A tüntetések miatt Chile nem rendezi meg az ENSZ nagy klímakonferenciáját decemberben

külföld
2019 október 30., 15:11
comments 21

Chile államfője, Sebastián Piñera szerdán jelentette be, hogy hazája nem tudja megrendezni az idén decemberre tervezett ENSZ klímaügyi konferenciát, a COP25 néven várt rendezvényt, írja a BBC.

Mint Piñera fogalmazott, a döntés sok fájdalmat okozott a számára, de a kormányának most az első számú szempont, hogy helyreállítsák a köznyugalmat. Chilében hetek óta zajlanak tömegtüntetések, melyekre a hatóságok és a katonaság többször is erőszakosan reagált. A tüntetések következtében eddig legkevesebb 20 ember halt meg. A tüntetések hátteréről kedden részletesen is írtunk.

Az államfő ezen kívül lefújta az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) következő csúcstalálkozóját is, ami novemberben lett volna Chilében, és ahova az amerikai és a kínai elnököt is várták, és az előrejelzések szerint esetleg itt írhatták volna alá a kereskedelmi megállapodásuk első szakaszát.

Mivel a szerdai bejelentés egy friss hír, egyelőre nem tudni, hogy a decemberi klímakonferenciának lesz-e új helyszíne. A COP 25 során a tervek szerint a 2015-ös párizsi klímaegyezmény végrehajtásának azon részleteiről tárgyalnának a világ vezetői, amelyekről nem sikerült megegyezni a lengyelországi Katowicében tavaly rendezett COP 24-en.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.