Az uniós bíróság főtanácsnoka szerint jogsértő, hogy Magyarországon bűncselekmény a menedékkérők támogatása

jog
2021 február 25., 11:52

Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka február 25-án indítványozta az uniós bíráknak, hogy marasztalják el a magyar államot a menedékjog elfogadhatatlan korlátozása, és a menekülők segítésének bűncselekménnyé nyilvánítása miatt, írja közleményében a Helsinki Bizottság, akik már a 2018. június 20-án jelezték, hogy ezek a törvények az uniós joggal is ellentétesek.

A kormánytöbbség olyan törvényeket fogadott el 2018-ban, amik a gyakorlatban lehetetlenné tették a tisztességes menekültügyi eljárás lefolytatását, és börtönnel fenyegetik a menedékkérők civil segítőit. A Magyar Helsinki Bizottság közleménye szerint az új törvénynek, az úgynevezett „Stop Sorosnak” a megszavazása után világossá vált, hogy az demokráciában elfogadhatatlan célokat szolgál.

Az Európai Bizottság keresete az új szabályozás mindkét elemét megtámadta:

  • A menekülőket segítők börtönnel való fenyegetése: ellentétes azzal az uniós szabállyal, amely előírja, hogy a menekülők kapcsolatba léphessenek és információt, jogi tanácsot kaphassanak civil szervezetektől;
  • Az, hogy minden Szerbián át érkezett menedékkérőt azonnal el kell utasítani: erről azóta már az uniós bíróság egy 2020 márciusi ítéletében kimondta, hogy az ezt előíró szabály ellentétes az uniós joggal.

Most mindkét pontnál azt kéri a főtanácsnok, hogy az Európai Unió Bírósága mondja ki, hogy a szabályozás uniós jogba ütközik.

A főtanácsnoki indítvány újdonsága, hogy a Büntető Törvénykönyvnek a „jogellenes bevándorlás elősegítésére, támogatására” vonatkozó gumi szabályait is jogsértőnek találja. Ezek akár egy évig tartó szabadságvesztéssel fenyegetik a menekülőknek segítséget nyújtó személyeket.

A közlemény szerint a főtanácsnok indítványa nem kötelező érvényű, de az eddigi tapasztalatok alapján azt a luxembourgi bíróság a legtöbb esetben megfogadja. Az Európai Unió Bírósága várhatóan a következő hónapokban hoz ítéletet az ügyben.