Bővítik a tájékoztatást a budapesti légszennyezettségről

A jövőben az eddigieken túl az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által a szálló por kisebb szemcseméretű, veszélyesebb részére (PM2,5) megállapított határérték meghaladása esetén is tájékoztatás ad a fővárosi önkormányzat – döntött a Fővárosi Közgyűlés. Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes előterjesztését egyhangúlag fogadták el a képviselők.

A döntés értelmében a budapest.hu-n tájékoztatnak arról, ha a levegő folyamatosan vizsgált PM2,5 szintje meghaladja a WHO napi határértékre tett ajánlását. A PM2,5 aeroszol légszennyező anyagra vonatkozóan most sem a vonatkozó EU-s irányelv, sem magyar jogszabály nem állapít meg egy napra vonatkozó követelményt, csak éves határértéket.

Ezen a 2017. január 2-án készült fényképen a háttérben Budapest belvárosa sejlik fel a szmog mögött. Itthon nagyon durva a szállópor-szennyezés, a fejlett országok és Európa legrosszabbjai között vagyunk. A Direkt35 januárban írt arról, hogy a kormány tudja ezt, dolgozni is kezdett a megoldáson, de a Miniszterelnökségen az utolsó pillanatban elakadt az erről szóló program.Fotó: Mohai Balázs/MTI

A Fővárosi Közgyűlés támogatta Budapest csatlakozását két nemzetközi szakmai szervezethez. A főváros a Cities Today Institute tagjaként közlekedési, közbiztonsági és energetikai jó gyakorlatokat ismerhet meg, az Energy Cities elnevezésű szervezet célja pedig a városok támogatása az energiahatékonyság, a megújuló energia és az éghajlatváltozás kockázatainak csökkentése területén.

A közgyűlés Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára döntött arról is, hogy új integrált településfejlesztési stratégiát készít.

A képviselők egyhangúlag hagyták jóvá a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. és a fővárosi önkormányzat közötti, a 2020. évi labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésével, lebonyolításával összefüggő együttműködési megállapodást.

A testület döntött arról is, hogy a Margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont környezetrendezéséről szakmai és társadalmi egyeztetés eredményeként hoznak majd döntést. A feladat műszaki tartalmát – közösségi bevonás, tervezés alapján – felülvizsgálják.

A környezetrendezésről a Fővárosi Közgyűlés 2019. május 29-i ülésén született döntés. A feladat engedélyokirata szerint a rendezéssel érintett csaknem 13 ezer m2-es terület környezetrendezésének teljes költsége 300 millió forint. A megvalósítás tervezett befejezési határideje 2020. május 31. volt. A tervezési feladatait a Főkért Nonprofit Zrt. elvégezte, de a kivitelezés előkészítését a Főkért Nonprofit Zrt. nem kezdte el. (via MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó