Olyan termékeket foglaltak le az USA-ban, amit a táborokba zárt ujgurok hajából készíthettek Kínában

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Amerikai szövetségi hatóságok lefoglaltak egy hajórakományt, melyben olyan termékek voltak, amiket a feltételezések szerint a Kínában átnevelőtáborokba zárt ujgurok hajából állítottak elő, írja az AP

Kína Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület nevű régióján évek óta zajlik a helyi ujgur, vallásában muszlim közösség ellehetetlenítése: a fiatalokat átnevelő iskolákba zárják, a felnőtteket pedig úgynevezett átnevelő táborokba, ahol különféle eszközökkel akarják rákényszeríteni őket, hogy adják fel kultúrájukat és vallásukat.

Arról, hogy milyen körülmények vannak ezekben a táborokban, csak nagyon keveset lehet tudni, hiszen Peking nem nagyon enged senkit ezek közelébe. Különféle beszámolókból azt eddig is lehetett sejteni, hogy kényszermunkára is foghatják itt az embereket, a most felfedezett szállítmány viszont arra utal, hogy még a levágott hajukat is felhasználják: az amerikai vámosok ugyanis összesen 13 tonnányi olyan szőtt terméket, például póthajat foglaltak le, amit emberi hajból állítottak elő. Ezeknek a piaci értéke 800 ezer dollár lehet. 

Az ujgurok mellett szervezett tüntetés egyik résztvevője Brüsszelben, 2018-banFotó: EMMANUEL DUNAND/AFP

Ez már a második alkalom volt, hogy ilyen szállítmányra bukkantak az amerikai vámosok. Egy amerikai-ujgur aktivista, Rushan Abbas, akinek két éve tűnt el a nővére Kínában, és aki szinte biztos, hogy egy ilyen van bezárva, azt üzente az amerikai nőknek, hogy ha póthajat hordanak, gondoljanak bele abba is, hogy ki készíthette ezeket. 

A közelmúltban több jelentés is született arról, hogy a táborokba zárt több százezer ujgurnak kötelező „dolgoznia” is, és többek között népszerű amerikai márkák számára készíthetnek ruhákat. Peking szerint ebből viszont semmi sem igaz, nem alkalmaznak kényszermunkát, és eleve, nem is zárnak be táborokba kisebbségeket: még decemberben közölték a helyi kínai hatóságok, hogy a szerintük csak oktatási intézményként funkcionáló táborok elérték céljukat, és mindenki sikerrel 'diplomázott'. 

És ugyan lehetett arról hallani, hogy akadtak ujgurok, akik valóban hazatértek, nagyon sokan arról számoltak be, hogy hónapokkal-évekkel ezelőtt eltűnt rokonuk még mindig nem került elő. 

Pár nappal ezelőtti hír, hogy Peking nagyon kemény eszközökkel próbálja elérni, hogy az ujgur családok kevesebb gyereket vállaljanak, és az AP által megismert adatok szerint a különféle kisebbségekhez tartozó nők közül akár több százezret vethettek alá akartuk ellenére elkövetett abortusznak, illetve kényszersterilizációnak. 

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó