Budapest-környéki vasútfejlesztésről és a HÉV-vonalak hosszabbításáról ír Vitézy a programjában

Új fejezet kezdődik a 444 életében.

Vitézy Dávidot, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi vezérigazgatóját kérte fel Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár a most létrejövő Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezetőjének. Vitézy elfogadta a feladatot, és egy hosszú Facebook-posztban írt arról, milyen fejlesztéseket tart a legfontosabbnak a fővárosban. Természetesen közlekedési szakemberként elsősorban a szerinte esedékes közlekedési beruházásokról ír elsősorban, ezeken belül is főleg a vasút és a HÉV-vonalak fejlesztéséről.

„Milyen fejlesztéseket jelent ez konkrétan? A vasút bekapcsolását Budapest vérkeringésébe, a fejpályaudvarok fejlesztését, a Dunán átívelő új vasúti összeköttetés előkészítését, a Körvasút fejlesztését, új vasúti megállók létesítését, a Liszt Ferenc repülőtér 2-es és leendő 3-as termináljának bekapcsolását a vasúti hálózatba, a hév-vonalak fejlesztését és felújítását, új hév-vonatok beszerzését, a H6/H7 (ráckevei és csepeli) vonalak meghosszabbítását a Kálvin térre és távlatban összekapcsolásukat a szentendrei H5-ös hévvel a föld alatt, illetve első lépésként a szentendrei hév-vonal felújítását, akadálymentesítését, új P+R parkolók építését, a regionális koordináció javítását a budapesti és az elővárosi tömegközlekedés között. Ezek mind a Budapest Fejlesztési Központ feladatát képezik majd, együttműködve az érintett minisztériumokkal, a MÁV-val, a MÁV-HÉV-vel, a Volánbusszal, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztővel, a Fővárosi Önkormányzattal és a BKK-val, illetve a további érintett önkormányzatokkal. Nem kis feladat és tudjuk jól: ekkora közlekedési beruházásoknál a döntés és a megvalósulás között sok idő, néha még akár 7-10 év is eltelhet.”

Vitézy emellett a Népliget felújításáról és a belváros forgalomcsillapításáról is ír.

A BFK egyébként, ahogyan a neve is mutatja, Budapest fejlesztését irányítja, és a feladata, hogy a kormánnyal és a Fővárosi Önkormányzattal is együttműködjön.

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér