Ahol az oktatás rendben van, ott ne nyúljon bele se az állam, se az önkormányzat

• Vecsei Miklós évtizedek óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke.
• A hajléktalanellátásban kezdte, az MSZP-kormányok alatt öt évig hajléktalanügyi miniszteri biztos is volt.
• Tavaly óta miniszterelnöki biztosként dolgozik, miután a kormány megbízta, hogy terjessze ki 300 településre a Málta Jelenlét-programját, amit évek óta visznek az ország számos nyomortelepén. Ezt évszázados léptékben is egyedülálló lehetőségnek tartja.
• Amikor éppen nincs vidéken, a Belügyminisztériumban ül, pár ajtónyira Pintér Sándortól, akivel majdnem minden hétvégén együtt beszélik át a szegénység helyzetét.
• Óvatosan kritizál: ami nem az ő területe, arról inkább nem mond semmit, Gyöngyöspatáról pedig csak Gulyás Gergellyel és Pintér Sándorral osztotta meg a véleményét.

Vecsei Miklós: Egyet hadd mutassak, mert el fogom felejteni. Kiss Dávid kollégám sokáig Monoron dolgozott a telepen, most a Poket sorozatban újra megjelent a Cigánytelep nyolctól négyig című könyve. Elég nyers és igaz. Van hozzá egy póló is. Szerintem nagyon szép, az van ráírva, hogy „Mid van, amit nem kaptál?” Azt gondolom, hogy amíg a társadalom szerencsésebb része nem tudja jól megválaszolni ezt a kérdést, addig nem lesz igazából változás. Szívesen adok belőle, annyi a feltétel, hogy hordani kell.

444: Ön hordja?

Igen, és ahova megyek, mindig viszek magammal.

Politikusoknak is adott már?

Igen, akivel találkozom.

És van, aki hordja?

Volt, akivel összefutottam később, és rajta volt.

Elárulja, kicsoda?

Hát, se jófejet nem akarok csinálni belőle, se... Szerintem nem érdekes. Inkább az, hogy... tudom, kicsit naivnak tűnik, főleg ebben a rettenetesen megosztott világban, de azt gondolom, hogy az emberek, főleg, akik gondolkodónak tartják magukat, képesek megugrani ezeket a kérdéseket, ami a pólón is szerepel. Mert nem bonyolult. Hat gyermekem van, nekem mindennél fontosabb, hogy jól válaszolják meg ezt a kérdést. Ettől lesznek számomra igazán érett személyiségek.

2010-ben, amikor megalakult az új országgyűlés, a Máltai Szeretetszolgálat minden képviselőnek írt egy levelet arról, hogy a szociálpolitikának a következő években arról kell szólnia, hogy segítse a nyomorban élőket, akiket összeroppantott a szegénység. Eltelt tíz év. Mennyire teljesültek az akkori várakozásai?

Lehet, egyszer majd írok egy könyvet arról, mit láttam ezekben az években. Most azt tudom elmondani, ami velünk történt. Amikor Balog Zoltán 2010-ben államtitkár lett, egyből meghívott, és azt kérte tőlünk, hogy nyolc kistérségben mi – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – koordináljuk a Gyerekesély programot. Az EU-s program szakmai kísérése volt a feladat. Nem mondom, hogy ezek mindent visz-típusú, sikeres programok voltak, de arra mindenképpen jók voltak, hogy belelássunk a nyolc kistérség hétköznapjaiba. Aztán 2015-től ez mind a 31 járásra, 750 településre kiterjedt.

Úgy láttuk, hogy bizonyos helyeken a segítség inkább hátrafelé vitte a dolgokat, mint előre, ezért ott más típusú beavatkozásokra volt szükség. Azt mondtuk, oda kell menni megnézni közelről, miért nem működik.

A kormány lehetőséget adott, hogy Tiszabőn és Tiszaburán megmutassuk, szerintünk hogyan kellene egy ilyen programot megvalósítani, és ehhez eszközöket is kaptunk. Rosszul kezdődött, mert egyből költségvetést kértek, pedig pont az a lényeg, hogy ezen a területen nem tudunk előre költségvetést alkotni. Diagnózisok alapján lépésről lépésre kell haladni a végső megoldás felé, és akkor, amikor arra szükség van. Nem egy év múlva, nem akkor, amikor kiírják a pályázatot. Valahogy úgy, ahogyan az egészségügyben gyógyítanak. Ez egyelőre a szociális ellátásban elképzelhetetlen, nekünk azonban sikerült elfogadtatni.

Ennek a folyamatnak a vége, hogy én most itt vagyok.

Milyen kormányzati intézkedéseket emelne ki az elmúlt tíz évből, amik jót tettek a szegényeknek?

Nagyon nehéz kérdés, mert én folyamatosan küzdelmekről beszélek, és azért nem beszélek eredményekről, mert útközben vagyunk.

De mégis, volt valami?

Szerintem a kötelező óvodáztatás egy jól célzott dolog volt. A tanodák, a Biztos Kezdet Gyerekházak megjelenése és állami finanszírozása nagyon komoly eredmény, és már a mi településeinken is épülnek bölcsődék. A közfoglalkoztatásra is azt mondom, hogy ahol megvoltak hozzá a szükséges személyi feltételek, meg a minimális saját forrás, ott egészen zseniális programokat láttam. Nem tudom azt mondani, hogy én sokkal jobbat találtam volna ki, ezért sem vagyok kritikus, bár a közfoglalkoztatással szemben illik kritikusnak lenni. De én mindig a „betegséget” keresem, és mindig a hiányt látom. Ilyen szempontból nem vagyok egy jó reklámfigura.

A múltban nagyon sokan őszintén vágytak arra Magyarországon, hogy felemeljék a cigányságot. De az elmúlt 300 évből egy olyan példát sem találtam, amikor ne a birodalmi tanács, a központi bizottság vagy a kormányzat döntött volna ezekről a kérdésekről, most mondták először, hogy menjetek le, nézzétek meg, mire van szükség, és mondjátok meg. Ezért reménykedem most nagyon.

Akkor amit most ön csinál, az egy új dolog.

És ebben szerintem a kormány kockázatot vállal, nem feltétlenül a személyem miatt, hanem mert ebből rövid távon nem jönnek ki nagy eredmények. A „fogantatástól a foglalkoztatásig” alcímet viseli a program, mindenekelőtt az első ezer napra fókuszálunk, ez a legnyomasztóbb vakfoltja a magyar szociálpolitikának – miközben ez idő alatt a legtöbb dolog, ami a későbbi életünket meghatározza, tulajdonképpen eldől. De természetesen foglalkozunk a lakhatással, közlekedéssel, oktatással, és mindennel, ami a gyermek életét végig kell, hogy kísérje. Ha mindent a legjobban csinálunk, az első igazi eredmények akkor is csak hosszú távon lesznek mérhetőek.

Mi az, amit másképp csinált volna az elmúlt tíz évben?

Mindent a legjobb tudásunk szerint csináltunk, biztosan nem hibátlanul. De ha mások munkájára célzott, arról ritkán szoktam kritikát mondani. Én is rettenetesen rosszul élem meg, ha valaki néhány órára eljön, és megmondja, Tiszabőn mit hogyan kellene csinálni. És esélyem sincs elmondani, hogy kínkeserves úton miért hoztunk meg bizonyos döntéseket.

Egy tavalyi cikkben szerepelt öntől egy régebbi idézet: „Már a kezdetektől világos volt számunkra, hogy a hatalom – bármilyen színű is – felelős az emberekért, és nekünk szót kell értenünk vele. Néha persze nagyon nehéz volt, de a párbeszédet meg kellett őriznünk. A hatalom és a szegények két egymástól távoli világ, de nekem, segítőként, mindkettőt értenem kell”. Mit jelent az, hogy érteni a hatalmat?

