• A szexuális kizsákmányolás az emberkereskedelem egyik legelterjedtebb formája.
• A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete (SZEXE) kutatást készített arról, milyen kizsákmányolással, kényszerítéssel kapcsolatos tapasztalatai vannak a magyar szexmunkásoknak.
• Az eredmények alapján sokkal többen voltak már kényszerítés áldozatai, mint ahányan emberkereskedelem áldozatainak vallják magukat. Pedig a kényszerítés - legalábbis jogilag - már kimeríti az emberkereskedelem fogalmát.
• A SZEXE álláspontja szerint nem minden szexmunkás kizsákmányolás áldozata, de az igazi áldozatok csak akkor kaphatnak valódi segítséget, ha a szexmunka keretei a gyakorlatban is biztosítottak.

A modern kori rabszolgaság mértékét vizsgáló Global Slavery Index aktuális számításai szerint szerint Magyarországon 36 ezer ember élhet jelenleg is emberkereskedelem áldozataként, aminek csak egy, viszont annál gyakoribb formája a szexuális kizsákmányolás vagy kényszerprostitúció.

Az áldozatok jellemzően kiszolgáltatott helyzetben lévő nők, esetenként egészen fiatal lányok, akiket sokszor megtévesztéssel rángatnak bele a prostitúcióba a gyenge pontjaikat pontosan ismerő futtatók.

Bár a kényszerítés mértéke nagyon változó lehet, egy-egy helyzet odáig is fajulhat, hogy a nőket fogva tartással és megfélemlítéssel tartják az iparban, közben pedig keresetüket, vagy annak legnagyobb részét elveszik.

A probléma ismert a legnagyobb hazai szexmunkás érdekvédő szervezet, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete (SZEXE) előtt is, most az európai szexmunkások jogait védő International Committee on the Rights of Sex Workers in Europe (ICRSE) nevű szervezettel együttműködve készítettek kutatást prostituáltként dolgozó nők és férfiak körében, hogy felmérjék:

1. Mennyien lehetnek közülük emberkereskedelem áldozatai?
2. Mennyien vannak közülük tisztában azzal, hogy áldozatok?
3. És általában milyen körülmények között kénytelenek dolgozni Magyarországon vagy külföldön a magyar szexmunkások?

A kutatás több mind 200, online kérdőíven keresztül megkérdezett szexmunkás tapasztalatait tükrözi, az eredményeket egy budapesti konferencián mutatta be a SZEXE.

Az interjúalanyok között fele-fele arányban voltak budapesti és vidéki szexmunkások, de a nők többsége látványos, 90 százalékos volt.

Többen áldozatok, mint ahányan tudják magukról

A kutatásból kiderül, hogy sokkal többen vannak a válaszadók között azok a nők, akik valamilyen kényszerítés és kizsákmányolás nyomása alatt végzik a munkájukat, mint akik emberkereskedelem áldozatának vallják magukat.

A kutatásban részt vevő 200 emberből 30 megkérdezett, tehát 15 százalék válaszolta, hogy tudja magáról: emberkereskedelem áldozata. Mindannyian nők voltak. Az emberkereskedelmen pedig a megkérdezettek közül a legtöbben

• kényszerből végzett munkát,
• emberek eladását,
• minden olyan üzletet, amiből a szexmunkáson kívül más is hasznot húz,
• és kifejezetten az emberrablást értenek.

Azok a nők, akik elmondásuk szerint már váltak emberkereskedelem áldozatává,

a túl sok pénzt ígérő, de kevés konkrét információt tartalmazó munkahirdetéseknek bedőlő nőket látják a legtipikusabb emberkereskedelem-áldozatoknak,

legalábbis, ami a szexmunka alapú kizsákmányolást illeti. Őket követik azok, akiket a partnerük vagy családtagjuk rendszeresen bántalmaz, majd a hajléktalan és a kábítószerfogyasztó emberek.

Válaszaikból az látszik, hogy azokat látják igazán könnyű prédának az emberkereskedők számára, akik valamilyen kiszolgáltatott helyzetben vannak, vagy túl könnyen bedőlnek hamis munkaígéreteknek.

De a színlelt szerelemmel áldozataikat tőrbe csaló - gyakran az állami gondozott lányok környezetében felbukkanó - kizsákmányolók is megjelennek a szexmunkások tapasztalataiban.

Kiskorúakat kihasználni, gyerekes nőket megzsarolni könnyű

Amikor a saját tapasztalataikról, és nem a környezetükben látottakról kérdezték a kutatásban részt vevőket, olyanokról is kiderült, hogy a munkájuk kapcsán voltak már kényszerítés áldozatai, akik egyébként nem vallották magukat emberkereskedelem áldozatának.

A kutatásban szereplők közel fele (48 százaléka) mondta ugyanis azt, hogy volt már érintett erőszakban vagy kényszerítésben, miközben csak 15 százalék beszélt magával kapcsolatban emberkereskedelemről.

