Tényleg vezet az ellenzék a közvélemény-kutatásokban?

A karácsony előtti hetek politikai szenzációja volt, hogy a friss választási közvélemény-kutatásokban a Fideszt megelőzte az ellenzék. Bár a propagandamédia a hírt elhallgatta, az így is elérhette a kormánypárti olvasókat, miután Novák Katalin, és az adatokat fél, illetve másfél éve nem publikáló Nézőpont Intézet és a Századvég is igyekezett megnyugtatni őket. Hogy kiderüljön az igazság, a mostani adatokat a 2018 óta megjelentekkel együtt értelmezzük.

Érdemes először a két legeltérőbb friss adat tálalását megnézni.

  • „Amikor csak azt kérdezték, hogy a kormánypártok, vagy az ellenzék listája közül melyiket választanák, akkor 52-48 arány jött ki az ellenzék javára” (24.hu, az adat a Hvg.hu-n jelent meg először).
  • „Egy most vasárnap tartandó országgyűlési választáson a biztos szavazók ötven százaléka a jelenlegi kormánypártokra adná a voksát, míg az ellenzéki összefogás listáját a részvételüket biztosra ígérők 39 százaléka támogatná” (Magyar Nemzet). 

A Fidesz támogatottsága ezek szerint mind a Závecz Research Institute (ZRI), mind a Századvég „biztos szavazói” körében 50 százalék körüli. Az ellenzéki közös lista „biztos szavazói” közötti 13 százaléknyi különbség azonban olyan nagy, hogy a mandátum-kalkulátorok szerint az első szavazatmegoszlás egy minimális ellenzéki többséget, a második viszont közel kétharmados Fidesz-többséget eredményezne.

De hogyan állhat a kormányoldal és az ellenzék versenye valójában, ha a kutatóintézetek ennyire eltérő képet festenek róla? A sajtóbeszámolókban emlegetett mintavételi-hibákat messze meghaladó eltérések rendszeresen vannak a közvélemény-kutató intézetek adatai között. Az első ábra alább a 2018 eleje óta az egyes ellenzéki pártok együttes támogatottságáról megjelent összes adattal illusztrálja ezt.

Ezen az ábrán minden pötty egy-egy közvélemény-kutatást jelent, és az ellenzéki pártok együttes szavazatarányát mutatja a „mandátumnyerő” szavazatok, tehát a Fidesz-KDNP és a most közös indulást tervező pártok várható szavazati között (más párt szinte sosem került az ötszázalékos küszöb fölé). Amikor ez a szám 50-nél kisebb, akkor a Fidesz-szavazók vannak többségben a pártot választó megkérdezettek között (utóbbiak aránya tartósan 67 százalék körül mozog a mintákban). Ha nagyobb, akkor meg a hat ellenzéki párt vezet a Fidesz előtt.

Amint látható, a 2018-as választás után nagyon összeomlott az ellenzéki szavazótábor, de a 2018 végén kezdődött rabszolgatörvény-tüntetések óta szinte folyamatosan araszol felfelé. A Fidesz egyetlen komoly felívelése a COVID-19 járvány első hullámának idejére esett, mostanra viszont mintha tényleg hajszálnyi hátrányba került volna a hat ellenzéki párttal szemben.

Csakhogy az is látszik, hogy alig volt 2018 eleje óta olyan pillanat, amikor tíz százaléknál kisebb lett volna a különbség a közvélemény-kutatások szélső értékei között. Az intézetek eredményei közti különbségek roppant konzisztensek is. Ami önmagában nem baj, hiszen nincs egyetlen, mindenki számára nyilvánvaló és használható módszer a pontos becsléshez. A gond inkább az, hogy sűrű a szándékosan gerjesztett köd, nehéz közelebb kerülni az igazsághoz.

1. Ne számítsunk ellentmondásmentes információkra, ha a közvélemény-kutatásokról szóló beszámolók politikai üzeneteket közvetítenek

Ami talán nem mindenkinek nyilvánvaló: mindkét fent idézett kutatást a nagyközönség politikai véleményeit alakítani igyekvő intézmény rendelte meg. A ZRI kutatását az MSZP és a Párbeszéd háttérintézménye, a Századvégét pedig minden valószínűség szerint a kormányzat.

