Handó Tünde törvénymódosítással érné el, hogy ne lehessen beperelni

igazságszolgáltatás
2019 május 29., 15:40
comments 130

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Handó Tünde módosító javaslatokat tett a közigazgatási bíráskodás megújításával összefüggő ún. módosító salátatörvény tervezetéhez, amely számos, a közigazgatási bíróságokat nem érintő, de az Országos Bírói Tanács jogköreivel és a Tanács által megállapított törvénysértésekkel szorosan összefüggő javaslatokat is megfogalmaz - közölte a honlapján az Országos Bírói Tanács (OBT). Ez az a testület, amelynek a feladata az Országos Bírói Hivatal és annak fejének, Handó Tündének az ellenőrzése.

Handó Tünde eltávolításának érdekében épp május elején fordult az Országgyűléshez az Országos Bírói Tanács, amiért szerintük Handó “hatásköreit alkotmányos ellenőrzés nélkül gyakorolja (...) szembehelyezkedett az Alaptörvényben világosan megfogalmazott kontrollált hatalomgyakorlás elvével”. Handó és az őt ellenőrizni rendelt bírák között már hosszú ideje rossz a viszony, minderről itt olvashat bővebben.

photo_camera Handó Tünde Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Az OBT szerint Handó mostani törvénymódosító kezdeményezése több célt szolgál. Például,

  • Handó megemeltetné az Országos Bírói Tanács létszámát a jelenlegi 15-ről 26 főre, az OBT szerint a javaslat azt a célt szolgálja, hogy Handó elérje a jelenlegi összetételű, hat évre megválasztott felügyelő testület tagjainak idő előtti menesztését.
  • legalizálná az OBT által aggályosnak nevezett kinevezési gyakorlatát.
  • módosítaná a bírák áthelyezésének szabályait.
  • lehetővé tenné a bírák kirendelését akkor is, ha a bírósági vezető és a vele hozzátartozói viszonyban lévő beosztottja között összeférhetetlenség merül fel.

Handó azt is törvénybe iktatná, hogy személyzeti határozatok esetén az OBH elnöke, azaz ő maga ne állhasson alperesi pozícióban.

Az OBT szerint az előterjesztésekkel Handó utólagos törvénymódosítással szeretné orvosolni az OBT által megállapított törvénysértéseket, amelyek miatt a bírói tanács májusban a tisztségtől való megfosztását kezdeményezte az Országgyűlésnél.

“Ez azonban a korábbi törvénysértések kiküszöbölésére nem alkalmas, legfeljebb annak elismeréseként értelmezhető” - írták.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.