A kutatásban 47-en mondták, hogy a szorult helyzetükkel éltek vissza, például azzal, hogy környezetük elől titkolták, hogy szexmunkával foglalkoznak és a kényszerítő ezzel zsarolta őket, 22-en pedig azt, hogy bántalmazással fenyegették, vagy erőszakkal kényszerítették őket.

A válaszadók szerint a szociális segítő kapcsolatok hiánya is sokkal védtelenebbé teszi a szexmunkásokat a kizsákmányolással szemben,

23 válaszadó pedig még kiskorúsága miatt volt kiszolgáltatott, amikor belerángatták a prostitúcióba.

Egy másik sokkoló adat, hogy a kutatásban válaszadók közül

20 nőt azzal kényszerítettek bele a prostitúcióba, hogy a gyerekük elvételével zsarolták őket.

Hiányzik az alapvető munkavédelem

A SZEXE rendezvényén a kutatást bemutató Makó Klaudia, az egyesület jogásza hangsúlyozta, szerintük ahhoz, hogy a valóban áldozattá váló nők segítséget kaphassanak, ahhoz elsősorban a szexmunka munkaként való elfogadására volna szükség.

A SZEXE álláspontja, hogy nem minden szexmunkás áldozat, szerintük a 18. életévüket betöltött nőknek joguk van ahhoz, hogy bármiféle kényszer nélkül úgy döntsenek, pénzért nyújtanak szexuális szolgáltatásokat.

Ezt törvényileg ugyan már 1999, a jelenleg hatályos szabályozás bevezetése óta megtehetik (egyéni vállalkozóként), a valóságban azonban továbbra sincsenek meg azok a normális munkakeretek - például az önkormányzati szinten kijelölt türelmi zónák -, amik alapvetően szükségesek lennének a biztonságos munkavégzéshez.

Nagy anomália, hogy miközben a felmérésekből (többek között a SZEXE korábbi kutatásaiból is) kiderül, hogy sok szexmunkás dolgozik lakásokon, online hirdetésre jelentkező férfiakat fogadva, a szabályozás mindezt még mindig tiltja. Azt pedig, aki helyben prostituáltként dolgozó embernek adja ki a lakását, tiltott prostitúció elősegítéséért még bíróság elé is állíthatják.

Hogy a munkájukat sokszor illegalitásba kényszerítve kell végezniük a szexmunkásoknak, az Makó szerint melegágya lehet a kizsákmányolásnak, vagy az úgynevezett „holdudvar-jelenségnek”. Ahol ugyanis potenciálisan szükség lehet a lányok „védelmére” - például a hiányzó türelmi zónák miatt tiltott helyen dolgozó lányokat vegzáló rendőröktől -, ott meg fognak jelenni a lányok munkájából élő „vállalkozók” is,

akiket a sáp szedésétől már csak egy lépés választ el attól, hogy teljesen átvegyék a velük dolgozó nők felett az uralmat.

Ezt erősítette a rendezvényen részt vevő egyik szexmunkás is, aki bár most már lakásban fogadja a kuncsaftjait, 12 évig az utcán dolgozott.

„Időről időre bepróbálkoznak, hogy megvédenek egy kis pénzért, de aki egyszer ebbe belemegy, az nagyon bele tud keveredni. Olyan lánnyal is találkoztam, aki, mikor mellettem kezdett dolgozni, azt mondta: más stricik elől menekült ide, akik szintén csak »meg akarták védeni«.”

- magyarázta a neve elhallgatását kérő nő.

Rendőrökhöz fordulni? Isten ments!

Makó szerint a másik ok, amiért a valóban kizsákmányolás áldozatává váló szexmunkások nem juthatnak megfelelő segítséghez, az a hatóságokban, legfőképpen a rendőrségben való bizalom hiánya.

Pedig valószínűleg nagyon sok szexmunkás válik rendszeresen erőszak vagy bűncselekmények áldozatává, a kutatásban részt vevő 200 ember kétharmadának volt ilyen tapasztalata.

A szexmunkásoknak persze megvannak az okaik a bizalmatlanságra: a munkájuk során Magyarországon legtöbbször nem segítő, hanem büntető, bírságoló szerepben találkoznak rendőrökkel. Például akkor, amikor azok napjában akár 5-6 alkalommal megbüntetik őket szemetelésért, miközben például a mellettük működő illegális szemétlerakóért aztán tényleg nem ők a felelősek. Olyan is szép számmal előfordul, hogy kiskorú lányokat büntetnek meg, miközben éppen, hogy védeni kéne őket, hiszen gyermekprostitúció kihasználása bűncselekmény áldozatai.

„A szexmunkások, akik segítséget kérnek tőlünk, annyira tartanak a rendőröktől, hogy nélkülem el sem mennek még egy feljelentést megtenni sem” - magyarázta Makó Klaudia, aki szerint ezt a bizalmatlanságot a külföldre dolgozni kijáró lányok a határon is átviszik magukkal, és sokan Nyugat-Európában, Németországban vagy Svájcban is csak a legvégső esetben fordulnak rendőrhöz, ha valami történik velük.