Fideszes teóriák a Notre Dame-ról: muszlimok, Macron, isteni harag

Az égő Notre Dame április 15-én este 19 óra utánFotó: Francois Guillot/AFP

Hétfő este még lángokban állt a Notre Dame tetőszerkezete, a magyar kormánypárti sajtóban már útjukra indultak az összeesküvés-elméletek arról, hogy muszlim fanatikusok gyújthatták fel a párizsi gótikus katedrálist.

A párizsi ügyészség nem volt olyan éber és jól informált, mint a Fidesz-magyar sajtó: másnap jelezte, hogy nincs jele szándékosságnak, baleset ügyében indít nyomozást. Ez még nem zárja ki, hogy később gyújtogatásra utaló nyom is előkerülhessen, de a főügyész alighanem azért nyilatkozott személyesen kedd reggel, hogy elejét vegye a mindenféle pletykáknak.

Az emberek azért kedvelik a konteókat, mert egyszerű magyarázattal szolgálnak olyan dolgokra, amelyekre nem biztos, hogy létezik egyértelmű és érthető válasz. Klasszikus és nagyon hatékony konteófölvezetés a

„talán soha nem tudjuk meg, mi történt”

típusú utalgatás, amit Novák Katalin családügyi államtitkár is elengedett. Épp csak sejteti, hogy itt „valakik” el akarnak titkolni előlünk „valamit”, azaz az igazságot, és gondoljon mindenki mögé, amit akar. 

„Háborúban született, a hatalom szolgálatába állt”
A 444 új videója a közmédiáról. Premier és beszélgetés Veiszer Alindával, Uj Péterrel és Plankó Gergővel. Jegyek itt rendelhetők.

 

A kormány kommunikációs talpasai hézagmentesen illesztették a templomtüzet az orbáni világképbe: talán nem tudjuk (talán sosem tudjuk meg...) ki okozta, mi okozta a tüzet, de  szimbolizálja az egyre hitetlenebb, migránsosabb és macronosabb Európa hanyatlását, és valójában nem más, mint égi büntetés. 

A Pesti Srácok szerzője már hétfő este arról írt, hogy pár héttel az EP-választások előtt nyilván csak „baleset” történhetett, és gyorsan talált az interneten olyan kommentelőket, akik örültek a lángoknak, sőt valahol azt is olvasta, hogy „Insallah”, és hogy égjenek a keresztények. Varga-Bíró Tamást, aki korábban a zsidók elgázosításáról szerzett megkapó kupléja miatt volt (méltatlanul) háttérbe szorítva, most nagyon feldúlta, hogy miközben még bőven lángolt a katedrális, egyesek olyan posztokat tettek közé, hogy „még nem tudni, mi okozta a tüzet.” Kifejtette, hogy ma már nem csak muszlimok örömködnek, ha égni látnak egy katedrálist, a kárörvendők közt   

„szép számmal akadnak echte párizsi echte franciák is. Hogy kik ők, azt nem kell mondanom. Nekik a vallás még kulturális értelemben sem jelent semmit. Ahogyan a nemzetállami lét sem.” 

A Demokrata és a Vadhajtások kormánypárti aktivistaoldal 

„Rejtélyes alak a Notre Dame-i tűznél” 

címmel közölt cikket arról, hogy az NBC amerikai tévétársaság egyik hétfő esti felvételén feltűnt egy ember a lángoló katedrális homlokzata mögött. A Vadhajtások még egy turbánt is látni vélt a gyanús alak fején. Ez a felvétel szép ívű nemzetközi konteókarrier végén érkezett meg a Fidesz-médiába, sok tízezren osztották meg a Twitteren, de hamar kiderült, hogy nem akkora szenzáció. Végül a magyar kormánypárti szerkesztők is elismerték, hogy valószínűleg egy tűzoltó látható rajta, és nem turbán lesz az, hanem sisak. 

A legnagyobb kormánypárti hírportál az Origo a nívós American Mirror című magazin alapján arról írt, hogy „Párizsban élő muszlim migránsok” a közösségi médiában tombolnak örömükben a tűz láttán. Erre bizonyítékul egy Twitter-poszt szolgált az égő katedrális videójával, amit arab nevű userek lájkolnak, és viccesnek címkéznek. A Hír TV már tényként osztotta, hogy a francia liberálisok és muszlimok örömködtek a lángokat látván: 

A francia katasztrófavédelem működését töviről hegyire átlátó Origo szerint egyébként meg lehetett volna menteni a katedrálist, ha szervezettebb lett volna a tűzoltás, ha működne a francia belügy, ha működne Franciaország, és lett volna elég pénz a Notre Dame felújításra, azaz ha nem a (bevándorláspárti) Emmanuel Macron lenne a francia elnök már lassan két éve. (A valóságban szerencsére az épület falait és szerkezetét sikerült megőrizni.) 

Magyarország vezető online híroldala szerint egyébként az ügyészek „baleset” – érted ;), idézőjeles baleset – miatt nyomoznak.