Nemcsak a hatalmat: érteni a társadalmat, érteni a masírozó ultrákat. Nem egyetérteni, érteni. Azt gondolom, ez a szociális munka egyik alappillére, érteni az összes szereplőt.

Mik azok a vonásai, dinamikái a hatalomnak, amiket segítőként értenie kell?

Biztosan hallotta már tőlem a jóléti erkély kifejezést. A jóléti erkélyről – ahol ön is, én is élünk – egy dolog nem látszik: az, ami az erkély alatt van. Ezért szoktam sokakat elvinni ezekbe a falvakba, köztük döntéshozókat is. Nem gondolom, hogy a hatalom gonosz, miért akarna szándékosan rosszat? Bizonyos problémákhoz közelebb kell lépni, a nyomor hieroglifái nehezen értelmezhetők. Ráadásul a hatalom gyors akar lenni, a ciklusokat években mérik, a mi témáink meg emberöltősek. Nem egyszerű megtalálni ennek a kompromisszumait.

Ez egy közvetítőszerep, amit visz? Vagy hogyan lehetne leírni?

Nem szeretném, ha úgy tűnne, hogy én vagyok a hivatásos jóember. Mindannyiunknak jó, amikor a terepen, akár a legnehezebb helyszíneken beszélünk közös dolgainkról. Másképpen érkezünk vissza.

A közvetítést arra értettem, hogy fogja a hatalomban lévőket, és elviszi őket vidékre.

Itt van Pintér miniszter úr irodája a folyosón, sok időt töltünk együtt.

Tényleg?

A benti, hivatalos időn túl majdnem minden hétvégén is találkozunk, és nagyon részletesen átbeszéljük a feladatokat. Komoly figyelmet kap minden részlet.

Gyöngyöspata-ügyben nem szólalt meg a nyilvánosságban, de nemrég a hvg-nek azt nyilatkozta, belül elmondja a véleményét annak, akinek el kell. Ez kit takar?

Ebben az esetben többek mellett Gulyás Gergelyt és Pintér miniszter urat.

Tehát akkor miniszteri szinten szokta elmondani a véleményét?

Horváth László képviselő úrral is minden héten beszélek.

De csak a Gyöngyöspata-ügy miatt?

Igen, vele nincsen más közös dolgom.

Miniszterelnöki biztosként nem is találkozik rendszeresen Orbán Viktorral?

Nem, de ennek én is oka vagyok, mert nem is kezdeményezem. Miniszter úr minden szerdán ott ül a kormányülésen, gyorsabban tudja közvetíteni, amit szükséges. Utána úgyis találkozunk. Nincs olyan kérdés, amit nekem a miniszterelnökömmel meg kellene beszélni, mert esetleg elmaradna. Amennyit tőlem tudnia kell, az megvan.

Mikor találkoztak utoljára?

Szerintem még a vírus előtt. Egyébként majdnem biztos voltam benne, hogy ebben a súlyos helyzetben azt fogja kérni, hagyjunk ki egy évet, ez mégis csak egy sokmilliárdos program. De nem, éppen a járvány közepén jelenthettük be a következő 30 település indulását.

Azt mondta, Horváth Lászlóval sokat szokott beszélgetni. Látta jelét az utóbbi hónapokban, hogy a kormány szeretne megoldani társadalmi, oktatási problémákat Gyöngyöspatához kapcsolódóan?

Én csak a 300 településsel kapcsolatos erőfeszítéseket látom. Pedagógusként ugyanazt látom, mint bárki más.

Ha már pedagógia, azt mondta, az iskolaőrség fontos kompromisszum lehet, amíg nem állnak rendelkezésre a szükséges pedagógiai eszközök. Mi az, ami hiányzik?

Mi is tartunk fenn iskolákat, és van olyan intézményünk, ahová rendszeresen bejár az egyik falusi, tekintélyes család tagja rendet rakni. És anélkül, hogy iskolaőrséget hozott volna létre a kormány, megszerveztük a védelmet, ami ahhoz kellett, hogy taníthassunk.

Mit csináltak?

