A progresszív, amerikai rassz-, gender- és posztkolonializmus-elméletek mételyétől retteg Franciaország szellemi elitje

február 11., csütörtök 17:34

Franciaország vezető politikusai, ismert közéleti és tudományos alakjai, illetve újságírói sorban arra figyelmeztetnek, hogy az Egyesült Államokból átvett, progresszív társadalomelméleti gondolatok fenyegetést jelentenek az ország szellemi és kulturális hagyományaira, szétszaggatják a nemzeti egységet, ráadásul az iszlamistákat is felbátorítják - írja a New York Times. A cikk szerzője, Norimitsu Onishi szerint ez valójában egy proxy háború a francia társadalmat leginkább megosztó, kényes kérdések fölött, mint például a nemzeti identitás vagy a hatalommegosztás.

A felfogásbeli őrségváltás, ahogy az Egyesült Államokban, úgy Franciaországban is az egyetemeken kezdődött, de egyre inkább áthelyeződött a médiába, miután elkezdtek beleszólni a közélet prominens szereplői. Az egész folyamat nagyjából 2020 nyarán indult be, amikor az országon több olyan tüntetéshullám is végigsöpört, amelyeknek volt amerikai előképe, de francia gyújtópontja is.

Adama Traorénak követelnek igazságot párizsi tüntetők 2020 júniusában. Fotó: Samuel Boivin/NurPhoto via AFP

A Black Lives Matterrel a francia feketék gyorsan megtalálták a hasonlóságot, és Adama Traoré 2016-os, rendőri őrizetben bekövetkezett gyanús halála miatt kezdtek el tüntetni. Az ország több pontján bevándorlók és segédmunkások ugyanúgy követelték az ügy kivizsgálását mint fehér középosztálybeliek. Amikor pedig Emmanuel Macron egy nemi erőszakkal vádolt belügyminisztert és egy, a #MeToo mozgalmat kritizáló igazságügyi minisztert nevezett ki, fiatal feministák vonultak az utcákra.

Idegen métely rágja a tudós főket

Ezek hatására voltak olyan jobbközépre húzó törvényhozók, akik vizsgálatot sürgettek az egyetemeken tapasztalható „ideológiai túlkapásokról”. A téma iránt korábban nem különösebben érdeklődő Macron először júniusban szólt hozzá, amikor azért hibáztatta az egyetemeket, hogy „etnicizálják” a társadalmi kérdéseket, és ezzel kettészakítják a köztársaságot. Aztán jött az elnök nagy port kavart beszéde 2020 októberében, melynek a szeparatizmus elleni harc volt a témája és a szekularizmus mindenhatósága mellett kardoskodott.

A tavaly őszi iszlamista támadások viszont elég erősen megkérdőjelezték a szekularizmus francia modelljét és a korábbi gyarmatokról származó bevándorlók integrációját. A brutális gyilkosság, Samuel Paty tanár lefejezése után

az oktatásügyi miniszter, Jean-Michel Blanquer egyenesen „iszlamo-balossággal” vádolta meg a francia egyetemeket (a kifejezés egyébként a szélsőjobbtól származik).A miniszter véleménye szerint a francia felsőoktatási intézmények amerikai befolyás hatására a terroristák cinkosaivá válnak azáltal, hogy intellektuális igazolást biztosítanak az iszlamisták tetteinek. Akkor mintegy 100 neves tudós biztosította egyetértéséről a minisztert. De Blanquer kijelentései máshogy is éreztették a hatásukat: volt olyan feminista témájú esemény, amit le kellett mondani, mert annyi online zaklatás érte a szervezőket szélsőjobbos trollok részéről.

Ezután egyre több ismert gondolkodó tette hozzá a magáét az arról szóló diskurzushoz, hogy az amerikai egyetemi közegben népszerű, progresszív baloldali nézetek, illetve az elhallgattatás kultúrája, ami azokat kíséri, beszennyezik és megfertőzik a francia gondolkodást.

Novemberben megalakult az Observatoire du décolonialisme nevű szerveződés is, ami a dekolonializmus, az interszekcionalitás és az identitáspolitika térhódítása ellen szólal fel az egyetemeken, és mára 76 neves akadémikus írta alá a felhívásukat. Úgy vélik, a demokratikus társadalmaknak ez a radikális kritikája veszélyezteti, csatatérré teszi és elsilányítja a tudományos életet.

Szerintük az aktivista szellemiségű kollégák militánsak, bosszúállók, és az elhallgattatás kultúráját gyakorolják az általuk maradinak vélt szakemberekkel szemben, a szerveződés tagjai viszont ezt elutasítják és kiállnak a pluralizmus mellett. Nemrég a párizsi opera új, korábban 10 évig Torontóban élő igazgatója került össztűz alá: egyaránt támadta Marine Le Pen és a Le Monde is, mert bejelentette, hogy diverzifikálni szeretné a társulatot és betiltaná a feketéket sértő blackface-t.

De említhetjük azt a parázs vitákat kiváltó új könyvet is, melyet két társadalomtudós írt faji kérdésekről (mindketten 60 év fölötti, fehér férfiak). Az egyik szerző, Gérard Noiriel úgy fogalmazott, a rassz fogalma „buldózerré” vált, ami minden más témát elnyom, ráadásul a faji kérdések tudományos kutatása is megkérdőjelezhető, mivel a francia állam nem ismeri el az embercsoportok rasszok szerinti megkülönböztetését, ezért az egész csak „szubjektív adatok” gyűjteménye.

Szabadság, egyenlőség, testvériség - de nem úgy

Az említett réteggel szemben fiatal, különböző etnicitású és hátterű társadalomtudósok olyan csoportja áll, akik megkérdőjelezik a status quót és akik ezeket az átvett teóriákat igenis fontosnak tartják ahhoz, hogy megértsék a jelenlegi francia társadalom akut problémáit, szembenézzenek a gyarmati múlttal és annak hatásaival, vagy az etnikai kisebbségek aggályaival.

A fiatal, veszélyesnek kikiáltott intellektuális elit tagjai szerint a régi iskola az, ami nem tart lépést a változó világgal, ráadásul ez a járvány félrekezelésekor még nyilvánvalóbbá vált.

„Ez egy kicsi, ijedt, hanyatló és egyre provinciálisabbá váló köztársaság jele, ami a mai napig ugyanazt az univerzális üzenetet hajtogatja és másokat tesz felelőssé a hanyatlásáért”

- nyilatkozta François Cusset, a Paris Nanterre egyetem amerikai civilizáció szakértője a New York Timesnak.

Ráadásul azok, akik most az amerikai mákonytól begőzölt felforgatók miatt a kezüket tördelik, teljesen figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a gender, a faji kérdések, a posztkolonializmus és a queerelméletek alapművei közül sokat francia akadémikusok írtak, de afrikaiak és indiaiak is - egyszerűen azért terjednek a legkönnyebben az amerikai egyetemi campusokon, mert azok a legkozmopolitábbak.

A fő törésvonalat ott találjuk, hogy Franciaországban komoly szellemi hagyománya van az erős nemzeti identitásnak, ami a közös kultúrán, az alapvető jogokon és értékeken nyugszik, és ami elutasítja a diverzitást és a multikulturalizmust. Emiatt faji kérdéseket feszegetni iszonyúan érzékeny dolog az országban, és nemcsak azért, mert a „mindenki egyenlő” elv jegyében tilos bármiféle faji alapú adatgyűjtés, hanem azért is, mert az univerzalista felfogás gyakorlatilag kéz a kézben jár azzal, hogy a rasszizmus létét is tagadják az országban - a gyarmati és rabszolgakereskedő múltjuk által okozott iszonyatos károkról nem is beszélve. Hiába teszik ki a francia társadalom jelentős hányadát bevándorlók és azok leszármazottai, az ország évtizedek óta, látványosan nem tudja kezelni a helyzetüket.

Szintén neuralgikus pont az iszlamofóbia. Vannak, akik már magát a szót is elutasítják - ahogy a rasszizmus, nyilván ez sem létezik -, annak tárgyalását viszont végképp kikérik maguknak, hogy a jelenség a muszlim vallású francia gyarmatokról ered.Az indulatok feloldását a folyamatos iszlamista terrorakciók kétségtelenül nem segítik elő. Abdellali Hajjat, a téma egyik szakértője például arról számolt be a Timesnak, hogy 2015 után gyakorlatilag megszűnt az iszlamofóbia-kutatás állami támogatása, sőt az ezzel foglalkozó társadalomtudósokat gyakran apologistának bélyegzik.

Azok, akik mégis megpróbálják ezekre a problematikus kérdésekre ráirányítani a figyelmet (csak, hogy néhány példát mondjunk: Rokhaya Diallo író-filmes, Mame Fatou-Niang társadalomtudós-rendező vagy Pap Ndiaye történész) gyakran érik támadások a közösségi médiában. Ndiaye szerint nem véletlen, hogy a nyári rasszizmus és rendőri brutalitás elleni tüntetésekkel egy időben jelentek meg erősebben ezek az anti-amerikai szólamok.

Egzisztenciális válság és hatalomféltés

Az amerikai befolyás egyik fő kritikusa a történész Pierre-André Taguieff, aki szerint az „amerikai típusú fekete kérdést” teljesen művi módon importálták Franciaországba, és ezzel próbálták hazáját - hamisan - bűnösként feltüntetni a rendszerszintű rasszizmus és a fehér privilégium miatt. Ő úgy gondolja, hogy azokat, akik a faji kérdésekkel, az iszlamofóbiával és poszt-kolonializmussal foglalkoznak, „a Nyugat és a fehér civilizáció gyűlölete vezérli”, és akik számára a heteroszexuális fehér férfiak megvetendő bűnbakok és kiiktatandó ellenségek.

Macron elnök is beszállt a kultúrharcba. Fotó: Ludovic Marin/AP

Emmanuel Macron és köre megnyilatkozásaiban sokan már azt látják, hogy a jövőre esedékes elnökválasztásra készülve így udvarol a jobboldali érzelmű választóknak. „Macron a megszokott francia virilitást szeretné demonstrálni, anélkül, hogy az ország gyarmati múltját úton-útfélen az arcába vágnák. Vagy anélkül, hogy újra és újra emlékeztetnék feltételezett kötelességére azt illetően, hogy meg kell védenie a demokráciát, az emberi jogokat és a civil szabadságjogokat” - írta Achille Mbembe történész az elnök az Africa Reportnak adott interjúját követően.

Annak viszont, hogy a szellemi elitből sokan támogatják, más oka is van. Éric Fassin szociológus szerint (aki az elsők között kezdett a Franciaországban tapasztalható rasszizmussal foglalkozni) az amerikai ideológiák és egyetemek elleni felzúdulásnak részben az az oka, hogy az idősödő - főként valóban fehér és férfi - akadémikusok érzékelik, ahogy a hatalom évtizedek után kicsúszik a kezükből, ahogy egyre több fiatal, nem ritkán fekete és/vagy muszlim tudós jelenik meg a színtéren. Továbbá, mint Fassin rámutat, ez azért is zavarja a régi iskola tagjait, mert

ezek a fiatalok már nemcsak eltávolított tárgyai a kutatásoknak, akikről beszélnek, hanem maguk is megszólalókká váltak.A szólásszabadság elvét és a köztársaság védendő alapértékeit lobogtatva azonban Macronék gyorsan benyújtottak pár törvényjavaslatot, melyek valójában épp az ellenkező hatást érnék el. A legnagyobb visszhangot természetesen a rendőrség jogosítványainak kiterjesztéséről szóló javaslat keltette (erről Hogyan és miért orbánosodott el Orbán egykori liberális főellensége, ha egyáltalán? című cikkünkben írtunk decemberben).

Az viszont már kevesebbekhez jutott el, hogy a felsőoktatási és kutatásprogramozási törvényen is szigorítottak, eszerint például pénzbírsággal és börtönnel is büntethető, ha a campusokon tartott gyülekezések „megzavarják a rendet.” Szerencsére végül a tudományos szabadságot súlyosan korlátozó részek kikerültek belőle.

Azért a kormányon belül sem ért mindenki egyet Macronnal és Blanquer-vel. Frédérique Vidal felsőoktatásért felelős miniszter például azt mondta, hogy az egyetemek nem a radikalizáció helyszínei, és hogy most minden eddiginél nagyobb szükség van a kutatók munkájára az iszlám radikalizmus eredetének megértéséhez. De ez a belső kultúrharc még közel sincs lejátszva.