Az adatok nem azt mutatják, hogy a fővárosiak különösen fegyelmezetlenek volnának

POLITIKA
2020 április 07., 15:29

A hétvége óta Müller Cecília tisztifőorvos többször is beszélt már arról, hogy Budapesten elszabadulhat a járvány, a hétfői koronainfó egy része pedig kifejezetten a budapestiek dorgálásáról szólt, akik a hivatalos narratíva szerint fegyelmezetlenek, nem tartják be a járványügyi előírásokat. Müller ennek egyik példájaként azt említette, hogy miután az operatív törzs tanácsára, annak érdekében, hogy az emberek kevésbé használják a tömegközlekedést, és inkább személyautóval oldják meg halaszthatatlan gondjaikat, eltörölték a közterületi parkolás díját, Budapesten megugrott a forgalom.

photo_camera A Waze útvonaltervező valós idejű forgalmi statisztikái az elmúlt két hétből. A március 27-i nagy kiugrás Orbán Viktor kijárási korlátozásról szóló hajnali bejelentése után következett. Április 6-tól pedig ingyenes lett a közterületi parkolás az egész országban.

Való igaz, mi magunk is beszámoltunk róla, hogy hétfőn az előző héthez viszonyítva a Waze útvonaltervező alkalmazás valós idejű statisztikái alapján 8 százalékkal nőtt a forgalomban részt vevő járművek száma. De érdemes hozzávenni az abszolút értékeket is.

A Waze statisztikái alapján hétfőn - illetve most már látható, hogy kedden is - csúcsidőben az előző heti 5600-hoz képest 6100 Waze-felhasználó volt Budapest közútjain. A járványügyi intézkedéseket megelőző öt hét átlagában hétfőnként átlag 19000, keddenként ennél egy hajszállal kevesebb autó volt csúcsidőben a közutakon, vagyis aktuálisan a normális forgalom 32 százaléka van csak az utakon.

Ez alatta van a hagyományosan még az év legkevésbé forgalmas időszakában, a karácsony és újév közti héten mért napi maximumnak is.

photo_camera Ez az ábra az elmúlt két évben mutatja heti bontásban az adott hét legmagasabb forgalmát. Mint látható, az elmúlt két hétben Budapesten kisebb volt a forgalom az év toronymagasan legkevésbé forgalmas időszakánál, a karácsony és újév közti hét forgalmánál is.

A hétfői megugrásnál akkor már szignifikánsabb volt, hogy az első igazán szép tavaszi hétvégén valóban megugrott a forgalom: az előző szombatihoz képest a Waze statisztikái alapján 23 százalékkal, vasárnap 20 százalékkal voltak többen az utakon - de abszolút értéken ez még mindig rendkívül visszafogott forgalmat jelentett, szombaton csúcsidőben 4600, vasárnap 4000 Waze-felhasználó volt csak a főváros útjain.

Arról, hogy ennek milyen hatása van a tömegközlekedésre, csak anekdotális tapasztalataim vannak: kedd reggel nyolckor három egymást követő 4-6-os villamost figyeltem meg a Mester utcai megállóban, egyiken se volt több tucatnyi utasnál. Közben a körút forgalma egy nyugodt nyári szombatét idézte.

A budapestiek a Google friss adatszolgáltatása, a készülékeiken a helymeghatározás rögzítését engedélyezőktől gyűjtött adatokból összeállított mobilitási riportja (.pdf) szerint is jól, az országos átlagnál szinte minden szempontból jobban teljesítenek. A Google bő egy hete, március 29-én zárta aktuális jelentése adatait. Azok szerint országosan

  • 66 százalékkal esett vissza a kiskereskedelem, a vendéglátóhelyek, múzeumok, mozik, stb. forgalma;
  • 43 százalékkal a piacok, élelmiszerboltok, drogériák, patikák forgalma;
  • 7 százalékkal a nemzeti parkok, strandok, kutyafuttatók, ligetek, közparkok forgalma;
  • 53 százalékkal a vasúti, busz-, villamosmegállók és metróállomások forgalma;
  • 32 százalékkal kevesebben voltak a munkahelyükön;
  • 10 százalékkal többen maradtak otthon.

Ezzel európai összesítésben sem állunk rosszul, az európai védekezés bezzegállamában, Németországban (.pdf) például ugyanezek az adatok a fenti sorrendben: -77%, -51%; -49%, -68%, -39%; +11%

Magyarországon belül pedig Budapesten csökkent a legnagyobb mértékben

  • a kiskereskedelem és a vendéglátóhelyek (-74%);
  • a közparkok (-38%);
  • a tömegközlekedési megállóhelyek (-67%) forgalma.

Budapesten 39 százalékkal kevesebben vannak a munkahelyükön, ennél nagyobb arányban, 42 százalékban csak Győr-Moson-Sopron megyében, ahol az ország egyik legnagyobb munkaadója, az Audi már hetekkel ezelőtt leállította az üzemét. És Budapesten 12 százaléknyian maradtak otthon, ennél arányaiban csak Tolnában (18%) és Vas megyében (13%) van otthon több ember.

Budapesten egyedül az élelmiszerboltok, drogériák, patikák forgalmának visszaesése maradt alatta az országos átlagnak, ez a fővárosban csak 40 százalékkal csökkent. Talán még egy dolog vethető a fővárosiak szemére: miközben országosan 7 százalékkal csökkent a nemzeti parkok, erdők, parkok, stb. forgalma, Pest megyében kiugróan, 57 százalékkal növekedett(!). Ebben valóban szerepük lehet a budai hegyvidékre kiszabaduló fővárosiaknak is - bár egy ilyen exodusnak a közutak, tömegközlekedési csomópontok forgalmán is látszania kéne.