Az elnökválasztás nem oldja meg az USA legnagyobb problémáját

2020 november 2., hétfő 5:13
  • A 90-es évek óta mindkét nagy amerikai párt folyamatosan, bár különböző mértékben radikalizálódik. Az ideológiai különbség alapjai faji és kulturális jellegűek, a szakadék mára áthidalhatatlan, a bizalmatlanság totális.
  • A republikánusoknak jó okuk van félni, mert a státuszvesztéstől aggódó, zömmel vidéki, fehér szavazótáboruk már nem tudja kiegyenlíteni a fiatalabb, városi, az előző generációknál liberálisabb és etnikailag vegyesebb szavazók súlyának növekedését, valamint a mérsékelt konzervatívok elpártolását.
  • A demokraták választási eredményei előbb-utóbb politikai hatalommá fognak konvertálódni, és első lépéseik egyike lesz a választójog gyakorlásának megkönnyítése, amivel generációkra megpecsételhetik a Republikánus Párt jövőjét.
  • Trump elnöksége megmutatta, hogy a saját ultrakonzervatív szélsősége túszává váló Republikánus Párt képtelen a politikai irányváltásra. Hogy a demokraták térnyerését akadályozzák, a republikánusok az intézményrendszer aszimmetrikus működését igyekeznek bebetonozni, hogy megőrizhessék a hatalmi pozícióikat.

Kalifornia félelmetes példája

A 2000-es évek közepére 15 év terméketlen politikai hadakozás után Kalifornia patthelyzetbe került. A kormány és a törvényhozás bénázott, a nagyjából azonos súlyú, egymást váltogató demokrata és republikánus többségek a bemerevedett ideológiai frontok mögül szidták egymást. Az elharapódzó politikai és költségvetési válság miatt 2003-ban a demokrata kormányzót pár hónappal az újraválasztása után visszahívták. Republikánus utóda (Arnold Schwarzenegger) két évvel később szintén majdnem megbukott, amikor konzervatív kezdeményezéseit egy népszavazáson csúnyán leszavazták. De Schwarzenegger kapcsolt, elkezdett együttműködni a demokrata törvényhozással, a lobbicsoportok és az ókonzervatív, vakhitű mozgalmárok által uralt helyi republikánus politika pedig megindult a lejtőn.

A reformok szelét érzékelő kaliforniaiak 2010-ben demokrata kormányzót választottak. 2012-ben a demokraták a törvényhozás mindkét házában kétharmados többséget szereztek. A recept sikeresnek bizonyult: a korábban bukdácsoló gazdaság a járvány kitöréséig hosszú éveken át szufficites volt, az állam a klímavédelmi intézkedések és a technológiai innováció fellegvárává vált. Rég a demokratáké Kalifornia mindkét szövetségi szenátusi posztja, és az 53 washingtoni képviselői hely közül jelenleg 45. Az összes kulcspozícióban demokraták által választott vagy kinevezett tisztviselő ül.

A progresszív kaliforniai ideált osztó külső, republikánus vetélytárs híján a politikai pozíciókért merészebb és visszafogottabb demokrata jelöltek küzdenek egymással.

Ideológiai szakadék

A Republikánus Párt okkal tart attól, hogy hosszabb távon, országos szinten hasonló sors vár rá, mint Kaliforniában. Ahhoz, hogy ezt elkerüljék, komoly politikai irányváltásra lenne szükség. Az adópolitikájával a szupergazdagoknak kedvező, a klímaváltozást tagadó, a szociális juttatásokat gyengítő, a bevándorlókkal szemben etnikai gyűlölködést szító, gazdaságilag befelé forduló és

a fundamentalista keresztények kegyeit kereső nyers populista politika helyett valami vonzóbb mixszel kéne előállni.Aminek semmi jele. A párt jobbra tolódása nem most, hanem évtizedekkel korábban, a faji egyenlőséget célul tűző polgárjogi mozgalom legnagyobb sikerei után, a 60-as években kezdődött. Az viszont az utóbbi évek fontos fejleménye, hogy a republikánusok képtelennek bizonyultak marginalizálni a szélsőséges demagógjaikat. Donald Trump elnökjelölt lehetett, és győzelme után sem az akkori republikánus mainstream tette takaréklángra ezt a nőgyűlölő, a pénz hatalmában hívő, rémisztő tájékozatlanságával, fékevesztett nárcizmusával és kóros hazudozásával önmaga paródiájává váló figurát, ahogy azt 2016-ban sokan jósolták, hanem a párt idomult az egyre gátlástalanabb elnökhöz.