A politikai pártok által megrendelt pártpreferencia-kutatásokat normális közéleti viszonyok között sehogy sem, de még a pártfüggetlen közvélemény-kutatásokat erősen nélkülöző Romániában is csak a hírforrásként szolgáló párt megnevezésével szokás a sajtóban publikálni. A magyar médiában megjelenő választási közvélemény-kutatások esetében viszont ma már az a kivétel, amikor nem politikai megrendelő áll a háttérben.

Előfordul néha, hogy egy-egy médiavállalkozás szerepel megrendelőként – a Medián a HVG-t, a Publicus a Népszavát, a Nézőpont a Magyar Nemzetet szokta feltüntetni. A HVG-ről ez még hihető is, a napilapok pénzügyi helyzete és az ott megjelenő kutatások sokkal komolyabb nagyságrendje alapján viszont aligha, különösen nem, amikor láthatóan havonta készülnek a vizsgálatok, ám az állítólagos megrendelő hónapokig nem is publikálja a drága pénzen készült terméket. A valóságra ilyenkor csak közvetett jelekből lehet következtetni.

Ilyenek a Nézőpont és a Századvég közismert fideszes kapcsolatai és sokmilliárdos állami megrendelései. A soha nem titkolt tény, hogy az Iránytű Intézet a Jobbik háttérintézménye és nyilvános szerződései is vannak a párttal közvélemény-kutatásra. Vagy hogy az IDEA intézet egyetlen ismert vezetője a DK főpolgármester-helyettesének a tanácsadója, a Republikon Intézet meg az MSZP politikai konzultánsaként is tevékenykedett a múltban.

És hát az is felmerül, hogy ha létezik pártfüggetlen megrendelő, akkor mégis miért titkolnák a kilétét a kutatók?Mindez nem azt jelenti, hogy a politikai megrendelésre készülő közvélemény-kutatásokat figyelmen kívül kell hagyni. A tavaly őszi önkormányzati választásokon előfordult ugyan, hogy megrázóan melléfogott egyik-másik közvélemény-kutató, de az országos választások eredményei a közvélemény-kutatások átlagolásával elég jól előre jelezhetők.

Szembeszökő, hogy az adatokról szóló beszámolók sokszor inkább alakítani, mint bemutatni akarják a közvéleményt. A Századvég saját beszámolója leplezetlenül propagandisztikus kommentárokkal bizonygatja Karácsony Gergely alkalmatlanságát és győzködi az olvasót Dobrev Klára fölényes előnyéről az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek versenyében.

Arra viszont nem tér ki, hogy a népszerűségi rangsor hogyan állt elő: a válaszadóknak osztályozni vagy rangsorolni kellett-e a szóban forgó politikusokat. Vagy csak egyet kiválasztani egy hosszabb listáról, aminek az összetétele döntően befolyásolja, hogy ki kap másoknál pár százalékkal többet a szétforgácsolódó szimpátiaszavazatokból. Amikor a Mediánnál például rövidebb listáról kellett választani, Karácsony Gergely bizonyult a legerősebb miniszterelnök-jelöltnek.

Ez tehát az első tanulság: mivel a közvélemény-kutatásokról szóló tartalmak minden jel szerint jelöltválasztási kérdésekben is szeretnék befolyásolni olvasóikat, az egymásnak ellentmondó állításokban nemigen lehet megbízni.Már csak azért sem, mert a tálalás akkor is ezekre az üzenetekre van kihegyezve, ha az adatok nem adnak rá komoly okot. Ezért azonban nem az adatokat, sőt még csak nem is a közvélemény-kutatókat kell hibáztatni. A kutatási eredmények nyilvános bemutatásában komoly önálló szerepet játszanak a megrendelők, és a politikailag elkötelezett – vagy csak a politikai szereplők által ingyen adattal megkínált, és a látszólagos hírérték csábításának bedőlő – sajtó is.

Illusztrációként itt a következő ábra, amihez több forrásból kellett kibányászni az összehasonlításhoz szükséges adatokat.

