A Guardian nemrég arról írt riportot, hogy az észak-franciaországi Lille-ben tüntetők a járdán odaléptek egy reklámpanelhez, és az azon lévő aldis garnélarákot meg skót whiskyket hirdető forgó digitális plakátokat fehér papírral letakarta. Az egyikük, egy 31 éves kórházi apoló arra a kérdésre, hogy ezt miért csinálják, azt mondta:

„11 éve kezelek beteg embereket a sürgősségi szobákban, de ez most egy beteg társadalom kezeléséről szól. Amikor az utcán sétálsz, hogyan érezhetnéd magad boldogan, ha folyamatosan arra emlékeztetnek, hogy mi az, amid nincs meg? A reklám megtöri a szellemed, összezavar abban, hogy mire is van szükséged valójában, és eltereli a figyelmedet az igazi problémákról, például a klímavészhelyzetről.”

Egy nyugdíjas azt mondta: „A köztéri digitális képernyők hatással vannak az agyunkra, akár akarjuk, akár nem, tehát a tervezőknek és a politikusoknak válaszolniuk kell erre a problémára.” A rendőrök rájuk szóltak, hogy menjenek onnan, de feleslegesen, mert már mentek is tovább, le a metróba, hogy az edzőcipőket hirdető digitális kijelzőket takarják le.

Évtizedek óta Franciaországban működik a világ egyik legjobban szervezett reklámellenes mozgalma, festékszórós gerillaműveletektől magas szintű bírósági perekig több területen is próbálkoznak, de most, a digitális kültéri hirdetések terjedésével új lendületet vettek a tüntetések, civil elégedetlenségi akciók és petíciók.

A csúcstechnológiás videós hirdetőtáblák egyre szaporodnak a városokban, a londoni metróban lévő mozgólépcsőkön látható szalagvideóktól a francia metró folyosóin át a New York-i taxikon és buszmegállókon keresztül az újságos-kioszkokig, sőt egyre gyakrabban a kirakatokból is hirdetéseket sugároznak az utcára. Egyre fényesebbek és a tekintetet egyre jobban vonzzák, ráadásul lehetetlen lekattintani vagy blokkolni, mint a számítógépünkön. Ezek a hirdetések egyre kifinomultabbak és interaktívabbak, és potenciálisan adatokat gyűjthetnek az arra járókról.

Franciaországban emiatt fellángolt a vita, hogy az emberek szemének és agyának túlterhelését megelőzendő a helyi tanácsok szabályozzák az ilyen hirdetéseket. Főleg a baloldal karolta fel a témát. François Ruffin a baloldali Engedetlen Franciaország képviselője nemrég be is nyújtott egy „békében pisilni”-törvényként emlegetett parlamenti módosítást, amivel betiltanák a vécékben és a piszoárok fölé kihelyezett reklámvideókat. Ruffin azzal indokolta a módosítást, hogy megrémült, amikor egy párizsi kávézó piszoárja előtt állva „vizuálisan megtámadta” az Uber, egy bank és a Fnac könyvesbolt reklámja. „Ki nem élvezi azt a ritka nyugodt pillanatot, amikor hugyozhat?” – írta a módosítás indoklásában, figyelmeztetve, hogy 2015 óta több mint 2000 képernyő „gyarmatosított” 1200 piszoárt 25 francia városban.

A nyilvános tér képernyői feletti csata legélénkebben Lille-ben, Észak-Franciaország egykori ipari központjában folyik. A város ma már inkább művészeknek, tervezőknek és egyetemistáknak ad otthont. A szocialista városvezetés a köztereken korlátozta a reklámvideókat, például padokon és hirdetőoszlopokon. De a szabályozásból kimaradnak a vonatállomások és a tömegközlekedés, ahol a reklámvideók virágoznak, 10 másodperces filmelőzetesek futnak. Amikor Lille környékén a helyi közlekedési vállalat megállapodott arról, hogy 160-ra emeli a reklámképernyők számát, az önkormányzat őrjöngeni kezdett, de tehetetlen volt.

Jacques Richir szocialista polgármester-helyettes szerint a köztéri reklámvideók nem odaillők, tolakodók, tájsebet okoznak, túl sok energiát fogyasztanak, elterelik a sofőrök figyelmét, és még a jelenleginél is jobban ráfixálják a gyerekeket a videókra. Lille-ben és környékén a helyi képviselők az elmúlt hetekben arról konzultáltak, milyen eszközökkel lehet megállítani a hirdetőket. (A Mediatransports 1250 képernyőt üzemeltet francia vasútállomásokon és 700-at a párizsi metróban.)

Vannak viszont jogi kiskapuk: Lille-ben, ahogy Párizsban is, a boltok magánterületnek számítanak, így a helyi hirdetési szabályok azokon belül nem érvényesek. Tehát az élelmiszterboltok, elektronikai üzletek, fitnesztermek vagy fodrászatok a kirakatukba simán kitehetnek az utcára sugárzó képernyőket. A Résistance à l’Agression Publicitaire nevű szervezet szerint ez őrültség, hiszen ha mondjuk valaki meztelenül kiállna a kirakatba, azt máris nem viselnék el. Az egyik tüntetőt nemrég 900 euróra büntették, miután fekete tollal elrondított egy hirdetést, és ráhívta a rendőröket egy apuka, mondván, rossz példát mutat a gyerekeknek, de a tüntetők szerint a reklámok rondítják el a köztereket.

Grenoble zöldpárti polgármestere, Eric Piolle márciusban újraindul négy évre. Az ő városa volt az első európai város, ami teljesen kitiltotta a reklámokat a köztereiről. Több mint 300 papír hirdetőhelyet cserélt le fákra és közösségi faliújságokra, bár a busz- és villamosmegállókban továbbra is maradtak a hirdetések.

Véletlenül Párizsban is fellángolt a vita: tavaly több mint 1600 hirdetési hely (nagy szürke reklámpanelek a járdákon) tűnt el kb. 18 hónapra, amíg megállapodtak az új szerződésről. Senkinek nem tűnt fel a hiányuk, de amikor ősszel visszakerültek gyakorlatilag ugyanoda, ahol voltak, sok panasz érkezett a mindent elárasztó reklámok miatt. A Greenpeace Paris és más szervezetek lobbiznak a városvezetésnél, hogy több reklámképernyő ne jelenhessen meg a városban, ahol azok most be vannak tiltva az utcabútorokon.

Franciaországban egyébként a hirdetések később jelentek meg, mint az Egyesült Királyságban és az USA-ban, a francia újságok még az 1930-as években is azt írták a reklámról, hogy a „hazugságok iskolája”. Voltaire-ig és még messzebb visszamenőleg a francia értelmiségiek a reklámokat kultúrarombolónak és antidemokratikusnak tartották, és máig erős az érzés az országban, hogy a nyilvános tér mindenkié, viszonylag magas adókkal fizetnek azért, hogy a nyilvános tereken demonstrálhassanak. Ennek ellenére ma Franciaország ad otthont néhánynak a világ legbefolyásosabb reklámcégei közül.

A Guardian már öt éve arról írt, hogy először a brazíliai São Paulóban, aztán az indiai Csennaiban, majd Grenoble-ben, Teheránban, Párizsban és New Yorkban is felpörgött az a globális, de nem centralizált mozgalom, ami fel akar lépni a köztereket ellepő reklámok ellen. Az utóbbi években több városban is korlátozták a hirdetések számát és méretét, de a hirdetők mindig találnak új utakat a fogyasztók agysejtjeihez. Már az okostelefonokon is komplex, interaktív hirdetések futnak, Londonban pedig például szemeteskukákba rejtett jeladók követik nyomon a telefonokat, hogy a hirdetők személyre szabott üzeneteket küldhessenek az arra járóknak. Ráadásul ott vannak még a magánhasználatba kerülő közterek is.