Rendszeresen leültünk beszélgetni a falu többi erős családjával arról, hogy belátják-e, milyen rosszat tesz egy településnek, hogy valaki hőzöng a folyosón, mert nem tartja jónak valamelyik tárgy oktatását. Ha bezárjuk a kinti kaput, akkor berúgja. De van, ahol el sem jut hozzám a hír, mert a polgármester leülteti a feleket, megbeszélik. Van, ahol a pedagógusgárda oldja meg a problémát, de van olyan is, ahol erős portaszolgálatot, amolyan iskolaőrséget kell szerveznünk.

Ebből az derül ki, hogy ha van egy jó fellépésű, hozzáértő tanár, szociális munkás, bárki, aki képes leültetni az embereket, akkor lehet kezelni az ilyen problémákat.

Igen. Ahol az oktatás rendben van, ott ne is nyúljon bele se az állam, se az önkormányzat. Az iskolaőrség sikere is azon fog múlni, hogy találnak-e megfelelő személyeket.

Önnek lesz szerepe ebben?

Részt veszünk majd a képzésükben. De az iskolaőrség csak egy apró szelete az egésznek, egy tüneti kezelés, amire időnként szükség van. Szerintem nem Magyarországon él, aki azt mondja, hogy minden rendben van az iskolarendszerünkkel, de nekem ez sajnos, vagy hála Istennek, nem kompetenciám, de Maruzsa Zoltán államtitkár úrral minden kérdésben segítjük egymást.

Hadd meséljek egy kicsit, mert látok valamiféle reményt. Egy vidéki kisiskolában egy halom lehetőség van arra, hogy felelős vezetőkkel egy sokkal jobb, praktikusabb iskolát rakjunk össze. Pont ez a Jelenlét program küldetése: minden értéket megtalálni, ami ezekben a kis közösségekben fellelhető. Ahol vannak kis üzemeink, mondjuk egy savanyító, vagy asztalosműhely, vagy egy varroda, ott ezek az oktatásban is szerepet vállalnak. Egészen más egy varrodában hosszmértékről, befőzés közben űrmértékről, sűrűségről, asztalosműhelyben téridomokról tanulni.

Tarnabodon az egyik partnerünknek van egy laborja, ahová egyetemisták jönnek gyakorlatra. Amikor áthív még négy-öt nyolcadikos gyereket ismerkedni a mikroszkóppal, azok nem is akarnak hazamenni.

Tavaly ilyenkor indult el a Felzárkózó települések program, hogy állnak az első évre kitűzött célokkal?

Az első év legfontosabb feladata a pontos diagnózisállítás. De az első naptól fókuszban van a koragyerekkor, a kismamák és a babák biztonsága, a védőnők eszközrendszerének kiszélesítése. Épül az első napelemparkunk, amivel az egyik településen minden kisgyermeket nevelő családnál legalább egy szobát füstmentesen fogunk befűteni. Felépült az első ház, amit úgy terveztünk, hogy a legtöbb munkafolyamatot a közösség el tudja végezni. Nem romolhat tovább a lakóházak állapota, szervezzük az úgynevezett tetőkommandót, és indulnak azok a folyamatok, amelyekkel az ötödik év végére el kell jutnunk oda, hogy minden négyzetméter földet megművelünk.

Az elmúlt években 150-200 millió forintokat, mostanában akár 400 milliót is lehetett nyerni uniós komplex telepprogramokra. Ez sokkal nagyobb az önök 30 milliós büdzséjénél, hosszú távon mégsem vezettek eredményre. Mitől lesz akkor hatékonyabb az önök programja?

Azért sok helyen megfelelően használták fel a forrásokat, és azért akadt olyan is, ahol a kiírás nem nagyon illeszkedett a helyi problémákhoz, vagy nem volt elég rugalmas. Vannak települések, ahol kizárólag épületfelújításra adnék pénzt, de van, ahol új lakásokat is érdemes építeni. Ehhez pontos diagnózis kell, és ha megszületik a döntés, már másnap intézkedni kell. Ha ma megürül egy ház, és nem vesszük meg holnap, csak egy év múlva, vagy akkor, amikor kiírnak rá egy pályázatot, addigra összedől, vagy eltűnik a teteje.

