A színművészetisek kitartanak a blokád mellett

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Továbbra is elutasítják a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói a fenntartó alapítvány élére kinevezett kuratóriumot és felügyelőbizottságot, mondták egy sajtótájékoztatón az Innovációs és Technológiai Minisztérium épülete előtt. 

Garantált egyetemi autonómiát szeretnének, elutasítják a modellváltásról szóló törvényt a mostani formájában, és illegitimnek tartják az egyetem vezetőit. Követelik a kuratórium lemondását, a szenátus jogkörének visszaállítását és azt is, hogy az alapító jogok ne kerülhessenek át az államtól az alapítványhoz. 

Elmondásuk szerint a legfrisebb hallgatói kérdőívet 283-an töltötték ki a 353 nappali tagozatos diákból. 80 százalékuk elfogadhatatlannak értékelte a kuratórium eddigi tevékenységét, 89 százalék szerint az egyetem korábbi autonómiája teljesen elveszett, és 95 százalék szerint fent kell tartani az épületek blokádját. 

A sajtótájékoztató után a kormánypárti Pesti Srácok kérdezte a hallgatókat az Állami Számvevőszék jelentéséről, ami éppen a tiltakozás közepén jelent meg a „sorozatos és visszatérő” gazdálkodási szabálytalanságokról. Válaszul azt mondták, a kormány éppen azért vezette be a kancellári rendszert, hogy oda összpontosítsa a gazdasági döntéseket, hallgatókként nincs közük a számvevőszéki vizsgálathoz. 

Egy másik kérdés a táborról szólt, ahol Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke szerint „felkészítették a diákok egy részét arra, ami most történik”. A kormánymédia szerint ezen ellenzéki politikusok is részt vettek. 

A hallgatók azt mondták, egy szabadegyetemről van szó, amit a hallgatók szerveztek hallgatók kezdeményezésére, és mivel augusztusban mindenkit érdekelt, milyen polgári ellenállási formákat vehetnek igénybe, az egyetemi blokádról is szó volt.

Bement volna az egykori lövésztiszt, nem engedték

Néhány perccel a sajtótájékoztató előtt megjelent az egyetem blokád alatt álló, Vas utcai épületénél Szarka Gábor egykori gépesített lövésztiszt, az egyetem nemrég kinevezett kancellárja, de a hallgatók nem engedték be. 

Ezért felolvasott egy közleményt, miszerint az egyetem legitim vezetését akadályozzák a munkavégzésben, az egyetemfoglalást elutasítják, nem tartják legitim tiltakozási formának. Szarka korábban szerda éjfélt adta meg határidőnek a blokád feloldására. A hallgatók még előtte közölték, hogy továbbra sem fognak beengedni senkit az épületbe.

Szarka GáborFotó: SZFE/FB

Szarka Gábor pénteken azt mondta, amíg nem tud bejutni a munkahelyére, nem tudja aláírni a dolgozók fizetéseit, de az SZFE bérszámfejtője, Varga Réka közölte, abszurd az állítás, hogy az egyetem kancellárjának az épületben kellene lennie ahhoz, hogy elutalja a dolgozók fizetéseit.

Vidnyánszky szerint a kuratórium jogszerűen működik, az egyetemen pedig egy szűk kisebbség az, amelyik ennyire elzárkózik és hatással van a többségre. 

A korábbi egyetemi vezetők távozása után Vidnyánszky új rektorhelyetteseket nevezett ki Novák Emil operatőr és Zalán János színész, producer személyében. Novák egyben a Magyar Operatőrök Társaságának elnökségi tagja is. Tiltakozásul eddig 25-en léptek ki a szervezetből, egy ember pedig felfüggesztette a tagságát.