Koronavírus: már több, mint ezer halálos áldozat Kínában

Hétfőn csak Hupej tartományban 103 ember halálát okozta a koronavírus (2019-nCoV), így a kínai áldozatok száma összesen 1016-ra nőtt. Jó hír viszont, hogy csökken a fertőzés intenzitása, vasárnap még 2618, hétfőn 2097 új esetet regisztráltak a járvány gócpontjában, Hupejben. 

Világszerte már több, mint 43 ezer fertőzöttről tudunk, akik túlnyomó többsége Kínában kapta el a vírust. A csaknem 32 ezer hupeji fertőzésből 974 vezetett a beteg halálához. 

Hszi Csin-ping elnököt éppen járványügyben tájékoztatjákFotó: JU PENG/XINHUA

Közben a kínai vezetés fontos tisztviselőket mentett fel, köztük a hupeji egészségügyi bizottság párttitkárát és elnökét is, írja a BBC. Mennie kellett a helyi Vöröskereszt igazgatóhelyettesének is, amiért „hanyagul kezelte” a hozzá érkező adományokat. (Az utóbbi napokban sokan kritizálták a Vöröskereszt nemzetközi hálózatához tartozó, de szoros állami felügyelet alatt álló szervezetet, amiért az országba küldött maszkok, védőöltözetek és más adományok alig jutottak el oda, ahol szükség volt rájuk.) 

Rajtuk kívül több száz, a járvánnyal foglalkozó szakembert mentettek fel, bár ez nem mindig végleges kirúgást, sokszor inkább lefokozást jelent.  

Újabb fertőzött az Egyesült Államokban

Hongkongban egy nap alatt hat új fertőzöttet találtak, és keddre virradóra egy társasház több száz lakóját helyezték karanténba, miután két lakóról kiderült, hogy elkapta a vírust. Az MTI azt írja, hogy a két lakót tíz emelet választotta el egymástól, és a gyanú szerint a szellőzőcsatornákon vagy szennyvízhálózaton keresztül fertőzte meg egyik a másikat.

A járványveszély miatt bezártak a hongkongi idegenforgalmi, kulturális és sportlétesítmények, betiltották a tömegrendezvényeket, és márciusig hosszabbították meg az iskolaszünetet. 

Ilyen védőöltözetben érkeztek a hongkongi társasházba, ahol két, koronavírussal fertőzött embert találtakFotó: ANTHONY WALLACE/AFP

Az Egyesült Államokban is újabb, immár a tizenharmadik fertőzést regisztrálták hétfőn. Az illető az amerikaiak első, Vuhanból kimenekített csoportjával tért vissza az Egyesült Államokba, és kéthetes karanténban várakozott a San Diego melletti Miramar tengerészgyalogsági támaszponton.  

A japán hatóságok közben bejelentették, hogy evakuálni akarják a Tokió mellett, Jokohama partjainál veszteglő, karantén alá helyezett Diamond Princess üdülőhajó utasait. Sokan közülük stresszes állapotba kerültek a karantén okozta bezártság miatt. A hajó utasainak közel 80 százaléka hatvan évnél idősebb, 215-en már túl vannak a nyolcvanon, 11-en pedig 90 évesnél is idősebbek.

Az óceánjáró fedélzetén 2666 utas és 1045 fős legénység tartózkodik, összesen 56 országból, és mindnyájuknak két hétig a kabinjaikban kell maradniuk. A fertőzöttek száma helyi idő szerint keddre 65-tel, 135-ra nőtt.

A 11 milliós Vuhan városában kitört járványt január 30-án minősítette globális fenyegetéssé az Egészségügyi Világszervezet (WHO), de eddig sikerült viszonylag jól körülhatárolni a terjedését. Bár Hupej tartományon kívül még 27 más kínai területre és országra terjedt át, halottja Kínán kívül csak Hongkongban és a Fülöp-szigeteken van a járványnak. 

Kapcsolódó