Szamoán most kiderült, hova vezet az oltásellenesség

Reggel 4 hírlevél
Amit tudni kell, minden reggel.
A nagy oltási kampány SzamoánFotó: Allan Stephen/AFP

December 5-én és 6-án Szamoán az egészségügyi szakembereken kívül szinte senki nem ment ki az utcára, de már ez sem tudta megakadályozni, hogy a szigetországban 65-re emelkedjen a hetek óta tartó kanyarójárvány halálos áldozatainak száma. Túlnyomó többségük 4 év alatti gyerek, van olyan család, amely három gyermekét is elvesztette néhány nap alatt. Szamoa lett az a hely, ahol a körülmények szerencsétlen összjátékának köszönhetően először láthatja a világ, milyen tragikus eredménye lehet az oltásellenességnek. 

Az Új-Zéland és Hawaii között nagyjából félúton található Szamoának valamivel kevesebb mint 200 000 lakosa van. Ilyen kis országban az a 65 halott annyi, mintha Magyarországon egy hasonló járvány több mint 3000 embert ölne meg. Az áldozatok száma ráadásul még tovább emelkedhet: sokan vannak kórházban életveszélyes állapotban (többségükben szintén gyerekek), és az országban az elmúlt hetekben regisztrált közel 5000 beteg sem épült még mind fel.

A szamoai járvány tulajdonképpen csak a legújabb és a legsúlyosabb fejleménye az utóbbi évek egyik legaggasztóbb globális egészségügyi tendenciájának, a kanyaró visszatérésének. Éppen a napokban hozta nyilvánosságra éves kanyarójelentését az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint 2018-ban a világon 140 ezren haltak meg kanyaróban, és az előzetes adatok alapján idén ennél is jóval tragikusabbak a számok. Mindez azért különösen szomorú, mert sok évnyi javulás után ismét egyre több a világban a kanyarós megbetegedés és haláleset, miközben egy olyan betegségről van szó, amely védőoltással megelőzhető lenne.

A megbetegedések egy része olyan, a legjobban felszerelt oltóprogramok által is nehezen meghódítható országokban történik, mint például a Kongói Demokratikus Köztársaság, ahol 2018 óta egy különösen súlyos kanyarójárvány pusztít. Ez nem újdonság, az viszont igen, hogy az utóbbi néhány évben a fejlett országokban, sok esetben pedig ezeken belül is a legjómódúbb társadalmi csoportokban, ismét felütötte a fejét egy olyan betegség, amiről sokáig azt hihettük, hogy véglegesen sikerült legyőzni.

Csak 2018-ban négy európai ország, Nagy-Britannia, Albánia, Csehország és Görögország is lekerült azoknak az országoknak a listájáról, amiket kanyarómentesként tartottak nyilván. Ezért egyértelműen az a globális oltásellenes őrület a felelős, amelynek köszönhetően sok helyen a mágikus 95 százalékos arány alá csökkent a kanyaró elleni védettséggel rendelkezők száma, amit a szakértők a nyájimmunitáshoz szükségesnek tartanak.

2019-ben tízszer annyian betegedtek meg Lengyelországban kanyaróban, mint tavaly. A kanyaró miatt kellett szükségállapotot elrendelni New Yorkban. Kanyarójárvány volt Ukrajnában és Romániában. Olaszországban pedig a populista/őrült frakciónak köszönhetően az oltásellenesség lett a választási kampány egyik slágertémája. Magyarországon szerencsére még nem történt nagy baj, de figyelve a nemzetközi és különösen a környező országok helyzetét, nehéz optimistának lenni.

A kanyaró terjedésének legfőbb oka az oltásellenes őrület terjedése mellett paradox módon éppen az, hogy a védőoltásprogram korábbi sikerei miatt olyan ritkává vált a betegség, hogy sokan már el is felejtették, milyen veszélyes. Így az oltásellenesek egyszerűen nem érzékelik, milyen veszélye van annak, ha védőoltás hiányában újra terjedni kezd a járvány. Szamoán viszont, több tucat gyerek tragikus halála után, ismét nyilvánvaló, mivel jár a lemondás a kanyaró elleni védettségről.

A Csendes-óceánon kirobbant járvány is a globális folyamatokból ered, csak a szamoaiak balszerencséjére náluk minden sokkal rosszabbul alakult. Új-Zélandon, ahol nagyon sok szamoai él, a fejlett nyugati országokhoz hasonlóan szintén kanyarójárvány volt, 2000 megbetegedéssel. A cseppfertőzéssel terjedő kanyaróvírus minden bizonnyal Új-Zélandról hazalátogató szamoaikkal érkezett a szigetországba, ahol ideális körülményeket talált a terjedéshez.

Szamoán a 2000-es években már megfelelően magas volt a kanyaró ellen védett lakosság aránya, és még négy évvel ezelőtt is az egyéves gyerekek körülbelül 85 százaléka megkapta a védőoltásokat. 2017-ben az arány már csak 60 százalék volt, 2018-ban viszont jött az igazi sokk, amikor két kisgyerek meghalt, miután megkapták a kanyaró ellen is védő MMR oltást. Gyorsan kiderült, hogy ez azért történt, mert az oltást beadó ápolónők a porként érkező hatóanyagot nem az előírásoknak megfelelően vízben, hanem érthetetlen módon lejárt szavatosságú izomlazítóban oldották fel, amitől a kisgyerekek szíve egyszerűen megállt.

