A Fidesz és az MSZP Erzsébetvárosban is összejátszott a centrumos parkolási vállalkozók érdekében

Budapest
2019 október 03., 11:00
comments 156

Moldován László erzsébetvárosi polgármesterjelölt csütörtökön sajtótájékoztatón bejelentette, hogy feljelentést tett a rendőrségen a több szempontból gyanús kerületi parkolás miatt. 

A helyzet a hetedik kerületben is hasonló, mint Budapest számos más kerületében. A Fidesz és a szocialisták csak úgy, mint Ferencvárosban, Újbudán vagy éppen Zuglóban, kéz a kézben játszották át a parkolás üzemeltetését a fővárosból 25 éve gazdagodó centrumosoknak, akik a beszedett pénz nevetséges töredékét adják vissza a közösségnek. 

photo_camera Fotó: Ács Dániel/444

Hunvald György nem lehetett

A többi kerülettel ellentétben, itt még a látszatra sem ügyelt a városvezetés. Moldován László elmondta, hogy a 2009. december 23-án, egy nappal karácsony előtt megkötött parkolási szerződésen az akkori polgármester, Hunvald György neve szerepel. A bökkenő csak az, hogy ebben az időpontban Hunvald börtönben volt, tehát ő biztosan nem írhatta alá a szerződést, azt valaki helyette szignálta. A birtokunkban lévő szerződés másolatán nincs jelezve, hogy a polgármester helyett ki firkantotta alá a dokumentumot.

A parkolás üzemeltetésével egy négy cégből álló konzorciumot (ER-PARK Kft.)  bízott meg a VII. kerületi vezetés. Mind a négy cég mögött rejtve a Centrum-birodalom tulajdonosa, Kupper András áll. A régi parkolási szakember sok szálon kötődik a politikához. Például unokaöccse, akit szintén Kupper Andrásnak hívnak, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője volt. Az MSZP egykori fővárosi frakcióvezetőjével, Steiner Pállal közös unokájuk van, ugyanis Kupper lánya, Steiner Pál fiához ment hozzá. Tehát közvetlenül a családjában tudhatta a két nagy párt két legerősebb fővárosi emberét. Kupper András az egyik főszereplője a sötét budapesti parkolásról szóló filmünknek:

link Forrás

Semmis szerződés

Moldován László most azért tett feljelentést, mert meglátása szerint a szerződés valójában már 2012 óta érvénytelen. Ugyanis 2010-ben, az új Orbán-kormány egyik első intézkedési közé tartozott, hogy megváltoztatta a parkolással kapcsolatos szabályokat. Rogán Antal bejelentette, hogy a parkolás üzemeltetését attól kezdve kizárólag az önkormányzatok végezhetik, tehát a magánbiznisznek, a centrumosok kavarásnak vége. A kerületek 2012. augusztus 7-ig kaptak haladékot, hogy a saját kezükbe vegyék az üzemeltetést. Erzsébetváros ennek ellenére nem bontotta fel a szerződést Kupperékkal, így az máig él. Moldovánék szerint hét éve törvénytelenül. 

2014-ben az Állami Számvevőszék megvizsgálta az erzsébetvárosi vagyongazdálkodást. A jelentés megállapította, hogy minden rendben van, kivéve a parkolást: „A vagyon hasznosítása, üzemeltetésre történő átadása a képviselő-testület döntése alapján – a parkolás üzemeltetésére kötött szolgáltatási koncessziós szerződés kivételével – szabályszerűen történt….Az adatszolgáltatások, elszámolások helyességét, megbízhatóságát a polgármesteri hivatalban nem ellenőrizték”

Tehát az önkormányzat nem ellenőrizte a legfontosabb gazdasági tevékenységét. Ráadásul valami miatt azzal a lehetőségével sem élt az önkormányzat, hogy tagot delegáljon a parkolási cég felügyelő bizottságába, akinek így rálátása lett volna a konzorcium működésére. 

Hűtlen kezelés

Moldován szerint nem csupán annyiról szól a történet, hogy egy önkormányzati szerződés régen ellehetetlenült, hanem arról, hogy feltűnően kevés parkolási pénz jut a VII. kerületiek kasszájába. A képviselő összehasonlította az erzsébetvárosi parkolási bevételeket a szomszédos, nagyon hasonló mérettel és parkolási paraméterekkel rendelkező Terézváros számaival. A VI. kerület 2011-ben elhajtotta a centrumosokat, és a saját kezébe vette a parkolást. Moldován elmondása szerint a VI. kerületiek parkolásból származó eredménye évi 500 millióra, majd egészen 900 millióig szökött fel, míg Erzsébetvárosnak maximum 2-300 millióval kell beérnie. 

„Tehát megítélésem szerint körülbelül évi 4-500 millióval kapott kevesebbet Erzsébetváros, mint amennyit kaphatott volna, ha az önkormányzat saját kezébe veszi a parkoltatást. Ez a hét év alatt több mint 3 milliárd forint. Ezért gondolom, hogy itt hűtlen kezelés történt.”

Moldován szerint a szerződést ugyan a szocialisták alatt kötötték, de a fideszes vezetésnek nem csak lehetősége, de kötelessége lett volna a szerződést felbontani, Nem tették. 

Arról már korábban is írtunk, hogy Bajkai István, a Fidesz helyi erős embere még 2017-ben egy testületi ülésen szóvá tette a törvénytelen szerződés ügyét, de aztán valami történhetett, mert a javasolt felülvizsgálat nem indult meg, és Bajkai István sem hozta szóba többé a témát. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.