A helyi és főleg a szövetségi törvényhozásban ülő, mérsékelt politikusok úgy érezték, nincs választásuk: beállnak Trump mögé, vagy a következő előválasztáson olyan ultrakonzervatív, trumpista ellenjelölteket kapnak, akik a republikánus párt keresztény fundamentalista jobbszéléhez tartozó, legaktívabb csoportok támogatásával elhappolják a helyüket. A félelem, az opportunizmus és a politikai rövidlátás miatt a republikánus elit behódolt Trumpnak.

A bevándorlók elleni gyűlölködést intézményesítő, a még érintetlen természeti erőforrások kiaknázása érdekében a környezetvédelmi szabályozást tovább lazító, a külpolitikai prioritásaiban elbizonytalanodó, fű alatt az abortusz visszaszigorításának is megágyazó Republikánus Párt radikalizálódása a demokratákat is balra tolta. A demokrata előválasztás során jó ideig a fiatal szavazók kedvence, a szocialista Bernie Sanders tűnt az egyik éllovasnak, aki forradalmat hirdetett az egészségügy, az adó- és a környezetpolitika terén. Ma már a demokrata párt baloldalának meghatározó arca a fiatal New York-i kongresszusi képviselő Alexandria Ocasio-Cortez is, aki a DSA, a demokratikus szocialisták tagja, valamint Trump egyik kedvenc céltáblája, a szomáliai származású muszlim Ilhan Omar.

Alexandria Ocasio-Cortez a Zöld New Deal sajtótájékoztatóján Fotó: SAUL LOEB/AFP


Mindhárman balra állnak a párt centrumától, és Trump kihívója végül a náluk jóval mérsékeltebb volt alelnök Joe Biden lett. De a demokrata balszárny követelései, mint a sosem látott állami szabályozást bevezető zöld New Deal, a mindenkinek alanyi jogon járó egészségbiztosítás, az egyetemi tandíjak eltörlése, a legmagasabb jövedelemadó kulcs megduplázása 70 százalékra ma már nem számítanak irreális fantazmagóriának: olyan programok, amelyeket lassan a párt vezető köreiben is kénytelenek komolyan venni.

Jobbra lejtő pálya

Az ideológiai távolság a republikánusok és a demokraták között tehát egyre nő. Közben pedig a politikai küzdelem is egyre elkeseredettebb. A republikánusok foggal-körömmel kapaszkodnak a pozícióikhoz, mert tudják, minél többen szavaznak és minél arányosabb a rendszer, a társadalmi változások miatt annál kisebb az esélyük a győzelemre. Márciusban ezt maga Trump is elismerte, amikor őrültségnek nevezte a demokratáknak a járvánnyal összefüggő választási reformköveteléseit:

"ha olyan sokan szavaznának, ebben az országban republikánus többé nem nyerne választást

A demokraták viszont attól félnek, hogy a republikánusok a szabályok felülírásával, a választókörzetek átrajzolásával, a Legfelsőbb Bíróság kampányszerű használatával annyira beássák magukat, hogy egy ponton túl már kirobbantani sem lehet őket.

Az elnökválasztás előtt pár nappal mindenki a végeredményt próbálja megtippelni, ami nem könnyű, mert hiába meggyőző Biden előnye, nem biztos, hogy a szavazatok akár jelentős többsége elég lesz a győzelméhez. Ez csak az egyik, de talán a legnyilvánvalóbb jele annak, hogy az amerikai politikai intézményrendszer nem tudja arányosan leképezni a választók akaratát.

Márpedig a már említett gazdasági követelések mellett a demokrata balszárny, de mára az egész párt talán legfontosabb politikai célja épp az, hogy a választójog gyakorlását megkönnyítsék.A pálya azonban ma annyira lejt a republikánusoknak, hogy a választási statisztikákkal foglalkozó FiveThirtyEight vezetője, Nate Silver számítása szerint ahhoz, hogy az elnök személyéről döntő elektori kollégium december 14-én nagy valószínűséggel Bident válassza, a demokrata jelöltnek 3-4 százalékkal, 5-6 millióval kell több szavazatot szereznie, mint Trumpnak. 2-3 százalékpontos Biden-győzelem esetén az elektoroknál még Trumpnak áll a zászló.

Ugyanez volt a helyzet 2000-ben és 2016-ban is: hiába kapott jóval több szavazatot Gore és Clinton, Bush és Trump nyerte a választást, mert az elavult elektori rendszer az eloszlásuk miatt felülreprezentálja a republikánus szavazatokat. Ahhoz, hogy a képviselet arányosabb legyen, például az amerikaiak közvetlenül választhassák az elnököt, alkotmányt kéne módosítani, amihez a kétharmados szenátusi és képviselőházi többség mellett a tagállami törvényhozások 3/4-ének támogatása is szükséges (vagy szövetségi és helyi alkotmányozó nemzetgyűléseket kéne összehívni). Amire a republikánusok sosem lesznek hajlandók.

