Hétfőn Magyarországra érkezik Angela Merkel német kancellár. A magyar miniszterelnökkel fagyossá vált viszonya miatt régen járt Magyarországon, a mostani látogatása viszont történelmi eseményhez kötődik: az 1989-es páneurópai piknikhez. Merkel szóvivője szerint a kancellár a Németország újraegyesítéséhez nyújtott történelmi jelentőségű magyar hozzájárulás iránti nagyrabecsülését fejezi ki soproni látogatásával. Merkel a látogatása előtt videóüzenetben is köszönetet mondott Magyarországnak: „Mindig hálásak leszünk Magyarországnak a német egységért való hozzájárulásához.”

Maga az 1989. augusztus 19-i páneurópai piknik pedig nem indult jelentős eseménynek. A rogyadozó kommunista táborból egyre inkább Nyugat felé orientálódó Magyarország már májusban elkezdte elbontani a nyugati határokon kiépített műszaki zárat, a vasfüggönyt. A magyarok ekkor már szabadon utazhattak – már ha volt elég nyugati valutájuk –, de az NDK-ban még viszonylag tartotta magát a merev, elnyomó rezsim, így az utazási korlátozások is maradtak, állt a berlini fal, a nyugatnémet határt aknazár és fegyveres határőrség védte. Viszont az akkor még szocialista országnak számító, „baráti” Magyarországra a keletnémetek korlátozás, vízum nélkül utazhattak, a magyar határzár lebontása pedig azt jelentette számukra, hogy megnyílt az út Ausztria, illetve az NSZK felé.

A keletnémetek dolgát megkönnyítette, hogy Magyarország 1989-ben csatlakozott a Genfi Menekültügyi Egyezményhez. Június 12-étől lehetővé vált a menekültstátusz kérelmezése. Ez persze nem volt annyira egyszerű a valóban átmeneti, már nem egészen keleti, de még nem nyugati Magyarország számára. Érvényben volt például egy 20 évvel korábban kötött kétoldalú megállapodásunk az NDK-val, ami alapján Magyarországnak elvileg jelentenie kellett, ha egy itt tartózkodó keletnémet törvénysértést követ el. Márpedig a tiltott határátlépés ilyen volt, az NDK-ban pedig szigorú büntetés várt arra, aki ilyen bűncseleménnyel lebukott.

1989 nyarán már ezrével érkeztek az országba NDK állampolgárok, papíron turistaként, de nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy nyugatra szökjenek. Az egyre nagyobb számban érkező keletnémet menekülteket eleinte keménykedve fogadta a magyar Belügyminisztérium. Közleményben igyekeztek azzal elrettenteni a reménykedő NDK-sokat, hogy bár csatlakoztunk a genfi egyezményhez, ettől még a tiltott határátlépés illegális, és hazatoloncolással fenyegette meg azokat, akik megpróbálnak átszökni Ausztriába.

Akár mostani közlemény is lehetne:

„Továbbra sem tesszük lehetővé, hogy bárki hazánkat használja fel eszközül harmadik országba való távozásra.”

De ez az 1989 augusztusi belügyminisztériumi szöveg is szépen öregedett, mintha nem is telt volna el 30 év közben:

„Az elmúlt évekhez hasonlóan 1989-ben is sok, eddig már több mint tízmillió külföldi élvezte országunk vendégszeretetét, tiszteletben tartva törvényeinket. Egy csekély hányaduk azonban megsérti a magyar jogszabályokat. Közöttük vannak olyan NDK állampolgárok is, akik turistaként érkeznek ugyan Magyarországra, ám később különböző okokra hivatkozva nem kívánnak hazatérni. Többen közülük tiltott határátlépést kísérelnek meg.”

Szintén 1989-ben a Magyar Rádió „újfajta német problémaként” értékelte a „modern népvándorlást”, megjegyezve, hogy Magyarország nem képes segíteni a ki- és áttelepülők problémáinak megoldásában.

A magyar kormány láthatóan lavírozni próbált ebben a helyzetben: valójában szívesen kiengedte volna a menekülteket az egyre fontosabb gazdasági partner NSZK nagy örömére, de közben azt sem engedhette meg magának, hogy a Varsói Szerződés és a KGST tagjaként, tehát a szocialista táboron belül nyíltan konfliktust vállaljon az egyre idegesebb NDK pártvezetéssel.

Patthelyzet volt, mert azokkal, akik nem indultak el a határ felé, valóban menekültként bánt Magyarország, és nem akarta visszazavarni őket az NDK börtöneibe. Viszont egyre többen voltak. Akiket elkaptak a határon, azok közül is csak pár tucat embert küldtünk vissza az NDK-ba. Egy német nő már Ausztriában azt nyilatkozta, hogy a magyar határőrök szándékosan elfordították a fejüket, hogy ne lássák, amikor átszökik. A gyakorlat az lett, hogy a magyar határőrök inkább csak szóbeli figyelmeztetést alkalmaztak, nem vették őrizetbe a keletnémeteket, még az útlevelükbe sem pecsélték be, hogy 24 órán belül el kell hagyniuk az országot.

A magyar titkosszolgálatok olyan jelentést jutattak el a magyar politikai felső vezetéshez, hogy a nyugatnémet vezetők nagyra értékelik a magyar kormány humánus magatartását. Ugyanakkor a jelentés szerint a nyugatnémet belügy attól is tartott, hogy „az NDK állampolgárok kiengedése Magyarországról beláthatatlan menekültáradatot indítana el az NSZK felé Magyarországon keresztül”.