 A hibahatár fogalmának ismeretében itt a fő tanulság az, hogya Fidesz-ellenzék verseny kilátásait alig, vagy egyáltalán nem befolyásolja az ellenzéki listavezető személye.A sajtóban viszont ennek épp az ellenkezője jelent meg üzenetként.

Ha rendszeresen egymás mellé helyezzük az összes, ténylegesen összehasonlítható adatot, láthatóvá válik, mennyire hatékony valójában a közös lista. Ilyenkor kiderül, hogy az igazán érdekes az, mennyire összhangban vannak egymással a közvélemény-kutatási eredmények.

A következő táblán például az látszik, hogy szinte minden eddig publikált adatsor azt igazolja, hogy

a kormányoldal és az ellenzék is több támogatót szerez (az összes megkérdezett és a biztos pártválasztók között egyaránt), ha nem az egyes pártok és a Fidesz, hanem az egyesült ellenzék és a Fidesz (meg esetleg még más, kisebb pártok) között választhatnak a megkérdezettek.Minden más csak módszertani részlet, mintavételi hiba és hazabeszélés.

2. Ma még nem lehet tudni, az ellenzéki közös lista népszerűsége ügyében mi az igazság

A kutatóintézetek nem részletezik nagyon, hogy miként is próbálják az egyelőre még se névvel, se listavezetővel, se programmal nem rendelkező, éppen csak beígért ellenzéki „egy közös lista” valódi támogatottságát felmérni. Az idevágó közleményében következetesen “baloldali” ellenzéket emlegető Századvég például nem tárta fel, milyen előzmények után tették fel azt a kérdést, hogy „Ha csak az alábbiak közül választhatna, kire voksolna egy most tartandó parlamenti választáson?”, és pontosan miként is írták le a válasz-lehetőségeket.

Az adatfelvételek pontos időpontjának közlését pedig nem csak a Századvég, de legutóbb még a HVG is mellőzhetőnek tartotta. A mediános kutatásokról szóló posztjukból annyit azért megtudunk, hogy ott azt kérdezték: „hogyan szavazna, ha a Fidesz–KDNP listájával szemben az ellenzék együttműködésén alapuló közös lista állna”

A ZRI is valami hasonló kérdést tehetett fel, mert bár nem szolgálnak pontos idézettel a kérdőívükből, de a kapcsolódó eredményeket úgy írták le augusztusi, novemberi és decemberi jelentésükben is, hogy “ha csak a Fidesz-KDNP és a hat ellenzéki párt közös listája között lehetne választani”, akkor ennyien választanák az utóbbit. Ám – legalábbis novemberben – a ZRI külön kódolta azt is, ha valaki a Mi Hazánkat vagy a Kutyapártot jelölte meg, míg a Medián – a HVG-ből legalábbis úgy tűnik – szigorúan két lehetőség közötti választást kért. A Nézőpont pedig júliusban az utóbbit kérte, decemberben viszont már a ZRI-hez hasonlóan ők is megengedték, hogy különféle harmadik pártokat nevezzen meg jónéhány megkérdezett.

Nyilván mindegyik megoldás helyessége mellett lehet érvelni, az eredményeket azonban nehéz összehasonlítani, ha a háttérben ennyi minden különbözhet. Viszont az a feltevés is naivnak bizonyulna, hogy egy pártközeli kutató mindig úgy váltogatja a mérés módszerét, hogy a saját oldala előnyét mutassa a lehető legnagyobbnak.

Ennek pont az ellenkezőjét vehették észre a Nézőpont decemberi beszámolójának figyelmes olvasói: “A Fidesz-KDNP listával a felnőtt népesség 42, az Orbán Viktor miniszterelnökségét elutasító pártok közös listájával pedig 40 százaléka szimpatizál. Ebben a számításban már szerepelnek azok a rejtőzködő ellenzéki szimpatizánsok is, akik közvetlenül nem fejezik ki valamelyik párttal, vagy a közös listával való szimpátiájukat, azonban a miniszterelnök távozását szeretnék a következő választáson, hiszen róluk feltételezhető, hogy a kiélezett választási helyzetben a baloldali közös listát fogják támogatni.