És az önök programjában gyorsabban lehet döntéseket hozni?

Igen, ez a programunk lényege. És most próbálunk arról tárgyalni, hogy az uniós támogatásokat is oszthassuk a valós szükségletek alapján, vagyis úgy, hogy nem előre, hanem az adott pillanatban, a felállított diagnózis alapján döntjük el, mire, mennyit költünk. Az uniós pályázatok betegsége, hogy évekre előre meg kell mondanunk, mi fog történni, pedig ez képtelenség.

Részben az ilyen uniós telepprogramok eredménytelensége vezetett oda, hogy egy-egy településen inkább nemet mondtak a képviselők az újabb százmilliókra.

Erre is láttunk már példát. És az sem szerencsés, hogy egy ilyen kiírásnál gyakran csak azt mérik meg, mi hiányzik. Pedig legalább ilyen fontos azt mérni, ami van. Hiába írok össze 17 hiányszakmát, ha nincs senki, aki helyben ki tudná rájuk képezni az embereket. Azért van valahol asztalosműhelyünk, mert ott éppen olyan asztalosmestert találtunk, aki meg tudja szerettetni és meg is tudja tanítani a szakmát a fiatalokkal. Ahol varrodánk van, ott azért alakult így, mert találtunk egy kiváló varrodavezetőt. Ezt például nem lehet öt évre előre megmondani. Most kezdjük tervezni a 2021-27-es uniós költségvetést, aminek még 2028-29-es költései is lesznek.

De az uniós telepprogramokban általában az történik, hogy kiképeznek 30 embert valamilyen szakmára, aminek aztán semmi haszna.

Azért ez egy kicsit túlzás. Nagyon sokat dolgozunk, próbálunk addig elmenni, ameddig a szabályozási keretek engedik.

Sokszor a munkaerőhiány is sútjtja ezeket a programokat. Alig találnak szociális munkást, pláne olyat, aki jól végzi a munkáját. Erre mi a megoldás?

Egy őszinte diagnózis erre is kitér. Mielőtt ráfókuszálunk egy településre, irgalmatlanul sok mindent tudnunk kell: hogy mennyire erős az országgyűlési képviselő, milyen a megyei közgyűlés, a munkaügyi központ, a környékbeli iskolák. Ide tartozik a munkaerőhiány is. Mi alkalmas embereket keresünk.

Arra utal, hogy nem a végzettsége a lényeg?

Nem feltétlenül. Persze, örülünk, ha van szociális végzettsége, még inkább, ha gyakorlata. De az első év úgyis arról szól, hogy kikupáljuk egymást, hiszen annyi mindent nem lehet megtanulni az egyetemen.

Pár éve, amikor Gyöngyösön jártam, a Máltai közösségi házban arra panaszkodott az önök munkatársa, hogy alig van emberük, a telepre se tudnak eleget kijárni.

Időnként kompromisszumot kell kötni. Nagyon sokszor voltunk béna kacsák az uniós programokban, időnként muszáj volt a végzettséget előrébb helyezni az alkalmasságnál, különben nem teljesítettük volna az indikátorokat. Azóta ezen központilag sikerült valamennyit könnyíteni.

A Felzárkózó települések-ben nincs ilyen indikátorkényszer?

Nincs. Megvan a diagnózis, jön a terápia, és közben azt is figyeli az ember, történik-e valami váratlan. A vírusra ki számított? Mindent felborított, de voltak jó és rossz hatásai is.

Például?

Például a mi iskoláink is kaptak számítógépeket, amiket nem feltétlenül adtunk haza. De nagy örömmel láttam, amikor egy tanteremben ült három diák külön-külön a három padsorban, maszkban, elöl a tanár, és online kommunikáltak. Szerintem ezek jó megoldások voltak. Vagy például a telefonos kapcsolattartás. A gyerekek úgy ki voltak éhezve, hogy akik a folyosón egy percet sem beszélnek a tanárokkal, azok most este hosszan telefonáltak a történelem leckéről.