És ekkor jött az augusztus 19-i páneurópai piknik. Ez volt az a rendezvény, amit az MDF szervezett Sopron közelébe az új, baráti szintre lépett magyar-osztrák kapcsolatok szimbolizálására. Aznap végképp komolytalanná vált a határőrizet, egy órán át pedig – ideiglenesen – teljesen megnyitották a határt a két roszág között a rendezvény helyszínén. Az eseményről jóelőre értesülő, és a hírre a helyszíre siető több száz keletnémet pedig a határnyitás pillanatában egyszerűen átszaladt Ausztriába. A határőség, ami éppen egy nappal korábban panaszkodott az elszaporodó erőszakos határátkelési kísérletekre, közleményében azt írta, a páneurópai piknikre érkező keletnémetek

„agresszív fellépésükkel elsodorták a magyar és az osztrák határőröket és vámőröket”.

Azzal folytatják, hogy „a tiltott határátlépést a határőrök csak fegyverhasználattal akadályozhatták volna meg, de tekintettel az államhatárral kapcsolatos politikai felfogásra és a rendezvény nagy jelentőségére, fegyvert nem használtak és más kényszerítő eszközt sem alkalmaztak”.

Innentől viszont visszaszigorítottak a magyar határőrök, és történt egy tragédia is, ami óvatosságra intette az egyre nagyobb számban Magyarországra érkező, sorsuk rendezését az NSZK nagykövetségén vagy az ideiglenesen megnyitott budapesti és balatoni menekülttáborban váró keletnémeteket.

Kurt Werner-Schulz feleségével és fiával próbálkozott. Elsőre sikertelenül, fennakadtak a magyar határőrökön. Másnap újra megpróbálták. Az asszony és a gyerek már Ausztriában volt, a férfit viszont feltartóztatta egy magyar határőr, aki figyelmeztető lövéseket adott le. Dulakodás közben a keletnémet férfi halálos sebet kapott, már az osztrák oldalon. Az asszonyt és a fiút a magyar határőrök előbb visszakísérték, másnap viszont átengedték őket. Balesetnek minősítették a történteket. 25 évvel később, 2014-ben a magyar határnyitásról szóló film németországi bemutatóján az áldozat felesége, Gundula Schafitel és Németh Miklós találkoztak. Érzelmes pillanat volt, az egykori magyar kormányfő megölelte a nőt és elnézést kért tőle.

A beteg diktátor előtt eltitkolták a helyzetet

A páneurópai piknik után politikailag feszült helyzet alakult ki. A nyugatnémetek a keletnémetekre vártak, a magyarok is a keletnémetekre vártak. A keletnémeteket viszont lebénította, hogy súlyosan megbetegedett a 77 éves kommunista diktátor, Erich Honecker, akit egyszerűen nem mertek tájékoztatni a kialakult helyzetről. Viszont dönteni sem mertek nélküle. Olyan sokan hagyták el a gyümölcs-, zöldség- és húshiánytól szenvedő országot, hogy egy keletnémet férfi már azt mesélte egy nyugati újságírónak, hogy

„eddig csak azt kellett kideríteni, hogy van-e az üzletben a keresett árucikkből. Most már azt is meg kell kérdezni, van-e eladó.”

Addigra már lehetetlen állapotok alakultak ki Budapesten, az NSZK nagykövetségén, ahol több száz menekült táborozott. Egy titkos akcióban augusztus 24-én a Vöröskereszt segítségével a követségéről elvittek száz embert Ferihegyre, onnan repülővel Ausztriába távoztak. Ekkor már tízezernél is több keletnémet várta Magyarországon, hogy tovább mehessen. Többségük nem indult el a határ felé, mert gyors megoldásban bíztak. A nagykövetség bejelentett kiürítése is táplálta azt a reményt, hogy már közel a megoldás, de csalódniuk kellett, a magyar belügyminiszter szeptember eleji nyilatkozata a Sternnek, miszerint még hónapok is eltelhetnek a megoldásig, a kialakított táborokban robbanásközeli állapotot okozott.

Újságírókat nem engedtek be a táborokba, de az egyik menekült arra panaszkodott, hogy

„az emberek mind idegesebbek, egyre nagyobb a feszültség a hosszú ideje összezsúfoltan élő emberek között.”

Éhségsztrájkot is fontolgattak. Erről azt mondta egyikük, hogy a helyzet elkeserítő, már két hete is fontolgatták a tiltakozást, de nem akarták megbántani a magyarokat. De nem marad más választásuk.

Végül Németh Miklós reformkommunista kormánya, miután három hétig hiába várt a keletnémetek válaszára, szeptember 11-én egyoldalúan felfüggesztette az NDK-val korábban kötött, a keletnémetek kiengedését megakadályozó szerződést, és megnyitotta előttük a határt. Tekintettel arra is, hogy ekkor már az NSZK volt Magyarország legnagyobb kereskedelmi partnere.

A nyugatnémetek hálája nem is maradt el. Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter szerint „Budapest példát adott emberségből”.

Levelében azt írta:

„A döntés egyúttal érzékletesen mutatja azt a humánus szellemet, amely az új Magyarország építésén fáradozó reformmozgalmat áthatja. Ezzel most nagy haladást értek el annak az európai háznak az építésében, amelyben a határok mind inkább elvesztik elválasztó jellegüket. A jó tettet soha sem fogjuk elfelejteni.”

Merkel ezt jön megünnepelni.