Sokkal durvább volt a trumpista ostrom, mint ami a jelmezes képekből látszik

A Capitolium megtámadásáról készült leghíresebb képek annyira abszurdak, hogy sokakban maradhatott meg valami olyasmi érzés: ezt a maskarás hőbörgést nem lehet teljesen komolyan venni, parodisztikus az egész esemény. 

Fotó: Win McNamee/Getty Images/AFP

De bármilyen felejthetetlen látványt nyújtott QAnon Sámán és a többiek, ha jobban megnézzük, mik történtek az ostrom alatt, 

sokkal sötétebb kép rajzolódik ki.

1. Meghalt egy rendőr, amikor megtámadták a „törvény és rend” pártján állók

Fotó: Al Drago/AFP

A Capitolium elleni támadás egyik halálos áldozata Brian Sicknick, 42 éves rendőr, akit előbb lefújtak gázsprével, majd poroltóval vertek fejbe az épületbe betörő zavargók. Sicknicket a mentők még újra tudták éleszteni, de kórházba szállítása után meghalt a koponyájában lévő vérrög miatt, ami az ütéstől keletkezett.

Sicknick korábban a légi nemzeti gárdánál szolgált, majd megvalósította álmát, és rendőr lett. 2016-ban még Donald Trumpra szavazott, és erősen kritikussá vált az iraki háborúval szemben. Halálának ügyében nyomozás indul, de az alapján, amit eddig tudunk, olyan emberek ölték meg, akik a „törvény és rend” jelszavával kampányoló elnök hívei. Trump nem szólalt meg az ügyében, csak hivatala fejezte ki részvétét a családnak.

2. Meghalt egy nő, akit teljesen elnyeltek az összeesküvés-elméletek

Ashli Babbitt a képviselőházi ülésterem előcsarnokába akart bemászni, miközben a többi zavargó rugdosva próbálta betörni az ajtót. Az eset videón is látható, az ajtó másik oldalán ekkor már fegyvert fogtak rájuk az őrök, mert az épületnek ebben a részében voltak a képviselők is. Felszólították a támadókat, hogy ne másszanak át, Babbitt ennek ellenére is elindult. Ekkor nyakon lőtték, belehalt a sérüléseibe. Az ő halálának ügyében is vizsgálat indul - ugyan valóban bemászott, de láthatóan voltak rendőrök az ajtónak azon az oldalán is, ahol ő volt, így más módon is megállíthatták volna. 

A 35 éves Babbitt a légierő veteránja. A Bellingcat egy szomorú cikkben szedte össze, ahogy közösségimédia-aktivitásából látszik: évről évre süllyedt el az összeesküvés-elméletek világában. Sima trumpizmussal kezdte, aztán láthatóan egyre inkább hitt a pizzagate nevű összeesküvés-elméletben, végül egyértelműen QAnon-hívő lett. 

A Capitoliumot már abban a hitben rohamozhatta meg, hogy valóban sátánista-pedofil összeesküvőkkel küzd. Ahogy sokan mások is azt gondolhatták, ez ez esemény hozhatja el a QAnon-mitológiában megjósolt nagy összecsapást, a vihart.

(A helyszínen rajtuk kívül három másik ember is meghalt, az esetek pontos körülményei nem tiszták, a hatóságok egészségügyi okról beszélnek.)

3. „Akasszák fel Mike Pence-t!”

Zavargók egy csoportja jól hallhatóan azt skandálta: „Akasszák fel Mike Pence-t!” A Reuters tudósítója is arról számolt be, többször is hallott embereket arról beszélni, hogy az áruló Pence-t fel kell akasztani egy fára.

Az Egyesült Államok alelnökét azért akarták felakasztani az elnök hívei, mert nem akarta felülírni egy demokratikus választás eredményét. A képviselőházban épp a választás eredményének hitelesítése zajlott (ezért volt aznap a tüntetés, és ezt akarták megakasztani az ostrommal), Pence pedig nem volt hajlandó Trump kívánsága alapján megállítani a folyamatot. Trump addigra már egyérteműen kifejezte nemtetszését emiatt. Persze közel sem olyan egyértelműen, mint jogi csapatának tagja, Lin Wood, aki arról posztolt: Pence-t sortűzzel kellene kivégezni hazaárulásért. 

Ez pedig egy dekorációs elem a megmozdulásról:

Fotó: Shay Horse/NurPhoto via AFP

4. Auschwitz-póló és rasszista gyalázkodás

Volt olyan zavargó, aki „Auschwitzi tábor: A munka felszabadít” feliratú pulóverben tört be a Capitoliumba. 

A Buzzfeednek két fekete capitoliumi rendőr is arról beszélt, folyamatosan az n betűs szóval gyalázták őket. Az épület történetében most lengette valaki először a konföderáció zászlaját

Fotó: SAUL LOEB/AFP

5. Csőbombák, gyorskötöző, Molotov-koktél

Az FBI keresi, ki vitt csőbombákat a demokrata és republikánus irodákhoz a zavargások idején, egy letartóztatott alabamai férfi autójában pedig 11 Molotov-koktélt találtak. A képeken többek is katonai felszerelést és testpáncélt viselnek, és voltak, akik kezében gyorskötözőt lehetett látni. 

Az FBI ebben az ügyben is vizsgálatot indított: mi lehetett a cél egy olyan eszközzel, amit például a rendőrség szokott használni emberek megkötözésére? A fotók alapján beazonosították az egyik férfit: Larry Rendall Brock, a légierő veteránja a New Yorkernek azt mondta

a földön találta a gyorskötözőt, és oda akarta adni a rendőröknek. 

6. Ajtónak szorított rendőr

Durva videón örökítették meg azt a jelenetet, amikor az elnök hívei egy rendőrsorfalnak préselődnek neki, és próbálják beljebb nyomni őket. Az egyik rendőr egy ajtónak szorul, miközben a zavargók próbálják letépni a gázálarcát. Nem sokkal korábban a támadók fújtak könnygázt a rendőrökre. A felvételen szereplő rendőrről nem tudni, hogy komolyabban megsérült-e.

7. „Gyilkolják meg a médiát”

Az épületen kívül több stáb felszerelését törték-zúzták az elnök támogatói, egy kamerakábelből akasztófa-kötelet formáltak. Az egyik ajtóba belekarcolták, hogy „Gyilkolják meg a médiát”, és több tudósító stáb arról számolt be, hogy zaklatták és fenyegették őket.

8. Pont erről beszéltek előtte

És hogy mindez mennyire nem lehetett meglepetés: egy közösségimédia-elemzés szerint a támadás előtti harminc napban 100 ezerszer használták a „Capitolium megrohanása” kifejezést - ebben az esetben fontos, hogy ezt is storm-nak mondják, ahogy a QAnon „viharát”. Az említések mellett internetes fórumokon sokan részletekbe menően és alaposan beszéltek arról, hogy az épületnek hol vannak a gyenge pontjait, és milyen eszközöket érdemes használni a megtámadásához.

Vannak, akik azóta is fogadkoznak, hogy Joe Biden beiktatásán is balhét csinálnak majd. Kérdés, hogy ha meg is próbálják, a hatóságok felkészültebben biztosítják-e majd a január 20-ai eseményt. Ahogy például az alábbi videón is látszik, szerdán voltak olyan pillanatok, amikor a rendőrség nem tanúsított ellenállást: