Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtök este tényleg benyújtotta a parlamentnek azt módosító javaslatot, ami bizonytalan időre elhalasztja a közigazgatási bíróságok bevezetését. A Fidesz „korszakos győzelme” után pár nappal magyar kormány „megalapozatlan jogállamisági kritikákkal” indokolta a különbíróságok jegelését. Úgy látják, hogy a felállítás előrehaladása hátráltatná a viták megnyugtató lezárását.
Pedig a különbíróságok bevezetése a kezdetektől fogva komoly kritikákat kapott, de ezek a kritikákat épp az EP-választások után tartott első kormányülésen kezdték komolyan venni, miután vasárnap nem úgy alakultak az európai erőviszonyok, ahogy azt várták.
Az új bírósági rendszer tavaly még annyira fontos volt a kormánynak, hogy nem sokkal a választások után még az Alaptörvényt is módosították a bevezetés kedvéért. Idén május elejéig 162 bíró jelentkezett át az új szervezetbe, akik 2020. január 1-jétől már a különbíróságokon folytatták volna a munkájukat. Most az ő nyilatkozataikat is hatályon kívül helyezik.
Az először 2016-ban felvetett koncepció lényege, hogy a kormány számára érzékeny politikai és gazdasági ügyeket egy 2020-tól felálló különbírósági rendszer hatáskörébe adnák, itt pedig részben az államigazgatásból, például a kormányhivatalokból átvett új bírák ítélkeznének.
Úgy tűnik, hogy a kormány környékén valakinek elege lett az igazságszolgáltatás relatív függetlenségéből, ezért átszerveznék a rendszert. A közbeszerzések jogszerűségétől a közérdekű adatokig sok mindent egy új testület kezébe adnának.
No nem az eredmények miatt, hanem mert a miniszterelnök új korszaknak nyilvánította azt, amiben vagyunk.
Nem csak az Európai Néppártban, de az uniót de facto kormányzó európai bizottságban is elfogadhatatlan volt a kormány igazságszolgáltatásos terve, ami az EP választások után már tarthatatlan lett.
A nemzetközi viták kereszttüze miatt.
A végleges létszámról az igazságügyi miniszter dönt majd.
A Jobbik is megszavazta a kormánypártokkal együtt.
Az igazságszolgáltatást irányító Országos Bírósági Hivatal 15 oldalas elemzésben szedi szét az igazságügyi minisztérium tervét, pedig ők aztán nehezen vádolhatóak ellenzéki elhajlással. Az igazságszolgáltatás függetlenségét féltik, és könyörögnek a minisztériumnak, hogy térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz.