Tettestársai nem úszták meg olyan olcsón, mint Kaleta Gábor

bűnügy
2020 július 08., 04:11

Napok óta mindenki Kaleta Gábor, volt perui nagykövet pedofilbotrányáról és büntetéséről beszél. Azt, hogy kit kell vagy nem kell hibáztatni az ügyben, tegnap már részletesen kitárgyaltuk, és bár olyan igazi nagy tanulság vagy megfejtés nincsen, azt azért érdemes felidézni, hogy a pokol melyik bugyrába merült le jó mélyen az egykori diplomata, és hogy milyen büntetést kaptak tettestársai. Az alapján, amit eddig lehet tudni az ügyről, nagyon úgy néz ki, hogy minden idők egyik legsúlyosabb és legaljasabb pedofil bűnügyében vett részt.

Nem a hivatalos tájékoztatásból, hanem az Index cikkéből tudta meg a legtöbb magyar, hogy az amerikai hatóságok lebuktatták Kaletát egy nemzetközi nyomozás közben, melynek során egy gyerekpornó oldal üzemeltetője és felhasználói után nyomoztak. Mint azt már mindenki tudja, miután lebukott, a diplomatát a titkosszolgálatok kimenekítették Peruból, majd itthon bíróság elé állították. Felfüggesztett börtönt és 540 ezer forintos pénzbüntetést kapott.

Kaleta Gábor
photo_camera Kaleta Gábor

A Welcome to Video a darknet egyik legsötétebb sarkában bújt meg, egy dél-koreai férfi üzemeltette 2015-től egészen 2018-ig. Az oldalon gyerekekről készült, gyakran kimondottan erőszakos képek és videók voltak - több mint 200 ezer darab. És hogy világos legyen, mi vár itt a felhasználóra, a nyitóoldalon ez a felirat fogadta a látogatókat:

Kérjük, ne töltsön fel felnőttpornót!

Az oldalt egy 23 éves férfi, Szon Dzson Vu (Son Jong-wo) csinálta, aki azóta már le is töltötte az ezért rá kiszabott, 18 hónapos büntetését. Viszont őrizetben maradt, ugyanis az Egyesült Államok kérte a kiadatását, hogy ott szövetségi vádak alapján állítsák bíróság elé. A szöuli legfelsőbb bíróság hétfőn a kérelmet elutasította, arra hivatkozva, hogy a bűnöző kiadatása akadályozná az ügyben folyó dél-koreai nyomozást. Közben a férfit beperelte a saját apja is, vélhetően azért, hogy a folyamatban lévő bírósági eljárás is nehezítse a kiadatását.

A pedofilháló ügyében folytatott nemzetközi nyomozás eredményeként több mint 300 embert tartóztattak le több mint 30 országból. A pedofilháló tagjai között sok amerikai is van, akik hiába hivatkoztak arra, hogy „csak nézték” a képeket, az Egyesült Államokban a törvény jóval szigorúbban bünteti az ilyen bűncselekményeket. Az amerikai hatóságok a vádlottak/elítéltek teljes nevét is közölték, és akinél már megszületett az ítélet, azt is. Innen tudható, hogy nem véletlen, hogy a dél-koreai pedofil nagyon nem szeretné, ha kiadnák Amerikának.

Az ítéletek a bűncselekmény súlyától és az egyes államok törvényeitől függően különbözőek, eddig a legenyhébb 91 nap börtön, a legsúlyosabb 15 év volt.

A legtöbb elkövető 5 év letöltendőt kapott, ők abba a kategóriába esnek, mint Kaleta: az oldal felhasználói voltak, és több videót letöltöttek saját számítógépükre. Büntetésük letöltése után még legalább öt évig próbaidőn maradnak, és csak szigorú felügyelet mellett lehetnek szabadlábon.

A még ebben a körben is kiemelkedően súlyos, gyerekek ellen elkövetett horrorisztikus bűncselekményekért a brit Kyle Foxot 22 évre ítélték.

A 26 éves férfi videóra vette, ahogy megerőszakol két öt év alatti gyereket, és ezt feltöltötte a Welcome to Video oldalára. A nyomozók sajátos karkötője és egy beszédelemző szakértő segítségével azonosították be, majd fogták el. A vizsgálatok kiderítették, hogy egyik áldozatát, egy 4-5 éves kisfiút drogokkal kábított el. Másik áldozata egy 1-2 éves kislány volt. A férfi kezdetben együttműködőnek mutatkozott, és beismerte bűnösségét, de később olyan utalásokat tett, mely szerint a gyerekek voltak a hibásak.

A legtöbb részlet az ügyben az amerikaiak által készített vádiratból derül ki. Eszerint 2018 februárjában már több mint egymillió fájlt töltöttek le a felhasználók az oldalról. A legnépszerűbb keresőszavak ekkor ezek voltak: pedo, pubertás előtt álló hardcore, 2 éves, 4 éves.

Aki rátalált az oldalra, ingyen regisztrálhatott, de a videókat nem tudta letölteni, ahhoz „pontokat” kellett gyűjtenie. Ennek több módja volt: pontot ért, ha gyerekpornót töltött fel, ha ajánlotta az oldalt ajánlotta egy ismerősének, illetve lehetett fizetni bitconnal is. A VIP-jogosultságért nagyjából 350 dollárt kellett fizetni bitcoinban, ez korlátlan letöltésre jogosította a felhasználót. Az oldal működése alatt az üzemeltető több mint 370 ezer dollár értékű bitcoint szedett be felhasználóitól.

A vádiratban elég részletesen le van írva, mi történik néhány, az oldalra feltöltött videón. Ezekben ép ésszel nehezen felfogható szörnyűségeket művelnek kiskorúakkal, nem ritkán csecsemőkkel. Aggodalomra ad okot, hogy rengeteg olyan felvételt találtak, melynek sehol máshol nincs nyoma a neten és a darkweben, így nem kizárt, hogy kimondottan azért készültek, hogy ide feltöltsék őket, hogy így pontokat szerezzenek.

Az üzemeltető, Szon Dzson Vu rendkívül enyhe büntetése Dél-Koreában is felháborodást váltott ki. Ennek a népharagnak adott márciusban új lendületet, hogy lebukott egy olyan, Telegramon működő bűnbanda, melynek tagjai nőket, köztük kiskorúakat zsaroltak meg. Áldozataikat gyakran arra kényszerítették, hogy fájdalmat, sérülést okozzanak maguknak. Az általános vélekedés az országban az, hogy miközben egyre gyakoribbak a szexuális bűncselekmények, a törvények továbbra is túl megengedőek az elkövetőkkel szemben.

A magyar kormány egész sajátságosan kezeli Kaleta ügyét: bár a diplomatát a Fidesz kormányzása alatt vették fel a Külügyminisztériumba, és szintén a Fidesz kormányzása alatt nevezték ki nagykövetnek, valamiért mégis a jelenlegi ellenzékhez próbálják kötni, annak ellenére, hogy a férfit a jelenlegi kormány menekítette ki Peruból, és a jelenlegi kormány titkosította ügyét 10 évre. Mindenesetre kedden bejelentették, szigorítanának a törvényen.