Azaz, a Nézőpont egy olyan kérdéssel próbálta felmérni a közös lista támogatottságát, aminek a szövegét nem árulták el, ám azokon túl, akik válaszukban ellenzéki szimpatizánsnak mondták magukat, valamilyen elméletre hallgatva még néhány „rejtőzködő” megkérdezettet szintén ellenzékinek minősítettek egy a miniszterelnök személyével kapcsolatos kérdés alapján. Így kapták azt, hogy az összes megkérdezett között 40 százaléka szimpatizál ezzel az oldallal, 42 meg a Fidesszel.

Ember legyen a talpán, aki ennyiféle módszertani ismeretlen mellett, egymástól egész biztosan különböző módon gyűjtött adatokat akar összehasonlítani. Amikből ráadásul elég kevés is van, mivel az IDEA, az Iránytű, a Publicus, és a Republikon eddig még vagy nem tettek fel olyan kérdést, hogy a Fidesz-KDNP és a hatpárti ellenzéki lista közül kit választanának az emberek, vagy nem publikálták az eredményt. És ez nem is meglepő, amikor még éppen csak eldőlt, hogy egy közös listán fog indulni (legalább) hat ellenzéki párt, ám

a közvéleményben még nem rögzült valamilyen hívószó az új politikai opció egyértelmű megnevezésére.Célszerűbb tehát, ha egy még éppen csak elkezdődött brandépítéssel kapcsolatos jóslás helyett a hagyományos, „egy most vasárnapi országgyűlési választáson melyik pártra szavazna” jellegű felvetés felől közelítjük meg a kérdést, hogy akkor hányadán is áll a Fidesz az egyetlen mandátumszerzésre esélyes kihívójával.

3. Látszólag vezet az ellenzék, de azokkal az adatokkal is kalkulálni kell, amiket nem tettek ki az asztalra a kormánypárti intézetek

Pusztán az elmúlt hónapok közvélemény-kutatási trendvonalaiból ítélve a Fidesz fokozatosan lefelé araszol, a hatpárti ellenzék pedig már hajszállal megelőzi a kormánypártokat az összesített szavazatarány tekintetében. Csakhogy egész mást mutat az aktuális közvélemény-kutatások átlaga, amikor csak a Publicus, az IDEA, a Republikon és a ZRI közöl friss adatokat, mint amikor bőségesen áll rendelkezésre Medián-, Nézőpont-, és Századvég-adat is.

Az előbbiek jellemzően kevesebb embertől kapnak használható választ a választói preferenciáikról, mint az utóbbiak, és – talán éppen ezért –, ezzel arányosan találnak viszonylag több ellenzéki, és kevesebb kormánypárti szavazót amazoknál. A különbség hátterében az intézetek eltérő kutatási módszerei állnak: más az emberek válaszadási hajlandósága személyes, telefonos és önkitöltős, online megkeresésnél, de a választ rengeteg egyéb körülmény is befolyásolja.

Valami miatt a Mediánnak, Nézőpontnak, és kisebb mértékben a Századvégnek is többen nyilatkoznak pártpreferenciájukról a megkérdezettek közül, mint a Republikon, a ZRI és főleg az Iránytű meg a Publicus kutatásaiban. Ennek pedig láthatóan az a következménye, hogy az előbbiek több Fidesz-szavazót találnak, mint az utóbbiak.

A Nézőpont és a Századvég azonban hónapok óta teljesen felhagyott az egyes pártok támogatottságáról szóló adatok publikálásával, és a Mediántól is kevés adat jelent meg a járvány idején. Amiből pedig az következik, hogy az utóbbi hónapokban

az ellenzék közvélemény-kutatási eredményeinek látványos javulását részben az okozta, hogy kevés adatot publikált a kormánypárti elfogultsággal aligha vádolható Medián, valamit a Fidesz-közeli Nézőpont és Századvég.A közvélemény-kutatások átlagából úgy szűrhetjük ki e torzítás hatását, ha megsaccoljuk, vajon mit mutatott volna egy-egy Medián, Századvég stb. kutatás, ha a megfelelő időpontban publikálták volna. Ez nem is olyan nehéz, mert jól látható, hogy egy-egy intézet milyen irányban és mennyire szokott eltérni a többiek adataitól, milyen szorosan mozog egy irányba azokkal, és hogy a többiek milyen adatokkal álltak elő a kérdéses időszakban.

