A 2020-as év dala Cardi B nedvesedéséről szól, ami egy rakás republikánust és Snoop Doggot is kiborította

ZENE
2020 december 15., 20:00

„Amikor a nők szexről beszélnek, az úgy látom, másoknak sokszor kényelmetlen, mert hát »Hogy merészelsz a saját vaginádról beszélni?« Pedig 2020 van, miért ne beszélhetnék a saját testemről? Ez az én istenverte testem”

– ez Megan Thee Stallionból szaladt ki a Jonathan Ross Show-ban, miután hónapokkal a Cardi B-vel közös, WAP című daluk megjelenése után is ott tartunk, hogy a két rappernek magyarázkodnia kell amiatt, hogy miért írtak számot arról, hogy miként és mire nedvesednek be.

Pedig a WAP – ami a Wet Ass Pussy rövidítése, és aminek lényege magyarul és hasonló stílusban körülbelül annyi, hogy valaki picsáig nedves – valójában csak egy himnusz, ami arról az örömről szól, hogy annyira szereted a tested és a nemiszerved, hogy ezt az örömöt bimbótapasszal a melleden és tigrisekkel az oldaladon ünnepled meg pár barátnőd társaságában egy retinát repesztően túldekorált villában.

link Forrás

A WAP a Billboard 100-as listáját négy hétig vezette, lejátszási rekordot döntött már megjelenésének első hetén, decemberben a Pitchfork, a Rolling Stone és az NPR is az év dalának választotta, illetve ez lett idén a legtöbbet keresett dalszöveg is a Google-ben. Nem véletlenül, mert Cardi B és Megan Thee Stallion olyan hasonlatokat használnak és olyan választékosan beszélnek benne a szexről, hogy amiatt Shakespeare is tapsolna örömében. Ellenben azokkal a szülőkkel, akik csak a szájukat tudták kitátani, amikor eljutottak a szám tizedik másodpercéig, amikor először hangzik el az, hogy

wet ass pussy.

„Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon közönséges”

De nemcsak külvárosi anyukák akadtak ki azon, hogy Cardi B a nemi szerve erőteljes lubrikációjáról dalolt, hanem az Egyesült Államok konzervatívjai is. (Itt egyáltalán nem mellékesen, de kicsit azért zárójelesen érdemes megjegyezni, hogy Cardi B a dalt megelőzően sokáig és hangosan támogatta Joe Bident és Bernie Sanderst, majd egy ponton odáig is eljutott, hogy bejelentette politikai ambícióit is, legalábbis januárban Twitterén közölte, „azt hiszem, politikus leszek”.)

A kaliforniai kongresszusi választáson republikánus színekben indult James P. Bradley szerint „Cardi B és Megan Thee Stallion az eredménye annak, ha egy gyerek Isten és egy erős apafigura nélkül nő fel”, ehhez pedig hozzátette, hogy az általa „véletlenül hallott” szám után „szentelt vizet akar a fülébe önteni”. A szintén kaliforniai kongresszusi jelöltből, DeAnna Lorraionből pedig undort váltott ki a dal, annyira, hogy azt a teljesen összefüggéstelen gondolatot adja ki magából, miszerint „Cardi B és Megan Thee Stallion az undorító és aljas WAP című dalukkal kerek száz évvel vetette vissza a teljes női nemet.”

Aztán megjelent Ben Shapiro amerikai konzervatív kommentátor is, aki szerint a WAP „nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon közönséges”. Shapiro Twitterén közölte, hogy az egyébként orvos végzettségű felesége szerint mivel Cardi B-nek a dalszövege szerint vödörre és felmosóra is szüksége van, feltehetően csúnya bakteriális vagy gombás fertőzésben szenved. Ennek köszönhetően jelent meg a témában írt egyik legszórakoztatóbb cikk is: a Vulture újságírója egy nőgyógyásszal együtt elemezte a WAP dalszövegét, sorra mentek végig a mondatokon, hogy kiderítsék, teljesen egészséges és normális, ha valaki szexuális izgatottság közben erősen benedvesedik.

„Nem azt mondják, hogy ha nem vagy nedves, akkor valami baj van veled. A saját élményeikről beszélnek, és ez rendben van. Sőt. Rengeteg nő jön a klinikára azzal, hogy valami nem stimmel velük, majd amikor leülünk velük beszélni és végigmegyünk a listán, hogy mi milyen színű és formájú, stb., kiderül, hogy teljesen rendben vannak. (...) Csak azért, mert ez az istenverte női higiénés ipar azt mondja, hogy a vaginádnak úgy kell illatoznia, mint egy angol rózsa és hogy a bugyid nem lehet foltos, még nem jelenti azt, hogy baj van veled. Az a megszégyenítés, amit ez az ipar tesz a nőkkel. Amit Cardi B tesz, az nem az. Csak elmondja, milyen normális dolgok történnek vele” – mondta a Vulture-nek a megkérdezett nőgyógyász.

