Az aszály sokkal nagyobb problémája a magyar mezőgazdaságnak, mint a koronavírus

• 2020 elején több problémával is szembenéz a magyar agrárszektor, és ezek közül nem is a koronavírus a legsúlyosabb.
• Raskó György agrárközgazdásszal és vállalkozóval, az MDF-kormány államtitkárával beszélgettünk a kihívásokról és a mezőgazdaság jövőképeiről.
• A szakértő szerint a koronavírus miatti munkaerőhiánytól nem kell annyira tartani, mint attól, hogy nem halad a magyar öntözésfejlesztés.

444: Melyik jelenti most, 2020 elején a nagyobb kihívást a magyar agrárszektor számára, az aszály, a koronavírusból eredő munkaerőhiány vagy a madárinfluenza?

Raskó György: Az aszály a legsúlyosabb probléma, aztán a madárinfluenza, és harmadsorban a koronavírus.

Nyugat-Európában ehhez képest a koronavírustól féltik leginkább az agrárágazataikat az országok, Magyarországon nyugodtabbak lehetünk?

A nyugat-európai országok közül is azok vannak most bajban, ahol jelentős a vendégmunkások, a külföldről érkező idénymunkások foglalkoztatása. Az Egyesült Királyság a nyári és tavaszi szezonban például több mint 200 ezer vendégmunkást foglalkoztat, Olaszországban és Németországban szintén nagyon magas, százezres nagyságrendű ez a szám. Magyarországon soha nem volt annyira jelentős a külföldi vendégmunkások foglalkoztatása a mezőgazdaságban, 10-20 ezer fő jelent meg az utóbbi években, ők elsősorban Kárpátaljáról és Erdélyből jöttek át dolgozni. Ez a szám még így is töredéke annak a vendégmunkás-számnak, amit az előbb említett országok zöldség- és gyümölcságazataiban látunk.

Akkor Magyarországon alaptalan a félelem, hogy a koronavírus miatt nem lesz aki betakarítsa a terményeket?

Az.

Itthon eleve annyira visszaszorult a zöldség- és gyümölcstermesztés, hogy tényleg nagyon kevés idénymunkásra van szükség

Olaszországhoz, Spanyolországhoz vagy éppen Németországhoz viszonyítva. Példának ott vannak a bogyós gyümölcsök, a málna vagy a ribizli. A szedésük valóban nagyon sok kézi munkaerőt igényel, de ezek ma már Magyarországon teljesen marginális termények, az ültetvényeik területe a huszadrészére esett az utóbbi 30 évben. Így pedig nem is igazán kell ember a szedésükhöz.

A gazdasági elemzések szerint a koronavírus lerövidíti majd a globális termékláncokat, az országok az ellátásbiztonság érdekében megpróbálnak majd a határaikon belül legyártani és megtermelni, amit csak tudnak. A mezőgazdaságban van erre kilátás? A jövőben megpróbálunk majd újra olyan élelmiszereket előállítani, amikből esetleg már importra szorulunk?

A koronavírus miatt biztos, hogy nem. Ezek hangzatos kijelentések, olvastam én is ilyeneket. De semmiféle ellátási probléma nem volt eddig a koronavírus miatt, és ezután sem lesz. Emiatt a mezőgazdasági ellátási láncok nem fognak változni. Más ok miatt viszont igen. Ez az ok pedig az, hogy a jövőben mindenki törekedni fog arra, hogy minél kevesebb a környezetkárosítással, minél kisebb üzemanyag-használattal, a szállítási költségeket csökkentve juttassa a polcokra a termékeit. Ebből a szempontból nagyon is lehetséges, hogy a jövőben az ellátási láncok rövidülni fognak, ennek van logikája klímavédelem szempontjából és a minél egészségesebb élelmiszerek biztosítása szempontjából is. Én ezt tartom fontosabbnak, és ez teljesen független a koronavírustól. Az biztos, hogy a mezőgazdaságban most arra törekszenek, hogy egységnyi termék előállítása a lehető legkisebb természetierőforrás-ráfordításból megtörténjen, a tudás, a hozzáadott érték pedig minél magasabb legyen.

A következő kérdés át is vezet az aszályra: mennyire áll készen egy ilyen váltásra a magyar mezőgazdaság? Harmadik éve sújtja a hazai agrárszektort súlyos tavaszi aszály, ez nem afelé mutat, hogy olyan kiszámítható lesz itt a termelés a következő évtizedekben.

Ez egy nagyon komoly kihívás. Az aszály ellen aránylag könnyű lenne küzdeni, ha például génmódosított vetőmagokat használnánk. Ezeket a magokat lehetséges úgy módosítani, hogy a növények minél jobban tűrjék a szárazságot. A génmódosítás viszont Magyarországon szigorúan tiltott, alkotmányba foglalt ez a tiltás.

Nekünk, magyar termelőknek nincsen meg az lehetőségünk, ami mondjuk Brazíliában megvan, ahol a génmódosítás 1000 százalékkal dübörög.

Ott nincsenek ilyen averziók, és meg is jelentek az aszálytűrő génmódosított vetőmagok. A világpiac ezeket a termékeket megvásárolja, nem igaz az, hogy a fogyasztó nem akar génmódosított terméket. Magyarországon meg a nyugat-európai országokban valóban van egy ezzel ellentétes fogyasztó akarat, de

a GMO sem Ázsiában, sem Afrikában, sem Dél-Amerikában nem zavarja az embereket.

