Hiába törölte perceken belül, a demokrata politikus hülye tweetje egyből összeesküvés-elméletek alapja lett

külföld
2019 április 17., 07:11
comments 156

Christopher J. Hale valószínűleg egy életre megtanulta, hogy nem kell minden baromságot azonnal kitweetelni, mert a végén még ráég az emberre a hülyeség. Hale, aki tavaly ősszel sikertelenül próbált demokrata színekben bejutni a washingtoni törvényhozásban, hétfőn, miközben a lángoló Notre Dame-ot nézte a tévében, rövid üzenetet fogalmazott.

"Egy jezsuita barátom, aki a Notre Dame-ban dolgozik, azt mesélte, hogy a székesegyház dolgozói szerint a tüzet szándékosan okozták" - írta.

Aztán egy külön posztban gyorsan hozzátette, hogy erre "nulla bizonyítéka" van a barátja állításán túl, majd perceken belül törölte az eredeti posztot, írja a Daily Beast. De már elkésett, a minden alapot nélkülöző állítása addigra már a tűzről születő szélsőjobboldali összeesküvés-elméletek alapja lett.

"Visszatekintve, abszolút soha nem kellett volna ezt kitweetelnem. Azt hiszem, nem láttam előre, hogy az internet legsötétebb bugyrai hogyan fognak kapkodni a szalmaszálak után összeesküvés-elméleteik felállításában" - mondta a Daily Beastnek.

Hale-nek csak pár ezer követője van, de posztját azonnal kiszúrta az amerikai szélsőjobboldal egyik legendás futóbolondja, a Pizzagate-őrület egyik motorja, Jack Posobiec, aki retweetelte 450 ezer követőjének. Így perceken belül rohamtempóban kezdett terjedni. "Szinte azonnal mondtam, hogy törlöm a tweetem, de már akkor is világos volt, hogy fegyverként fogják használni" - mondta erről Hale.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.