Természetesen nem az összes publikálatlan adatot lehet megbecsülni, csak azt, amit – a máskor megjelent adatokat eredményező döntési rutinok mellett – kitettek volna az intézetek. A hiányzó információk legvalószínűbb értéke és a velük kapcsolatos bizonytalanság mértéke megannyi statisztikai módszerrel becsülhető (a technikai részletekről itt olvashat). Az ezek figyelembevételével számított, korrigált mozgóátlagot mutatja az alábbi ábrán a szaggatott vonal.

Mint a technikai függelékben illusztráljuk, a publikálatlan adatokra vonatkozó becsléseink igen pontosan eltalálják azt, hogy a Nézőpont és a Századvég “közös listás” kérdéssel kapott becslései mit mondtak az ellenzék esélyeiről 2020 decemberében.

A szaggatott vonal mindenekelőtt azt mutatja meg, hogy a közvélemény-kutatási adatok kevesebb hektikus mozgást jeleznének, ha mindig minden intézet egyforma gyakorisággal publikálna adatokat. Vagyis a sajtóban nyomon követhető változások egy része látszólagos.

Voltak olyan időszakok, amikor az ellenzék látszott volna erősebbnek, ha mindenki egyforma gyakorisággal publikál, de az utóbbi időszakban alighanem ennek pont a fordítottja volt igaz.A Századvég és a Nézőpont csendje miatt a november végi-decemberi közvélemény-kutatások átlagosan 50,7 százalékos ellenzéket mutatnak a mandátumszerző szavazatok közt – a maradék 49,3 százalék a Fidesz-KDNP-é. Az összes belföldi szavazat között juthat még 5-6 százalék kisebb pártoknak, de ezek aligha jutnának be a parlamentbe, ezért a parlamenti mandátumok elosztásánál figyelmen kívül hagyhatjuk őket.

  • A parlamenti patkót nézve egy 50,7:49,3 arányú ellenzéki vezetés a belföldi szavazatokban 53 százalékos arányú Fidesz-KDNP többséget hozna a parlamentben. (A választókerületek részrehajló átrajzolása, a gerrymandering okozza, hogy ellenzéki szavazattöbbség mellett is simán létrejöhet fideszes parlamenti többség.)
  • Viszont, ha korrigáljuk becsléseinket az utóbbi hónapokban hiányzó közvélemény-kutatások legvalószínűbb eredményével, akkor már a mandátumszerző szavazatok között is 49:51 arányú kormánypárti vezetést regisztrálhatnánk. Az pedig 57 százalékos Fidesz-KDNP többséget jelentene a parlamentben.

(A mandátumarányok kalkulációja az itt részletezett feltevéseken és a 2019 májusi szavazatföldrajzon alapul.)

Az következik-e ebből, hogy a Nézőpont és a Századvég adatait kell figyelni, nem pedig a kormányoldaltól független kutatók jelentéseit, hiszen ők mondják most is azt, hogy vezet a Fidesz? Nyilván nem. Minden intézet adataira oda kell figyelni, mert ezek együttes, összehasonlítható alapon való nyomonkövetése alapján lehet viszonylag megbízható előrejelzéseket tenni az aktuálisan várható magyar választási eredményekre.

Ezt mutatja a fenti ábra is, amin a 2018-19-es tényleges választási eredmények igencsak közel esnek a közvélemény-kutatások aktuális átlagához. Akkor azonban minden intézet publikált adatot, most meg nem, ezért indokolt az óvatosság.

Munkaigényes babrálás ez, de a 444 olvasóinak jó dolguk lesz, mert hamarosan indul a 444-en is a “Vox Populi” blog egyre részletesebb grafikonokkal, ahol a választásokhoz közeledve folyamatosan nyomon követhetik majd a mindenkori állást.A szöveget Miklósi Gábor szerkesztette. A szerző a választói magatartás, a kutatás-módszertan és a választási rendszerek szakértője, a Vox Populi választási kalauz szerzője, a Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum munkatársa.