Snoop szerint is túl durva

Arra viszont valószínűleg senki nem számított, hogy az egyik legismertebb rapper is elkezdi húzni a száját a dal hallatán. Miután az év dalának választották, a WAP-ről Snoop Dogg véleményét is megkérdezték, aki elmondta, hogy a szám szerinte túl durva. „Jézusom, lassítsunk. De komolyan, lassítsunk és használjuk kicsit a fantáziánkat” – válaszolta a rapper, aki hozzátette, szerinte nem kell mindent a nevén nevezni, jobb ezeket az intim pillanatokat megélni, majd a nők büszkeségéről és a birtoklásról beszélt, illetve arról, hogy mindezeket szerinte a nőknek úgy kellene „őrizniük”, mint a „Nílus gyöngyét”, addig amíg meg nem osztják azt valakivel.

Mindezt az a Snoop Dogg nyilatkozta, aki a 90-es években viszonylag sokat rappelt szextémában. De neki is sikerült megöregednie, ezért odáig jutott, hogy most azt mondta; „Nem tetszik, hogy divatos lett, hogy fiatal lányok így fejezik ki magukat, anélkül, hogy tudnák, mekkora kincs van a birtokukban, amihez érdemes ragaszkodniuk amíg a megfelelő emberrel találkoznak.” Ezek szerint a rapper Cardi B nedvesedéséről és a szexről csak és kizárólag a szüzességre tudott asszociálni.

Nyilván nem Cardi B az első nő, aki úgy nyilvánult meg a szexről, hogy azt tömeges hőbörgés követte. Madonna 1984-ben énekelte meg szexuális életét a Like a Virginben (aminek klipjében egyébként szintén van nagymacska), 1991-ben pedig a Salt-N-Pepa próbálta meg normalizálni a témát Let’s Talk About Sex című dalukban. Azóta több évtized is eltelt, de még mindig ott tartunk, hogy két nő nem rappelhet a szexuális életéről anélkül, hogy ne ugrana nekik a fél világ, amiért explicit módon fogalmaznak és nem elég nőiesek közben, vagyis nem virágnyelvet használva rebegtetik a pillájukat. (Vagy két számot összeadva, kacsintgatva utalva a 69-es számra énekelnek bájosan a szexről, ahogy Ariana Grande teszi azt Positions című albumán.)

A világ másik fele viszont – amelyik nem hőbörgő konzervatívokból és Snoop Doggból áll –, értékelte a dolgot, legalábbis a Billboard Cardi B-t választotta az év nőjének. Az online díjátadón a rappert Breonna Taylor anyja, Tamika Palmer konferálta fel, miután Cardi B nemcsak a demokraták, de a BLM-mozgalom hangos támogatója is volt idén.

„Rengeteg dolgot terveztem erre az évre. Sok projektem volt, amit meg akartam jelentetni. De sajnos a COVID miatt nem úgy alakult a helyzet, ahogy terveztem, tönkretette a kreativitásomat is. Azt hiszem, ez az év mindenkinek pocsék volt. Ezért is vagyok hálás, hogy az egyetlen szám, a WAP, amit idén megjelentettem Megan Thee Stallionnal, nemcsak egy csodás szám lett, ami rekordokat döntött, de egy olyan párbeszédet indított el, amiről nem gondoltam volna, hogy ilyen méreteket ölt. Egy rakás republikánust bosszantott fel, teljesen alaptalanul.”

link Forrás

Vagyis még Cardi B sem gondolta, hogy idáig jut a WAP-pel. Pedig egy olyan évben, amikor az év egyik szava a lezárás lett, amikor világszerte már több mint másfél millióan haltak bele a járványba, amikor tömegek tüntettek az utcákon az Egyesült Államokban, Fehéroroszországban, Franciaországban és Magyarországon is, amikor mindenki csak egy képernyőn keresztül tudta nézni a másikat, és a lehető legkevesebb dolognak lehetett örülni, egyáltalán nem kell csodálkozni azon, hogy egy olyan dal lett a legnépszerűbb, ami pár percre ki tud zökkenteni ebből a pokolból azzal, hogy elmondja nekünk, mennyire jó dolog picsáig nedvesnek lenni.