Hiába derült ki gyorsan, hogy pontosan miért halt meg a két kisgyerek, és kapott 5-5 éves börtönbüntetést a két ápolónő, a szamoaiak bizalma megrendült az egészségügyben. Tovább rontott a helyzeten, hogy a haláleseteket követően a nemzetközi oltásellenes maffia valósággal rászállt Szamoára, maga Robert F. Kennedy Jr. (a meggyilkolt elnök unokaöccse, a meggyilkolt szenátor fia), a talán leghíresebb oltásellenes aktivista is a szigetországba utazott. A tragédia után a védőoltási programot hónapokra felfüggesztették, és hiába indították újra, 2018-ban már csak a gyerekek 31 százaléka kapta meg az oltást. Így az Új-Zélandról érkező vírus tökéletes populációt kapott a terjedéshez.

A 2000 új-zélandi megbetegedés egyetlen halálos áldozattal sem járt, köszönhetően többek közt a világ egyik legjobb egészségügyi rendszerének. Szamoán nem ilyen jó az ellátás, és tovább nehezítette a helyzetet, hogy a kormány is lassan reagált és hirdette ki a rendkívüli állapotot, és a helyiek is hajlamosak voltak mindenféle “alternatív” gyógyászati módszerekhez és az ezeket terjesztő, hagyományos “orvoslással” foglalkozó kuruzslókhoz fordulni.

Szamoán csak egy hónappal az első megbetegedés után hirdették ki, hogy kanyarójárvány van, és csak november 15-én, amikor már 16-an meghaltak, döntöttek a rendkívüli állapot kihirdetése mellett. Ezt követte minden iskola bezárása és nyilvános rendezvény lefújása, azonban a járvány megfékezéséhez ez is kevés volt, így a kormány számára nem maradt más megoldás, mint kihirdetni, hogy aki nincs beoltva, annak december első hétvégéjéig kötelező megkapnia a kanyaró elleni védőoltást. Ennek érdekében minden állami intézményt is bezártak, és valamennyi közalkalmazottat az oltási program szolgálatába állítottak.

Csütörtökön és pénteken Szamoán megállt az élet. Az ország teljes lakossága otthon maradt, és ahol oltásra volt szükség, ott a ház elé kirakott piros zászlóval jelezték, hogy várják az oltóanyagot. A legfrissebb számok szerint a két nap alatt több tízezer szamoait sikerült beoltani, a kormány szerint így a szamoaiak 89 százaléka van védve kanyaró ellen, ami nagy lépés előre, de még mindig kevesebb a nyájinmunitáshoz szükséges 95-nél. .

Közben egyéb frontokon is folyik a harc a kanyaró ellen. Letartóztatták például az ország leghíresebb oltásellenesét, Edwin Tamasesét, aki a nagy oltásellenes kampányt azzal üdvözölte, hogy “gratulált” a szamoai kormánynak a “vérengzéshez”. Tamasese valószínűleg a világ első embere, akit oltásellenes propaganda terjesztéséért tartóztattak le, és most akár két éves börtönbüntetést is kaphat, amiért egy kormányrendelet megszegésére biztatott. Közben egyébként az is kiderült, hogy mind ő, mind a gyerekei már rég megkapták a védőoltást.

Ha csak lassan is és sok tragikus haláleset után, de a kanyarójárványt ezzel valószínűleg sikerül Szamoán megfékezni, és az oltásellenes aktivistáknak is nehezebb dolga lesz. A szamoai eset azonban nem csak arra hívja fel a figyelmet, hogy valójában mivel járhat egy védőoltás elutasítása, hanem arra is, hogy ezek a fejlett világban kitalált marhaságok igazán nagyot a kevésbé szerencsés helyeken tudnak pusztítani. A dezinformációs/hírhamisító kampányok a gazdag országokban legfeljebb a fejekben szülnek egy kis zavart, máshol viszont konkrét népirtásokban segítenek.

Hiába mondja a Facebook és a többi nagy techcég, hogy igyekeznek küzdeni az oltásellenes propaganda ellen, a valóság ezzel szemben az, hogy ez gyakran nem sikerül. A szamoai kormány hivatalos kanyaróügyi tweetjei alatt például oltásellenes propagandatweeteket lehet olvasni. Amivel a művelt nyugat még együtt tud élni, a világ más része viszont nem feltétlenül. A szamoaihoz hasonló példa Pakisztáné, ahol azért nem sikerül mindenkinek beadni a gyermekbénulást elleni védőoltást, mert az ország egyes részein makacsul tartja magát a pletyka, hogy ez valójában a CIA muszlimellenes összeesküvésének része. Amely összeesküvés-elméletnek egyébként tényleg az amerikaiak ágyaztak meg azzal, hogy Oszama bin Laden nyomára egy olyan orvos segítségével akadtak, aki nem csak beoltotta a pácienseit, hanem állítólag DNS-mintát is vett tőlük. Minden bizonnyal lesznek még hasonló, az orvostudomány dolgát megnehezítő tömeges halálesetekhez vezető ügyek.