Még aránytalanabb, de ugyanígy érinthetetlen a választók képviselete a Szenátusban, és kisebb mértékben a Képviselőházban is. Egyrészt a 40 milliós Kaliforniát ugyanúgy két szenátor képviseli, mint a félmilliós Wyomingot. Emellett, bár nem volt ez mindig így, a pálya jó ideje a kongresszusi választásoknál is a republikánusoknak lejt, elsősorban a választók földrajzi eloszlása miatt.

A kongresszusi választókerületek egyenlő népességűek, de a demokrata szimpatizánsok jellemzően a városokban tömörülnek és ott nagyobb többséggel nyernek, mint a republikánusok a ritkábban lakott választókerületekben. Emiatt több demokrata szavazat pazarlódik el, mint republikánus, és ez már többször bizonyult döntőnek a kongresszusi posztok sorsáról döntő ingakerületekben. Ahogy nemrég a Vox főszerkesztője fogalmazott:

a republikánusok nagyon sok választót bukhatnak, akkor is övék a hatalom. A demokratáknak ugyanehhez földcsuszamlásszerű győzelemre van szükségük.

Harc a pozíciókért

Az, hogy a republikánusok ragaszkodnak a törvényekből és történelmi-földrajzi okokból származó helyzeti előnyükhöz, érthető, és még csak antidemokratikusnak sem feltétlenül nevezhető. Az, hogy Trump és alelnöke nem hajlandók deklarálni, hogy vereség esetén simán átadják a hatalmat, csak a demokratikus elkötelezettség hiányának beismerése. Más a helyzet a szokásjog, az íratlan szabályok és a demokratikus hagyományok tiszteletben tartásával.

A republikánusok mindent elkövetnek, hogy a csatatérállamokban megnehezítsék a részvételt a választáson, lehetőleg úgy, hogy az a demokratákat érintse hátrányosan. Texas állam republikánus kormányzója döntése nyomán a 4,7 milliós Harris megyében, ami lényegében Houstont és az elővárosait jelenti, ahol zömmel demokrata szavazók élnek, ugyanúgy egyetlen helyen lehet előzetesen leadni a levélszavazatokat, mint a 169 lakosú Lovingban és a hasonló, zömmel republikánus, vidéki megyékben. Az öncélú adminisztratív nehezítések miatt a választás napján a városokban sok helyen kell órákat állni a sorban, ami szintén nem erősíti a választási kedvet a kevésbé elkötelezett választók körében.

Számos kutatás mutatta ki, hogy a több állam republikánus törvényhozási többsége által az elmúlt években bevezetett szigorítás, mely csak hivatalos, fényképes igazolvánnyal teszi lehetővé a választási részvételt, aránytalanul sújtja az alacsony jövedelműeket és az etnikai kisebbségeket, akiknek sokszor nincs pénzük a szükséges utazásra és a dokumentumok beszerzésére. Ugyanígy a kisebbségek által lakott környékeket érinti az a gyakorlat, amikor a választói névjegyzékből törlik azokat, akiknek a hivatalos lakóhelyükön nem sikerült egy levelet kikézbesíteni.

A választások előtt a Republikánus Párt rendszeresen küldi ki levelek százezreit ilyen negyedekbe a csatatérállamok nagyvárosaiban.Megy a trükközés a levélszavazatokkal is: idén a járvány miatt várhatóan a szokásosnál sokkal többen szavaznak így, Trump azonban egyrészt nem volt hajlandó pluszforrásokat biztosítani a feladatra a szövetségi postának, ugyanakkor előrevetítette, hogy a levélszavazás a csalás melegágya, amire semmi bizonyíték nincs. Mivel a lassan beérkező levélszavazatok jelentősen befolyásolhatják a választás végeredményét, egyáltalán nem mindegy, hogy a közvélemény mit gondol a levélszavazás tisztaságáról.

Trump és Biden szavazói szócsatáznak a a New York-i Herald Square-en, 2020 október 24-én. Fotó: John Lamparski/NurPhoto via AFP

2016-ban Észak-Karolinában a republikánusok elbukták a kormányzói posztot. Az átmeneti időszakot a törvényhozásban a képviselőik arra használták, hogy egy segélytörvény megszavazásának örve alatt az érkező kormányzótól kulcsfontosságú jogköröket vonjanak el. A rajtaütésszerű akció annyira sikeresnek bizonyult, hogy 2018-ban Michiganben és Wisconsinban is megismételték.

