Tömeges és ingyenes tesztelést és alapjövedelmet kérnek az ellenzéki frakciók

POLITIKA
2020 november 09., 11:21

Az ellenzéki frakciók 11 pontból álló, közös határozati javaslatot nyújtanak be az Országgyűlésnek, amivel a koronavírus-járvány, valamint a válság elleni védekezést akarják segíteni - ezt jelentették be az érintett pártok politikusai. Varju László a DK, a Jobbik, a Párbeszéd, az MSZP és az LMP közös, hétfői, online is közvetített budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, világos számukra, hogy a kormány nem képes megállítani a vírus terjedését, és nem tudja kezelni a válságot. Az ellenzéki sajtótájékoztató nem sokkal követte Orbán Viktor bejelentését az újabb korlátozásokról, de több olyan lépés is szerepel a javaslatok között, amelyet a miniszterelnök be is jelentett.

A végletekig terhelt egészségügyön, a sorra megszűnő munkahelyeken, a működőképesség határán "táncoló" iskolákon, az elszegényedő családokon és az időseken nem segít az ingyenes parkolás vagy az éjszakai kijárási korlátozás - fogalmazott a politikus.

Az ellenzéki pártok tömeges és ingyenes tesztelést kérnek minden magyar állampolgár számára, méghozzá "a bürokratikus útvesztők nélkül". Hasonlóan fontos Varju szerint, hogy a kormány azonnal adjon anyagi támogatást a gyermekes családoknak és a nyugdíjasoknak.

Lukács László, a Jobbik képviselője közölte, azt is indítványozzák, hogy legalább kéthetente szűrjék az egészségügyi és szociális dolgozókat, a pedagógusokat, a betegeket és a szociális intézmények lakóit (Orbán bejelentései között szerepelt, hogy a tanárokat és egészségügyi dolgozókat rendszeresen gyorstesztelni fogják). Az államnak egyúttal végre kell hajtania az azonnali és hatékony kontaktkutatást, hogy a társadalom legszélesebb rétegeit lehessen megvédeni.

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) azt mondta, hogy százszázalékos bérkiegészítést kérnek az egészségügyi dolgozók számára. Azt is javasolják, hogy minden valódi, illetve potenciális fertőzött kapjon ingyenes egészségügyi ellátást, függetlenül attól, hogy van-e társadalombiztosítása. Arra is kitért, hogy frakciója egy külön indítványt is beadott, amelyben kérik, hogy a sportrendezvényeket tegyék zárkapussá, a középszintű és a felsőoktatás állítsák át távoktatásra (ez a két javaslat szintén szerepelt az Orbán Viktor által bejelentett korlátozások között), valamint vezessék be a válságkezelő alapjövedelmet.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese a javaslatnak azt a részét emelte ki, ami százszázalékos táppénzt biztosítana a koronavírus-fertőzötteknek és a hatósági karanténba kerülőknek. Hozzátette, hogy

az álláskeresési járadék időtartamát kilencven napra, összegét pedig nettó százezer forintra emelnék.Csárdi Antal, az LMP képviselője azt kérte, hogy az állam támogassa az otthoni munkavégzés megteremtésének feltételeit, az ahhoz szükséges infrastruktúra és eszközök beszerzését. Követelte, hogy a korábbinál lényegesen kedvezőbb feltételekkel indítsák újra a részmunkaidős foglalkoztatás támogatását. Legalább ennyire fontosnak nevezte, hogy a kabinet vonja vissza "az önkormányzatokat sújtó elvonásokat" és adjon plusz támogatásokat, hogy a települések vezetése el tudja látni a megnövekedett feladatait.

A sajttájékoztatón megkérdezték Varju Lászlót, hogy a Momentum miért nem vett részt a sajtótájékoztatón, amire a DK alelnöke azt válaszolta, hogy a Momentum számára is megvolt a lehetőség a csatlakozásra. Újabb felvetésre hozzátette, a jelenlévő pártoknak van lehetőségük benyújtani egy parlamenti határozati javaslat, de "természetesen örülünk annak, hogyha az európai parlamenti lehetőséggel rendelkező Momentum is csatlakozik hozzánk".

Arról, hogy miért határozati javaslatot, miért nem törvényjavaslat nyújtanak be, a szocialista Harangozó Tamás közölte, hogy miután minden ellenzéki frakció meg kívánja szavazni a veszélyhelyzet meghosszabbítását, olyan javaslatokat tesznek, amelyek megvalósítását elvárják a kormánytól. A határozati javaslatoknak pedig az a dolguk, hogy feladatokat tűzzenek ki a kormány elé az Országgyűlés nevében - mutatott rá. (MTI)