Leszavazta a Handó Tünde elmozdítását kérő indítványt a Parlament fideszes többsége

Több 444 videó?
Szeretném

Közleményt adott ki az Országos Bírói Hivatal, mely szerint vezetőjüket, Handó Tündét kedden megerősítette posztján az Országgyűlés plenáris ülése. 

Handó eltávolításának érdekében az Országos Bírói Tanács fordult a parlamenthez, mivel szerintük az OBH vezetője hatásköreit alkotmányos ellenőrzés nélkül gyakorolja és szembehelyezkedett az Alaptörvényben világosan megfogalmazott kontrollált hatalomgyakorlás elvével.

Handó  egy ideje nem hajlandó együttműködni az őt ellenőrizni hivatott OBT-vel. A legvitatottabb kérdés Handó kinevezési gyakorlata, ugyanis sokszor előfordult, hogy az OBH vezetője nem a legjobban szereplő pályázat készítőjét nevezi ki bírósági vezetőnek, hanem saját hatáskörben, megbízással nevez ki valaki mást. Ezt az OBT többször is kifogásolt már. A konfliktus hátteréről részletesen írtunk korábban

parlament honlapján látható, hogy az OBT indítványátt a Fidesz-KDNP képviselői nem támogatták, így az 120 nem és 54 igen szavazattal leszavazták. 

Ezzel kapcsolatban az OBH közleményében azt írja, hogy bebizonyosodott, az OBH elnöke – mint a legellenőrzöttebb közjogi szereplő – megválasztása óta a törvényeket maradéktalanul betartva végezte munkáját. 

Handó Tündét amúgy épp e szavazás napján tüntette ki Polt Péter legfőbb ügyész.