Prőhle Gergely: Már-már szívesen vagyok áldozat

Reggel 4 hírlevél
Amit 2021-ben tudni kell, minden reggel.
  • Prőhle Gergely egy éve ilyenkor még a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója volt.
  • Aztán a kormánysajtóban támadni kezdték, őszre pedig már nem volt az intézmény vezetője, jött helyette Demeter Szilárd a Századvégtől.
  • Tusnádfürdőn találkoztunk a kultúrharc egyik prominens áldozatával, aki korábban több Orbán-kormány államtitkára is volt. 

444: Tavaly még a kultúrharc jegyében zajlott a Tusványos. Hogyan értékelné a kultúrharc elmúlt 1 évét? Mik az eredmények? Ki nyert?

Prőhle Gergely: A kultúrharc óriási eredményeket hozott, mert nekem föl kellett állnom a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről, úgyhogy, azt gondolom, nem kétséges, hogy a kultúrharc eredményes volt, és csodálatos gyümölcsöket termett.

Ön a kultúrharc áldozata?

Végső soron, ha a Petőfi Irodalmi Múzeum szempontjából nézzük, akkor így is fogalmazhatunk, de nem érzem magam áldozati szerepben. (Prőhle a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Tanulmányok Intézetének vezetője lett - a szerk.)

A Petőfi Irodalmi Múzeum egy színtere csak ennek a nagyobb csatának, általában a kultúrharc egészének állását hogy látja azóta?

Az az igazság, hogy én egyszer már megfogadtam, hogy a kultúrával a jövőben csak felhasználói oldalról foglalkozom. Örülök ennek az állapotnak és tartom is magam ehhez, ezért nem szeretnék most már ilyen intézményes dolgokkal foglalkozni kultúraügyben.

Azóta azért mások is eltűntek ebből a harcból. Nem hallunk azóta Orbán János Dénesről vagy Szakács Árpádról. Mintha ők is eltűntek volna a porondról, pedig egy éve még főszereplői voltak a történetnek.

Én nagyon remélem, hogy Orbán János Dénes az irodalmi munkásságával része marad az életünknek, hiszen mindannyian tudjuk, többek között Spiró Györgytől is, hogy ő mennyire tehetséges, és a gyerekeim is szeretik a mesekönyveit. A mi polcunkról biztosan nem fog eltűnni.

A Petőfi Irodalmi Múzeumot most nagyon komoly állami támogatásokkal tömték ki, olyanokkal, amik az ön idejében nem voltak. Hogy lehet ez?

Ha az én távozásom nyitotta meg a lehetőséget az ilyen nagy arányú támogatás előtt, akkor már-már szívesen is vagyok áldozat. Azok a kollégák, akik ott dolgoznak, korábban is ott dolgoztak, korábban is zseniálisnak tartottam, amit csináltak, most is annak tartom, és az én utódom az ő zsenialitásukat elismeri, és ennyi kormányzati forrással tudja őket kistafírozni, akkor azt gondolom, hogy ez így rendben van.

Tavaly pont elkaptuk, ahogy Schmidt Máriával beszélgetett, és ő azt mondta önnek, hogy “nem kell ennyire érzékenynek lenni”, nem kell így felvenni ezeket a támadásokat, amiket a sajtóból kap, hiszen ő is kap eleget.

Ebben a kérdésben maximálisan egyetértek Schmidt Máriával, az ember minden harcban - legyen az kultúrharc vagy más természetű harc - edződik. Igaz, néha magam is elcsodálkozom a hangvétel furcsaságán, de hát mindenkinek másféle gyerekszobája volt.