És ami még látható eredmény: nem akarom eltúlozni, de tízszer annyi kertet műveltek meg, mint tavaly. Nem mondom, hogy mind a 30 településen, de úgy láttam, sokkal jobban koncentráltak erre. Sokat beszélgettünk arról, hogyan lehet ilyenkor olcsóbban főzni, ez sokat segített a közösségi munkában.

Az év elején beszélgettünk többek közt erről a programról L. Ritók Nórával, aki Toldon keresztül szintén érintett a programban. Azt mondta, egyetért az alapcélokkal, de azzal nem, hogy focipályára pályázhattak elsőként, miközben egy közösségi tér, vagy akár a szennyvízcsatorna fontosabb lenne. Mit gondol erről?

A kisméretű futsal pályát az MLSZ ajánlotta fel, de nem volt kötelező kérni. Nóráéknak sem. De azért kérték. Mi sem ezzel kezdtük volna, de az MLSZ futballpályát tud adni, mi pedig nagyon örültünk neki.

Akkor nincs olyan általános koncepció, hogy az önök programja inkább infrastrukturális beruházásokra koncentrál, és nem mondjuk közösségfejleszésre?

Bármilyen infrastrukturális fejlesztésnek akkor van értelme, ha a közösség gyarapodását szolgálja. Építünk mosodát, közösségi tereket, védőnői szobákat, vásárolunk falubuszt, mobil játszótereket, és persze előre fizetős órát, szennyvíztisztító berendezést, és még hosszú a sor. Még idén felépül az első húsz új családi ház.

Hány településen?

Kettőn, kétszer tíz. Egy ház 15-20 millió forintból építhető meg.

Nem lesz abból konfliktus, hogy ki költözhet be?

Pályázatot fogunk kiírni. Nem a legrosszabb helyzetű családok fognak elsőként költözni, hanem vállalásokat fogunk kérni cserébe, hogy a falu is igazságosnak lássa. És nem helyben fogunk döntést hozni. Ezzel egy időben pályázatot fogunk kiírni a többi család számára házfelújításra, az időseknek például hűtőcserére, zárcserére, biztonsági kamerára, olyan dolgokra, amikkel a jobb helyzetűek is élhetnek. Igyekeznünk kell olyan programot tervezni, amit a település többsége is fontosnak és jónak értékel. Ilyenek a formaházak, de ez még nem a végleges terv.

Úgy látjuk, hogy ha elkezdünk építeni, akkor visszajönnek a régi tudások: összeütik a bontott anyagból a csirkeólat, és versenyeznek egymással a szomszédok, hogy kinek szebb a kertje. És ez így van rendjén.

Ezen kívül vissza kell szerezni az üres földeket, sok száz hektárnyi föld van gazos telkek és romok alatt. Egy hektáron megtermeljük, ami egy családnak elég. A mezőgazdaság azért jó irány, mert enni biztosan fogunk. Ha száz vírus jön, még inkább.

***

Már elkészült ez az interjú, amikor kedden hírt kaptunk Bogdán László, Cserdi polgármesterének haláláról. Vecsei Miklós - aki jelezte nekünk, üresnek érezné az interjút, ha nem jelenne meg benne Bogdán neve - éppen azelőtt pénteken volt nála egyeztetni a Felzárkózó települések program folytatásáról, amibe Cserdit is bevonják. „Ebbe is ugyanolyan szenvedéllyel vetette bele magát, ahogy minden másba” - mondta.

Vecsei szerint Bogdán - akinek ellentmondásos és nagy hatást kiváltó karakterét mi is felelevenítettük egy riportban - „József Attila-i értelemben vett zseni volt”.

„Soha, senkiben nem láttam azt a fájdalmat, amit benne. Ment előre, és csinálta azt, amiben hitt. Nem voltak korlátai. Megalkotta és megszülte az egész falut.”