Egy éve a szövetségi kormány az aktuális népszámlálás kérdőívébe megpróbált becsempészni egy kérdést a válaszadók állampolgárságáról. Ez végül meghiúsult, de mivel a kongresszusi választókerületek határait a népszámlálás adatai alapján rajzolják újra, felmerült, hogy 70 év után a kérdésre azért lett volna szükség, hogy elijessze a spanyolajkú válaszadókat, és így az új körzethatárok a republikánusoknak kedvezzenek.

Kulturális harc a bíróságon

Az USA politikai-kulturális berendezkedését nagyon jelentős részben az alkotmánybíróságként funkcionáló, kilenctagú Legfelsőbb Bíróság határozza meg, ami a kormányzati és a törvényhozási hatalomnak is a legfontosabb ellensúlya. A testület döntései olyan kulcskérdésekben határozták meg évtizedekre a társadalmi viszonyokat, mint például a feketék egyenjogúsága. Nem csoda, hogy az új jelöltek személyét hisztérikus érdeklődés övezi.

Amikor 2016 februárjában meghalt egy főbíró, a szenátus republikánus többsége arra hivatkozva, hogy választási évben az elnök már ne jelöljön új bírót, megakadályozták Obama jelöltjének meghallgatását. Arra, hogy egy elnök ne nevezhesse ki a bírójelöltjét, előtte 150 évig nem volt példa. 2020-ra viszont a republikánusok túlléptek saját, 2016-os érvükön: mivel még mindig többségük van a Szenátusban, gyorsított tempóban hallgatták meg, majd hagyták jóvá Trump jelöltjét a szeptember közepén megüresedett posztra. A konzervatív és a liberális bírók aránya ezzel 6:3-ra módosult.

Biden egyik legnagyobb dilemmája, hogy ha nyer, megkísérelje-e növelni a bíróság 1869 óta változatlan létszámát, hogy kiegyenlítse az erőviszonyokat.(A dilemma a szövetségi fellebbviteli bíróságokra is kiterjed, ahol szintén a republikánus elnökök, köztük Donald Trump által kinevezett bírók vannak többségben.)

Ha nem nyúl a létszámhoz, a testület konzervatív többsége a Biden-adminisztráció és egy esetleg mindkét házban demokrata többségű Kongresszus összes fontosabb lépését blokkolhatja. Ha hozzányúl, az elnökével egyenrangú hatalmi ág politikai célú átalakításával Biden veszélyes precedenst teremt, tovább élezi a konfliktust és aláássa a bizalmat az intézményrendszerben. Roosevelt 1937-ben megpróbálta növelni a létszámot, de még demokrata párttársai közül is sokan a törvényjavaslata ellen szavaztak.

A Legfelsőbb Bíróságon nem csak az abortuszszabályozás vagy az Obamacare sorsa a tét. Pár napja az akkor épp nyolctagú testület döntésképtelen volt egy választási ügyben, ezért a csatatérállam Pennsylvaniában a késve beérkező szavazatok is beleszámítanak majd a végeredménybe. Ha az azóta csatlakozó, erősen konzervatív Amy Coney Barrett már részt vett volna a döntésben, akár a pennsylvaniai választás kimenetele is máshogy alakulhatna.

Nem kedvez a társadalmi párbeszédnek és a másik párt szavazóinak emberszámba vételének, hogy a választópolgárok mindinkább a saját véleménybuborékukat kiszolgáló médiából tájékozódnak. Ez elsősorban a republikánus szavazókra igaz, akik a felmérések szerint már alig néznek és olvasnak mainstream médiatermékeket, és mindinkább a rájuk szabott jobboldali orgánumok híreire és kommentárjaira hagyatkoznak. A polarizáció a baloldalon is kitermelt új orgánumokat, de jóval kevesebbet, és a tipikus demokrata szavazó a mainstream médiából is tájékozódik.

A demokráciák halála (How Democracies Die) című 2018-as könyv harvardi professzor szerzői szerint az USA-ban történelmileg két alapvető norma akadályozta meg, hogy felboruljon a fékek és ellensúlyok rendszere, az ország megőrizze demokratikus jellegét. A kölcsönös tolerancia, azaz hogy a versengő pártok legitimnek tekintették egymást, és az önmérséklet, vagyis hogy a politikusok nem élnek vissza a hatalmukkal.

(A cikk első verziójában tévesen szerepelt, hogy az alkotmánymódosítás sikeréhez az összes tagállam jóváhagyása szükséges.)