az agglomerációjuk kombinációiból álló megarégiókról kell beszélnünk. Vagyis nem egész Kína, hanem csak mondjuk a sanghaji megarégiót kell vizsgálni a versenyben, amiben nem Ausztriával vagy Magyarországgal, hanem a Bécs-Budapest megarégióval versenyez. Persze a törvényeket a nemzetek hozzák, de ezek a hatalmas, sokszor országokon átívelő gazdaságok erősen befolyásolják a mozgásterüket. (Sőt a populista előretörések ellenére úgy néz ki, a cégek egyre inkább átveszik az irányítást az országoktól.)

1961-ben Jean Gottmann geográfus a tudományos életben is bevezette a megalopolisz kifejezést, amivel a Boston és Washington közötti feltörekvő gazdasági központot jellemezte, majd a szót a világ több régiójára is használni kezdték, például a Chicago, Detroit, Cleveland és Pittsburgh közötti területre. (A szót eredetileg már 100 éve is használták más jelentéssel, például Oswald Spengler az A Nyugat alkonyában.)

A megarégiókat vagy városövezeteket nehéz a hagyományos adatsorokkal jellemezni. Az olyanok, mint a Boston–New York–Washington-folyosó, éjszaka repülőről nézve szépen kirajzolódnak, Richard Florida urbanista 2008-ban éjszakai műholdképek alapján a kollégáival fel is rajzolta a világ azonosítható megarégióit, és most a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) 2015-ös műholdas adataival a Citylabnél pontosabban is elvégezték a munkát.

A megarégiókat úgy alkották meg, hogy mindegyik legalább két nagyvárosi területből és több mint 5 millió lakosból áll, a gazdasági termelése pedig több mint 300 milliárd dollárt tesz ki. A népességre és a termelésre, illetve vásárlóerő-paritásra vonatkozó adatokat az Oxford Economics elemzőcégtől vették.

Így végül 29, a globális gazdaságot regionálisan működtető megarégiót számoltak össze, és ezeket térképen (png) is ábrázolták: 11 Ázsiában, 10 Észak-Amerikában 6 Európában, 1 Latin-Amerikában, 1 Afrikában van, és még egy található Afrika és Ázsia határán. (Más kritériumok szerint akár 39 megarégiót is ki lehet alakítani.) Ez gazdasági erősorrendben így néz ki:

A világon a legnagyobb a Boston és Washington között húzódó megarégió: 50 millió ember él itt, és több mint 4000 milliárd dollárnyi a gazdasági termelése. Ha ez a régió önálló ország lenne, a világ ötödik legnagyobb nagyobb gazdaságával büszkélkedhetne, az Egyesült Királyságénál is nagyobbal.

A második legnagyobb a Párizs, Amszterdam, Brüsszel és München alkotta régió, itt 44 millióan élnek, és 2500 milliárd dollár a termelése, ami nagyobb, mint Olaszországé.

A harmadik Minneapolis, Chicago, Indianapolis, Detroit, Cleveland és Pittsburgh megarégiója, ami összesen 50 kisebb-nagyobb városból és környékéből áll. 30 millió ember lakik itt, és 2000 milliárd dollárnyi a termelés. Alig valamivel kevesebbet termel Ázsia legnagyobb, 40 millió fős megarégiója, Tokió és környéke.

A 12,8 millió fős Bécs-Budapest megarégió a 18. legnagyobb a gazdaságát tekintve: 555 milliárd dollárnyi a termelés. Egyre több magyar költözik át, vagy jár át dolgozni Ausztriába, a helyi társadalombiztosítási szövetség adatai szerint tavaly év végén hivatalosan 94 458 magyar állampolgár dolgozott ott. A 2015-ös menekültválság idején fontos szempont volt az osztrák határon az ellenőrzés ideiglenes visszaállításával kapcsolatban, hogy rengeteg magyar dolgozó ingázik, és a schengeni határ ellenőrzésének szigorítása nagyon megnehezítette volna a munkába jutásukat. Orbán Viktor nemrég azt tűzte ki célul, hogy 2030-ra Magyarország érje el az osztrák életszínvonal és átlagos fejlettség 80-85 százalékát.