Irán évtizedeken át jelentős mennyiségű kukoricát importált Európából és az Egyesült Államokból, aztán jött a konfliktus USA-val, ezért Irán áttért más beszerzési forrásokra. Azóta többek között argentin és brazil kukoricát vásárolnak, 100 százalékban génmódosított terményeket, évente már ilyen 5 millió tonnás nagyságrendben. A legnagyobb potenciális növekedés az élelmiszer-fogyasztásban elsősorban Ázsiában mutatkozik, Európa lakossága az elmúlt 30 évben alig nőtt, Ázsiában több mint egymilliárdnyival lettek többen. Európában a fizetőképes vásárlók száma lényegében nem nőtt, Ázsiában évente belép a piacra 30-40 millió új, fizetőképes vásárló. Ez azért jól megmutatja, hol lüktet ma a piac.

És hogyan illik Magyarország ebbe a képbe?

Magyarországon, miután génmódosított növényekkel nem dolgozhatunk, arra kellene törekednünk, hogy olyan egyedi élelmiszertermékeket állítsunk elő, amik nagyon magas minőségű tartalommal bírnak, és amiket jó marketinggel Európában el lehet adni úgy, hogy nem kell tömegtermékekkel versenyeznünk. Búzában, kukoricában vagy éppen szójabab-termesztésben nem biztos, hogy nekünk versenyezni kell a világpiacon Brazíliával, Oroszországgal vagy Ukrajnával szemben.

Akkor milyen zöldségek, gyümölcsök lennének azok, amik termelésében versenyképesek lehetünk?

Magyarországon szerencsére a kitűnő talajadottságok és megfelelő napfénymennyiség miatt lehet olyan zöldségeket és gyümölcsöket termeszteni, amik beltartalmi értéke jelentősen magasabb, mint mondjuk egy holland üvegházi paradicsomé. Ebben az irányban történik is nemesítés, és nagyon komoly magyar sikerek vannak, csak keveset beszélünk róla. Ez az irány jó, termesztünk olyan zöldséget, gyümölcsöt, aminek a beltartalmi értéke, összetétele az átlagos nagyüzemileg termesztettnél magasabb. Ezek a termékek emiatt kelendőbbek is lehetnek azok számára, akiknek nem számít az ár. Mert legyünk őszinték, ha valaki ezt az utat választja, akkor azt is választja, hogy nem tömegterméket állít elő, hanem magasabb költséggel, magasabb ráfordítással egy drágább, de minőségi terméket, amit meg kell fizetnie a piacnak ahhoz, hogy érdemes legyen ezzel foglalkozni.

De ahhoz, hogy ezekkel a kertészeti kultúrákkal lehessen foglalkozni, öntözésfejlesztésre is szükség lenne, ahogy erre pont a mostani aszály is rámutat.

Igen, persze. A kormány hiába harangozza be mindig ezt az öntözési programot, rendkívül döcögősen megy. Nagy tározók kellenének Magyarországon, de kellenének tározók olyan kisebb folyókra, csatornákra, mint mondjuk a Sió.

A Sió mindkét oldalán eszméletlen jó minőségű föld van, Fejér, Somogy és Tolna megyében 3 tározóval kb. 15-20 ezer hektárral lehetne növelni az öntözött földterületeket.

Ezekben a tározókban a leengedések idején fel lehetne fogni a Balaton vizét, amit most anélkül engedünk a Dunába, hogy bármiféle értelmes dologra felhasználnánk. Fejér és Tolna megye határában, Cecén vagy éppen Bogyiszlón, Előszálláson már most is nagyon magas minőségű intenzív zöldségtermesztési kultúrák vannak, nagyon jó minőségű terményeket állítanak elő. Ezt lehetne jelentősen bővíteni, amennyiben egy ilyen öntözésfejlesztés megvalósulna.

Ezekkel a fejlesztésekkel nem vagyunk elkésve? Három éve aszályos a tavasz, ez mutathat abba az irányba is, hogy ezek a kedvezőtlen körülmények állandósulni fognak.

A magyarok e téren nagyon súlyos hibákat követtek el. A Sióra építendő három tározó terveit például az ötvenes években készítették el, azóta eltelt 60-70 év, és semmi nem történt. És nem történik semmi ma sem, holott már az ötvenes években tudták, hogy ezekre a tározókra szükség lenne. És az ország más területein is ugyanezt kellene csinálnunk, látjuk, hogy a felmelegedés miatt nagyobb az elpárolgás, a kertészeti kultúrák visszahódítása tényleg csak egy ilyen programmal lenne lehetséges, tározókkal, csepegtető öntözéssel és más intelligens öntözési rendszerek alkalmazásával. Ezekre rengeteg pozitív példa van, Izraelben például, de még a palesztin területeken is egészen fantasztikus színvonalú öntözési kultúra van, egyszerűen nem értem, hogy ezt Magyarországon miért nem lehet megcsinálni.

A szomszédaink viszont hamarabb ébredtek, és ugyanazoknak a folyóknak a vizét öntözik el, amikből nekünk is öntöznünk kellene. A Körösök nyáron alig folynak. Ha most kezdünk tározókat építeni, jönne még egyáltalán azokba víz?

Jobb később, mint soha. Ha ma hozzákezdenének, persze már akkor is késő volna, de a mezőgazdaságban mindig hosszabb távon kell gondolkodni, a befektetés óriási, a megtérülés lassú, de hogy erre szükség lenne, és értelme lenne, az tény.

Mert piac, az van.

Több mint 20 éve nincsen túltermelési válság élelmiszerekből a világban. Növekszik a népesség és a fizetőképes kereslet elsősorban Ázsiában, elég csak Kínára gondolni, Kína egymaga is elképesztő mennyiségű élelmiszert és mezőgazdasági nyersanyagot importál, de hasonlóan India, Vietnam, Dél-Korea és Irán is ezt teszi. Van kereslet, lesz kereslet és lesz fizetőképes kereslet, tehát ilyen irányba elmozdulni biztosan megéri. Megfelelő piaci kapcsolatépítés után a siker garantált.