Csődbe mehet a szombathelyi foci, a város nem hajlandó pénzt adni a Haladásnak

foci
2019 július 25., 15:24
comments 185

Rendkívüli közgyűlést hívtak össze Szombathelyen, aminek a célja az lett volna, hogy a város segítse meg 150 millió forinttal a helyi profi focit működtető céget. Azért a sürgősség, mert a Magyar Labdarúgó Szövetség pénteken dönt arról, hogy az első osztályból kieső, adósságban úszó Haladás pénzügyi háttere megfelelő-e az NBII-es bajnoksághoz. Most úgy tűnik, hogy a szombathelyi csapat nem tudja majd teljesíteni a feltételeket. 

A közgyűlés ugyanis határozatképtelen lett, miután az ellenzéki képviselők kivonultak. A Nyugat.hu tudósítása szerint a Haladásnál azt próbálták meg elérni, hogy a város gyorsan adja oda a pénzt, és majd valamikor átvilágítják a csapatot és elkészítenek egy üzleti tervet is. Ez nem jött össze. 

A Haladás már korábban is próbálkozott a közgyűlésnél, hogy adjon pénzt. Azt azonban a képviselők csak úgy adták volna oda, ha a többi tulajdonos is a zsebébe nyúl. A város 10 százalékos tulajdonos a cégben, több, mint 70 százaléka van Illés Béla egykori labdarúgó cégének, a Halmillnek. A többségi tulajdont a Haladás VSE vette volna át, ennek vezetője Mészáros Lőrinc veje, Homlok Zsolt. A nyilatkozatok mellett egyelőre csak tárgyalásig jutottak. Az is biztos, hogy a várostól kikönyörgött 150 millió sem lenne elég, a klub több száz milliós hiánnyal küzd. 

Ha a Haladás nem kapja meg a licencet, akkor a harmadosztályba vagy a megye 1-be pottyan ki. Miközben ott van a 16 milliárdos, 8 ezer férőhelyes új stadion. Igaz, annak üzemeltetésére a kormány ad 300 millió forintot idén és jövőre is. Vagyis akár üres is maradhat.

UPDATE:

A Nyugat.hu szerint a többségi tulajdonos Halmill az utolsó pillanatban mégis beletesz a cégbe több százmillió forintot. Ennek az lehet az ára, hogy Illés Béla elveszíti az Illés Akadémiát, a szombathelyi foci irányítója pedig Homlok Zsolt, Mészáros Lőrinc veje lesz. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.