Inkább a Fideszt hibáztatják a mocskos kampányért a választók

POLITIKA
2019 október 11., 07:59
comments 120

"Az erotika megfűszerezte a kampányt." Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója jellemezte így az elmúlt, rejtett kamerás felvételekkel, kiszivárgott telefonbeszélgetésekkel terhelt kampányát, mely során azért nagyon komoly figyelem irányult arra is, hogyan hálóz be egy magyar várost a gazdaságival összeforrt politikai elit. A közvélemény-kutatók csütörtöki kerekasztalán Nagy azon az állásponton volt, hogy igazából nem is durva a kampány, volt már ilyen korábban is.

Nem ő az egyetlen, aki így vélekedik, a Medián szerdán zárult közvélemény-kutatásának eredményei szerint a kormánypárti szavazók 64 százaléka gondolja így, de még az ő bő egyharmaduk szerint is "mocskosabb, durvább a korábbiaknál".

Az összes választónak már a többsége gondolja, hogy mocskos a kampány, 56:44 arányban gondolják ezt - ahogy a bizonytalanok körében is így oszlanak meg a vélemények. Az ellenzéki érzelmű választók 70 százaléka szerint durvább minden eddiginél a kampány.

Ezért egyedül a kormánypárti szavazók hibáztatják inkább az ellenzéket. 60 százalékuk gondolja így, míg azt, hogy a felelősség inkább a Fideszé, csupán 2 százalékuk. 38 százalékuk mindkét oldalt hibáztatja. Hann Endre szerint amúgy mindkét fél hibáztatása általában népszerű válasz, a politika iránt elkötelezetlenek könnyen rávágják. Ez érezhető a bizonytalanok körében mért adatokon is, 68 százalékuk valóban mindkét oldalt felelőssé teszi ezért. Inkább az ellenzéket csupán 2, míg inkább a Fideszt 31 százalékuk tartja felelősnek.

Az összes választó körében így, bármilyen népszerű opció is általában mindkét oldal hibáztatása, csupán 40 százaléknyian vélekednek így - pont ugyanannyian, ahányan inkább a Fideszt tartják felelősnek. Vagyis az ellenzéket az összes választó mindössze 20 százaléka hibáztatja, ők szinte mind kormánypárti szavazók.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.