Végleg eláll a közigazgatási bíróságok tervétől a kormány

Varga Judit igazságügyi miniszterjelölt kinevezés elõtti meghallgatásán az Országgyûlés európai ügyek bizottságának és igazságügyi bizottságának együttes ülésén az Országház Nagy Imre termében 2019. július 4-ánFotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

„A kormány úgy döntött, hogy nem vezeti be a szervezetileg elkülönülő közigazgatási bírósági rendszert, ám egy most készülő törvénytervezet gyorsabbá és kiszámíthatóbbá teszi a közigazgatási bíráskodást”

 - nyilatkozta Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön az MTI-nek.  

A kormány még május végén döntött úgy, hogy határozatlan időre elnapolja a szervezetileg elkülönülő közigazgatási bírósági rendszer felállítását. 

Akkor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be, hogy miután az új bírósági rendszer „egy olyan európai és nemzetközi vita kereszttüzében áll”, ami a bírói függetlenséget kérdőjelezi meg, ezért a kormány jobbnak látja elnapolni a kérdést. 

Most Varga Judit azt közölte, hogy nem csak felfüggesztik a közigazgatási bíróságok tervét, hanem teljesen eláll tőle a kormány. A közleményből úgy tűnik, mintha a kormány időközben rádöbbent volna, hogy a közigazgatási bíróságok bevezetése nélkül mégis hatékonyabb és igazságosabb lesz a magyar bírósági rendszer. Varga legalábbis azt közölte a hírügynökséggel, hogy 

„a most készülő törvénytervezet - minimális átalakítás mellett - világos keretet biztosít majd a közigazgatási bíráskodásnak, gyorsítja a jogorvoslatok lezárását és kiszámíthatóbbá teszi a joggyakorlatot.”

A közigazgatási bíróságok bevezetéséről szóló eredeti törvényt még decemberben fogadta el a kormánytöbbség.  A terv szerint 2020-tól a kormányzatnak fontos ügyekben már egy külön bírói szervezetrendszer döntött volna, olyan bírókkal, akik a kormánytól, azon belül is az igazságügy-minisztertől függenek. Ezt a tervezetet most elveti a kormány; az új törvénytervezetet ősszel nyújtják be az Országgyűlésnek.  

A kormány érvelése minimum nem következetes az ügyben. Míg Gulyás arról beszélt, hogy a közigazgatási bíróságok az európai politikai viták kereszttüzébe kerültek, Varga most azt közölte, hogy a tervek „megfelelnek az európai és nemzetközi normáknak, a Velencei Bizottság is elfogadhatónak minősítette azokat tavasszal, kiállt tehát minden jogi próbát, ezért a kormány döntésében a nemzetközi vita nem játszott szerepet.” 

Az ügyről, illetve a kormány meghátrálásának lehetséges okairól júniusban egy videóban foglalkoztunk a 444-en. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.