Egy nappal az átadás után lehalt a belarusz atomerőmű, amihez hasonlót épít a Roszatom Paksra

külföld
2020 november 10., 16:59

Egy nappal az átadása után le is állt Belarusz első atomerőműve. Az AP beszámolója szerint az Aljakszandr Lukasenka által szombaton átadott erőműben több alkatrészt is cserélni kell majd egy tisztviselő beszámolója szerint.

Helyiek szalmát visznek az erőműtől nem messze 2017. augusztus 19-én.
photo_camera Fotó: Szergej Gapon/AFP

Az atomerőművet az orosz Roszatom építette orosz hitelből, pont mint ahogy Pakson is történik a második blokk esetében, és az erőmű típusa is nagyjából ugyanaz, mint amit ide szánnak az oroszok: mint tavaly írtuk, a különbséget az jelenti, hogy a paksi változatnak az EU-s előírásoknak is meg kell felelnie, és egy éve ilyenkor még sok jel mutatott arra, hogy az európai változat tervei még nincsenek készen, és ezért nem kezdődött el a paksi építkezés.

Az AP beszámolója szerint a szombaton a minden bizonnyal csalással hatalomban maradó Lukasenka átadta az erőművet, vasárnap pedig már le is állt az áramtermelés. A hírügynökségnek nyilatkozó belarusz tisztviselő, Oleg Szobolev szerint az erőmű meghibásodása nem jelentett semmiféle kockázatot sem az ország, sem a szomszédos Litvánia számára.

Litvánia régóta hevesen tiltakozik az erőmű átadása ellen, mivel Vilniustól, a fővárosuktól mindössze 50 kilométerre fekszik. Korábban Litvánia nemzetbiztonsági fenyegetésnek minősítette az erőművet, és nagyszabású hadgyakorlatokat tartott egy lehetséges nukleáris baleset esetére.

A hírek szerint most a turbina állt le, és nem volt képes az erőmű áramot termelni, de ez a helyi források szerint nem járt sugárzásveszéllyel.

Hétfőn a belarusz energetikai minisztérium annyit közölt, hogy bizonyos eszközöket cserélni kell, az azonban nem derült ki, hogy mivel volt probléma, és meddig fog állni az erőmű. (AP, Telex, MTI)