Járványkezelés: a Fidesz-KDNP szabotálja a népjóléti bizottság üléseit, így az ellenzék nem kérdezhet az operatív törzstől

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Megint nem hallgatta meg a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs képviselőit a parlament népjóléti bizottsága, mivel az ülést berekesztették.

Korózs Lajos, a testület MSZP-s elnöke közölte, hogy a grémium határozatképes, amire vita alakult ki. A KDNP-s Nacsa Lőrinc azt mondta, hogy módosító indítványt akarnak benyújtani a napirendre, szóban. Korózs azt mondta, erre csak írásban, az ülés előtt ad lehetőséget a házszabály. Korózs rövid egyeztetés után közölte, mégis lehet szóban módosítani, ezután szavaztak az előre kiírt napirendről, amit 4 igen szavazattal, 10 nem ellenében nem fogadtak el.

Nacsa Lőrinc azt kérte a testülettől, hogy a javasolt pontok többségét ne vegye napirendre, köztük az elsőt sem, aminek keretében az operatív törzs képviselői tájékoztatták volna a bizottságot. Szerinte felháborító és elfogadhatatlan, amit a baloldal a pandémia kezdete óta művel, nem elég, hogy akadályozza a védekezést, de támadja is annak résztvevőit.

Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény módosításáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 14-én.Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA

Ennek egyik „mélypontjaként” említette Korózs Lajos „kamuvideóját”, amit nemrég „kamustatisztikákkal” tetézett az MSZP-s politikus, ezért a testület elnöke méltatlan a járványüggyel kapcsolatos napirendi pontok levezetésére. Azt mondta, hogy így csak a gyermek- és fiatalkorúak egészségének megóvása érdekében szükséges lépésekről szóló határozati javaslatot, valamint az egyebekről szóló pontot tennék fel szavazásra.

(A videót eredetileg Korózs Lajos szocialista képviselő tette ki az oldalára, de utána lekerült, miután az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy ezzel a képviselő hamis látszatot keltett, mivel a filmben szereplő nőt „egyetlen megkérdezett mentős sem ismeri és nem szerepel sem az Országos Mentőszolgálat, sem a magyar egészségügyi szakdolgozók nyilvántartásában sem”. Nem sokkal később a Samaritanus Mentőszolgálat is tisztázta, hogy Németh Athina nem állt a szolgálatukban. Korózs elismerte, hogy semmilyen módon nem ellenőrizte Németh Athina hátterét, mivel a nő az arcát és nevét is vállalta, nem „nyomozgatott” utána. A videó miatt az Emmi rémhírterjesztés miatt tett feljelentést.)

Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője gyalázatosnak nevezte a kormánypárti képviselők magatartását, a bizottság tagjai nem kérdőjelezhetik meg a grémium elnökének személyét, hiszen őt a parlament választotta meg.

„30 éves szokásjogot akarnak most önök aljas politikai indokból megtörni és megszüntetni. Önök azok, akik nem akarják tájékoztatni az embereket a járványhelyzetről”

– mondta a kormánypárti képviselőknek.

Azt mondta, nem született feljelentés a „kamuvideó” miatt, és képviselői javaslat sem érkezett arról, hogy Korózs méltatlanná vált volna a népjóléti bizottsági elnöki pozíciójára. Szabó az ülést a Facebookon közvetítette.

Ezután heves vita alakult ki a teremben, aminek Korózs azzal vetett véget, hogy lezárja a bizottsági ülést, mivel annak nincs elfogadott napirendje – írja az MTI.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Gulyás Gergely korábban azt mondta, a Fidesz-KDNP bojkottja politikai döntés, mert Korózs a bizottság elnöke, és ő a védekezés alatt azzal volt elfoglalva, hogy valótlan szereplőkkel forgasson kisfilmet a védekezés hitelességét aláásandó (még nyáron). „Ezért az a helyes politikai döntés született, hogy természetesen ez egy ellenzéki bizottság, az ellenzék állít elnököt, de jelöljenek olyan személyt, akinek minimális hitelessége még van ebben az ügyben” – mondta Gulyás.

A Fidesz nem először szabotál számára potenciálisan kínos bizottsági munkát: a nemzetbiztonsági bizottság üléseire többször nem mentek el, ott ugyanis az állítólagos Soros-veszélyről hallgatták volna meg a szerveket.