Bidennek még van mozgástere, Trump már csak akkor nyerhet, ha tarol

külföld
2020 november 05., 02:58

Csigalassúsággal halad a szavazatok összesítése abban a hat államban, ahol ezidáig nem hirdettek győztest az elnökválasztáson. A hat közül Alaszkára annyira nem érdemes figyelni, ott orbitális meglepetés lenne Trump veresége. A többi ötben elvben bármelyik jelölt nyerhet.

Donald Trump távozóban michigani kampányzárójáról. Az államot végül szoros versenyben kihívója, Joe Biden nyerte.
photo_camera Donald Trump távozóban michigani kampányzárójáról. Az államot végül szoros versenyben kihívója, Joe Biden nyerte. Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI/AFP

Vegyük például Arizonát, már csak azért is, mert ebben van némi sarunk. Szerdára virradó éjszaka az addig beérkezett szavazatok eloszlása alapján elég biztosnak tűnt Joe Biden győzelme ahhoz, hogy neki ítéljük az állam 11 elektori szavazatát. Mentségünkre legyen mondva, hogy nem egy nagy amerikai tévétársaság, illetve az AP hírügynökség és a Guardian is így értékelte az ottani eredményeket. Ezt csütörtökre virradó hajnalban kénytelen voltam visszavonni. A szavazatok 86 százalékának feldolgozása után Joe Biden előnye 79 ezer szavazatra csökkent, és ha Donald Trump szerzi meg a még nem összesített 515 ezer szavazat 58 százalékát, akár még fordíthat is. Ez teljesen reális lehetőség.

Biden nyer Trump nyer Még nincs eredmény IN TX WA CO AZ KS OK MN IA AR LA WI KY TN MS AL GA ID MT WY CA NV AK HI UT NM NE* OH IL NH OR MA PA FL MD DC DE NY NJ ME VT RI CT Az amerikai elnökválasztás állása térképen Előzetes eredmények, november 5., 6:00 14 10 2 0 16 29 18 1 1 2 0 10 10 3 4 5 5 6 6 1 1 5 38 9 6 7 6 8 6 9 16 9 1 1 8 5 6 7 3 12 3 3 7 3 3 13 5 15 4 3 4 1 1 29 3 WV SD ND 4 MO 10 3 MI VA NC SC * NE: 4 szavazat Trumpnak, 1 Bidennek Nebraskában 1

Az Arizonából érkező híreket ellensúlyozza, hogy Georgiában több fordulat után - magyar idő szerint kora hajnalban teljesen esélytelennek tűnt Biden győzelme, hogy aztán délelőtt kilenc tájékában már azt gondoljam, Biden simán nyerhet, hogy délutánra ismét kilátástalannak tűnjön ott egy demokrata győzelem - csütörtökre virradó éjszaka Biden alig negyvenezer szavazatnyira csökkentette hátrányát, és ahhoz, hogy fordítson, a még nem összesített szavazatok 65 százalékára van csupán szüksége. Csupán, mert már jellemzően csak levélszavazatokat számolnak, és ez eleve Bidennek kedvez, ráadásul olyan megyékben, amikben Biden az eddig összesített szavazatok több mint 70 százalékát szerezte meg.

Egy georgiai győzelem bőven kárpótolná Bident Arizona elvesztéséért, mivel Georgia 16 elektori szavazata még nagyobb nyeremény is Arizona 11 elektori szavazatánál is.

Nevadában jelenleg egészen minimális, ln 7600 szavazat Biden előnye, de ott is még olyan megyékben számolnak, ahol az összesített állami eredménynél nagyobb arányban vezet a demokrata jelölt.

Pennsylvaniában ugyan Donald Trump előnye még mindig 190 ezer szavazat, de ez volt közel hétszázezer is, és még bő egymillió levélszavazatot kell megszámolni, melyek elsősorban olyan megyékből érkeztek be, melyekben Biden fölényesen, helyenként akár 60 pontos előnnyel vezet.

Végül ott van Észak-Karolina, ahol Trump jelenleg 77 ezer szavazattal vezet, de ahol még 117 ezer levélszavazatot nem dolgoztak fel. Elméleti esélye tehát itt is van Bidennek a fordításra, bár ehhez a még nem összesített szavazatok 82 százalékát kéne megszereznie.

Hogy ez összességében mit jelent?

Joe Bidennek már biztosan van 253 szavazata. Nagyon valószínű, hogy nyer Nevadában, de az állam 6 elektori szavazata még kevés az elnökség elnyeréséhez. Ahhoz legalább egy államban nyernie kéne Georgia, Pennsylvania, Észak-Karolina és Arizona négyeséből. Trumpnak ennél nehezebb dolga van. Neki mind a négy államban nyernie kéne a győzelemhez.