Ez súlyosabb Magyarországra nézve, mint az egész parkolási balhé

vélemény
2019 június 17., 08:41
comments 489

„Osztom a mikuláscsomagot, én vagyok az utcán az Isten” – ez volt a címe a korrupt budapesti parkolási rendszert bemutató filmünk második részének, amiben két ferencvárosi parkolási ellenőr súlyos dolgokat állít a IX. kerületi parkolási üzemről: a kerületben a kiváltságosoknak nem kell fizetniük a parkolásért, számukra VIP parkolási listát tartanak fenn; egyes ellenőrök zsebre dolgoznak vagy éppen az utcán drogot árulnak; a parkolóőröket foglalkoztató cég pedig feketén üzemel. Az egyik alkalmazott beszámolt róla, hogy amikor orvoshoz akart menni, akkor lett világos számára, hogy nincs kifizetve a tb-je, a munkáltatói semmilyen járulékot nem fizetnek utána, nincs fizetett szabadságuk, sem betegszabadságuk. Filmünkben bemutattuk, hogy az önkormányzati munkát végző cég valójában egy fantomvállalat volt, aminek ügyvezetői székében számonkérhetetlen ukrán állampolgárok váltották egymást, és tevékenységük után nem fizettek adót.

A látottak alapján költségvetési csalás gyanúja miatt Baranyi Krisztina független képviselő és Tényi István is feljelentést tettek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig arra hivatkozva, hogy a feljelentésben megjelölt videónk „semmilyen olyan konkrét adatot, tényt nem tartalmaz, amely felvetné a költségvetési csalás bűncselekmény gyanúját”, a feljelentéseket elutasította. 

Ez azt jelenti, hogy meg sem vizsgálják az ügyet, mert semmi gyanúsat nem láttak a feljelentés alapjául szolgáló filmben

Itt (1234) olvasható a határozat, amit Baranyi Krisztina küldött el a 444.hu-nak és, amit Ragályiné Karlovitz Kinga pénzügyőr őrnagy osztályvezető jegyez. A hatóság ebben azt állítja, hogy a filmből nem derül ki, hogy pontosan milyen gyanús cégről van szó, hogy mikor készültek a felvételek, hogy azon kik szerepelnek, és az sem, hogy milyen mértékű a vagyoni kár. 

Ez mind nem igaz. 

Filmünkben az ellenőrök állításait egytől egyig bizonyítottuk, és a februári premier óta egyik érintett sem cáfolta vagy kifogásolt a filmben elhangzottakat. Bemutattuk az adóhivatal levelét, ami bizonyítja, hogy az ellenőr után a munkaadói egyáltalán nem fizettek járulékot, bemutattuk a másik ellenőr fizetési papírját, amin a borítékjában szereplő valódi fizetésének tizede szerepel. Felvétel van róla, hogy az ellenőrzés vezetői beismerik, hogy a borítékot ők adták az alkalmazottnak, bemutattuk az őket foglalkoztató céget, a Ponunciation Pannonia kft-t, annak székhelyét, bevételeit és csak papíron szereplő ügyvezetőit (Levchei Ganna, Levchei Hanna) és még számos dokumentumot, munkaköri leírást, amik mind alátámasztják a két ellenőr állításait. 

Tehát a NAV tendenciózusan figyelmen kívül hagyta az elé tárt bizonyítékokat. 

photo_camera A Gát utcai iroda és az egyik főnök. 

De van egy körülmény, ami miatt a feljelentések elutasítása még sokkal súlyosabb, és elkeserítőbb. A filmben bemutatunk egy 2018. december 18-ai felvételt is, ami a parkolási ellenőrök Gát utcai irodájában készült, ahol komoly vita alakult ki az egyik ellenőr és a főnökei között, ugyanis az alkalmazott fizetési borítékjában 20 ezer forinttal kevesebb volt, mint amiben korábban megállapodtak. A konfliktus odáig fajult, hogy a helyszínen a rendőrség is megjelent, akik jegyzeteket is készítettek az esetről. A két szolgálatban lévő hatósági személynek a filmünkben is szereplő férfi elmondta, hogy szinte teljesen feketén végez önkormányzati munkát, majd bemutatja a fizetési papírját is, amin 23275 forint szerepel, bemutatja a fizetéses borítékját, amiben ennek majdnem a tízszerese van, a rendőrök a saját fülükkel hallják, ahogy a két főnöke hebegve beismeri, hogy ők adták a borítékot. Tehát nem csak a 444-nél, de a rendőrségnél is megvan a adóhatóság által hiányolt összes információ nevekkel, cégnévvel, helyszínnel és időponttal együtt, amik megerősítik a filmünk állításait. (Bár a bemutatót követően a cég sietve felszámolta  Gát utcai irodáját, és más helyre költözött.) 

Az adóhatóság úgy tagadta meg az intézkedést, hogy meg sem próbálták begyűjteni a rendekezésre álló bizonyítékokat, de ami durvább, hogy úgy sem hajlandóak a bűnt üldözni, hogy annak a hatósági személyek bizonyíthatóan a szem- és fültanúi voltak és pontos információik vannak az elkövetés helyéről, módjáról és elkövetőiről. 

photo_camera Az egyik helyszínre kiérkező rendőr jegyzetel.

Ez azt jelenti, hogy a hatóságok nem csak nyomozni nem hajlandóak egy minden elemében bűzlő ügyben, de a rendelkezésükre álló bizonyítékokról sem vesznek tudomást. Nem ez az első eset, hogy látszólag a NAV a gyanús parkolási cégeket segíti. Filmünkben azt is bemutattuk, hogy hiába küldtünk több, mint tíz levelet, hiába hívtuk őket számos alkalommal, az adóhatóság megtagadta a választ arra az egyszerű, de kulcsfontosságú kérdésünkre, hogy a parkolójegy milyen hivatalos fizetést igazoló dokumentumnak számít, és hogy kell-e rá sorszám vagy sem. 

Micsoda igazságtalanság az, hogy egy átlagos polgár legapróbb hibáira szabályosan vadásznak a parkolási cégek, majd sarcolnak, közben ők szinte semmilyen törvényt nem tartanak be? Micsoda igazságtalanság az, hogy ha egy egyszerű boltos 10 forinttal nem tud elszámolni, akkor úgy megbüntetik, hogy örökre megemlegeti, de ha egy önkormányzati munkát végző cég az egész tevékenységét gyaníthatóan feketén végzik, akkor az adóhatóság elfordítja a fejét? 

A magyar állam súlyos üzenetet küldött. És nem először a témában

Azt üzenték, hogy a parkolási botrány felelőseinek nem kell tartaniuk az igazságszolgáltatástól, hiszen ha az üzemeltetési hierarchia legalsó szintjén állók aljasságai következmények nélkül maradnak, akkor a fő felelősöknek, a parkolási nagyvállakozóknak és a mögöttük álló fideszes és szocialista politikusoknak végképp nincs mitől tartaniuk, fellélegezhetnek.

A tetejétől a talpáig bűzlő budapesti parkolásról szóló februári filmünket itt tudják megnézni:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.