A médiában persze nem csak Magyarországon indultak meg vad találgatások, de annyiból különleges hely vagyunk, hogy nálunk kormánypárti politikusok is táplálják és terjesztik a konteókat. Kapóra jött, hogy több miniszterelnök-kollégájával szemben Orbán Viktor majdnem kerek egy napot várt azzal, hogy megszólaljon az ügyben – levélben fejezte ki együttérzését Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel és Éric de Moulins-Beaufort reimsi érsekkel –, így a másod- és harmadvonal addigra kényelmesen kiírhatta magából véleményét. A fő csapásirány az volt, hogy szakrális büntetés ami történt, amiért Európa már nem az, ami volt.

Népszerű képviselőkörökben a demokratás publicista, Szentesi Zöldi László írása arról, hogy hétfő este valójában egész Európa égett el a szemünk előtt, és ami történt, figyelmeztetés arra nézve, hogy Európa rossz úton jár, és majd mások – azok – elmagyarázzák nekünk, mit kell erről gondolnunk. Wintermantel Zsolt újpesti polgármester, Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár és Pócs János jászsági képviselő is osztotta a cikket a láthatatlan kézről:

„Most majd elmagyarázzák nekünk, hogy a felújítás alatt valamelyik munkás eldobta a cigarettát, az okozta a tüzet. Esetleg egy vezeték lángra kapott. Vagy valami hasonló, de mindenképpen emberi mulasztás történt. Látszólag igen, tényleg így lehet, csakhogy a kéz, amely láthatatlanul vezette az eseményeket, már akkor ütésre lendült, amikor még semmit sem sejtettünk. A kéz, amely egyidejűleg ütni és simogatni is képes. Az igazság az, hogy maga Európa égett el a szemünk előtt. Csak éppen nem vettük észre.”

Aradszki András KDNP-s energiaügyi államtitkár az origo.hu nyomán szintén Macron felelősségét látja a templomtűz mögött. A „Rémisztő állapot, ellenőrizetlen felújítás, kaotikus tűzoltás” című cikket osztotta meg ezzel:

„Hogyan gyulladhatott ki a keresztény világ egyik jelképe? Miért nem volt terve a tűzoltóknak és a polgári védelemnek ilyen esetre? Hogyan terjedhetett ilyen gyorsan a tűz? És legfőképp: ki a felelős a történtekért? Macron kormánya nem volt hajlandó fedezni a teljes költséget, és tavaly 2 és félmillió eurót még el is vont a felújítási munkáktól.”

A legsejtelmesebb Pósán László országgyűlési képviselő volt, aki az orosz kormánypropaganda-orgánum, a Russia Today cikkét osztotta meg arról, hogy már a

második katolikus templom égett le Franciaországban egy hónap alatt, és ez nem lehet véletlen. 

„Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy megoszlanak a vélekedések a tegnapi történésekről” - írta Pósán a cikkhez, amit később az RT szerkesztői is átszerkesztettek, amiért túlzottan konteósra sikeredett. A fehérgyarmati képviselő egy nagy égő Notre Dame-ot is megosztott azzal, hogy ez a nagy leégés jól szimbolizálja, hova jutott a keresztény Európa.

Semjén Zsolt is beleállt a szekularizálódó Európa halálába. Szerinte vastagon benne van a tűzben Macron egyházellenes politikája, ami abban merül ki, hogy miközben templomokat államosított a francia állam, pénzt bezzeg a felújításokra nem adott eleget, innen pedig egyenes út vezetett a katedrális felgyulladásához. Szimbolikus tűz ütött ki a székesegyházban. Kábé megérdemelték:

„Az a Franciaország, amelyik megtagadta - mint az egyház legidősebb leánya, úgy hívták régen Franciaországot – saját történelmét, megtagadta önmagát, megtagadta saját kereszténységét és hitét, ez az égő templom valahogy kifejezi azt az apokaliptikus értékvesztést, aminek a nyugati világban tanúi lehetünk.” 

A teljes képhez hozzátartozik, hogy az orbánfóbiás álhírgyártók is rávetették magukat Notre Dame tüzére. A Facebookon vadul terjedt több fake news-oldal posztja arról, hogy a magyar miniszterelnök a 444 kérdésére azt találta volna válaszolni: „vannak más, számunkra nagyobb prioritást élvező teendők, mintsem egy olyan országot támogatni, aki nyíltan migránspárti.” Valójában a 444 nem kérdezte erről a miniszterelnököt, és ő maga sem mondott ilyesmit. 

Szijjártó Péter külügyminiszter kedden jelezte, hogy Magyarország a lehetőségeihez mérten mindig támogatja a bajba jutott keresztény közösségeket, ezért természetes, hogy a Notre Dame újjáépítésében is hajlandó részt venni. Az anyagi segítségnyújtás mellett a kormány  koordinációs feladatokat is vállal, amennyiben magyar szakemberekre volna szükség a hétfő este leégett párizsi katedrális megmentéséhez.