Az Egyesült Államok egyik legrangosabb egyetemének elnökét két zsidó diák is beperelte, mert nem ítélte el egyértelműen az őket ért antiszemita támadásokat.
A vád szerint a 2016-ban alapított és 2017 októberben a hatóságok által feloszlatott OAS „fizikailag, pszichológiailag és anyagilag készített fel harcosokat egy azonnali faji háborúra”.
Macron mellett számos tudós is aggasztónak találja az Egyesült Államokból származó, általuk radikálisnak vélt társadalomelméleteket. Az új nézetek szerintük a komplett köztársaságot veszélyeztetik.
Macron erőteljesebb fellépést helyezett kilátásba az iszlamistákkal szemben Samuel Paty lefejezése után. A török elnök szerint a francia elnök elmeállapota vizsgálatra szorul.
A bayonne-i lövöldözés gyanúsítottja, akinek kérdéses a mentális egészsége, meg van róla győződve, hogy muszlimok feleltek a székesegyházban kitört tűzért.
Miközben 100 milliárdokból öntik az arabellenes, rasszista propagandát, az Országgyűlés elnöke örömmel vállalta el a védnökséget az Arab kultúra napján.
A színésznők a Felhők felett című egyiptomi sorozat epizódját forgatták Budapesten, amikor egy járókelő kiabálva kérte ki magának, hogy a nőkön fejkendő van.