Koronavírus-számok Magyarországon 04.21.
Elhunytak + 207 Σ 25 787
Kórházban - 505 Σ 8 097
Fertőzöttek + 2 527 Σ 757 360
Tesztek + 22 435 Σ 5 179 517
Oltottak + 46 544 Σ 3 363 596

Ma is beoltják azokat, akik megjelennek az oltópontokon

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

Miután vasárnap reggel Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető a közrádiónak azt mondta, hogy 

a kormány felfüggesztette az AstraZenecával való vakcinálást, amit a jövő hét másodikban felében folytatnak majd,

számos olvasónk jelezte, hogy megkapták az oltást. A beszámolók szerint azok, akiknek volt időpontja, azaz szerepelnek a hétvégén oltandók közt, és megjelentek az oltópontokon, rendben átestek az oltáson. 

„Ma én is elmentem a Honvéd Kórház egyik oltópontjára a tegnap délutánra szóló meghívómmal. Minden további nélkül megkaptam az Astrát.”

- írta egy olvasó. Zuglóban is működött az oltópont, sőt, azokat is beoltották, akiknek eredetileg szombatra lett volna időpontja. 

„Aki teheti és volt meghívója akár szombatra, hívja fel az Oltópontot, és menjen oltatni, mert ma is nyitva vannak.”

- tanácsolja egy levélíró. Beszámolója szerint szombat 13 órára volt időpontja, véletlen tudta meg, hogy vasárnap is van oltás. Miután felhívta Rókus kórházat, akik örömmel fogadták, 

"mert itt van vagy 100 ember több mint 2000 vakcinával és alig van ember."

De nemcsak Budapesten, hanem Debrecenben is oltanak. Olvasónk a tegnapi beszámolók után gondolta, hogy megnézi a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Nagyerdei Campus Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Klinikát, ahová szombatra volt időpontja. Hivatalos tájékoztatásként ő is csak a pénteki lemondó SMS-t kapta meg, így meglepve tapasztalta, hogy zajlik az oltás AstraZenecával. 

„Az ajtónál lévő katonát megkérdeztem, hogy megkaphatom-e az oltást a tegnapi időpontom ellenére. Azt mondta megcsinálják, és már mehettünk is (kettesével engedtek be). Hőmérőzés, fertőtlenítés, adatok ellenőrzése a számítógépnél (vittem magammal a kitöltött regisztrációs lapot) és már vittek is a lifttel. Az emeleten egy kijelölt ápoló elkísért az oltóponthoz, a doktornő bemutatkozott, elmondta, hogy az AstraZeneca-vakcinával oltanak. Kar szabaddá tétel, fertőtlenítés és oltás. Az oltási kártyát azonnal megkaptam és egy másik helyiségbe kísértek, ahol 15 percet kellett várni. Itt többen voltunk, de a 1,5 m megvolt egymástól. Ahogy elment valaki azonnal fertőtlenítették a helyét és csak utána engedtek be mást a felszabadult helyre. 15 perc után a lifttel lementünk és egy másik irányba kijöttünk az épületből. Összesen 25 perc volt. A dolgozók (a katonáktól, a kísérőktől, az asszisztenseken át az orvosig) kedvesek és figyelmesek voltak. Köszönet nekik és le a kalappal előttük!”

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.