Újra elárasztja közpénzzel a Fidesz a civilnek mondott hálózatát

POLITIKA
március 03., 05:58
  • Eddig háromszor mutatta meg az állampárt, hogy milyen az, amikor rá van bízva a civil szervezetek támogatása.
  • A legsikeresebben pályázók majdnem 90 százaléka volt valahogy - közvetlenül vagy közvetetten - köthető a Fideszhez a Válaszonline tavalyi összegzése szerint.
  • Most újra kiírták a pályázatot, nagyon nagy részt borítékolható győztesekkel.

Újra pénzt oszt a magyar állam a neki tetsző civil szervezeteknek. A Városi Civil Alap forrásaira március 12-éig lehet benyújtani a pályázatokat. A legtöbb pénzt kapó győztesek listáját már most össze lehetne állítani, mondunk is rá számos tippet, de muszáj időt szakítani egy gyors visszatekintésre.

A magyar kormány 2021-ben kidobott az ablakon 77 milliárd forintot. A kormány azért mondott le a Norvégia, Izland és Liechtenstein által finanszírozott - a közös EU-s piac megnyitása miatti - támogatási projektről, mert nem fogadta el, hogy ebből magyar civil szervezetek között úgy osszanak el 4 milliárd forintot, hogy arra nincs befolyása. A 4 milliárdot nem lehetett leválasztani a 77 milliárdból, így az egész ment a kukába.

A norvég pénzek kezelésére pályázaton kiválasztott Ökotárs Alapítvány szúrta a kormány szemét. Ellenük bősz sorosozással már évekkel korábban megindult a támadás Lázár János vezetésével, volt ott minden: hatósági vegzálások, rendőrségi erődemonstráció, adószám-felfüggesztések, közben pedig egymást érték a lejáratócikkek és szivárogtatások a kormányközeli sajtóban. Lázár János arról beszélt, hogy a norvégok meg akarják buktatni a magyar kormányt. (Az Ökotárs itt szedte össze részletesen, hogy milyen logika alapján osztották ők a pénzeket.)

A kormány ezután döntött úgy, hogy a Miniszterelnökség által biztosított forrásból meghirdeti a 4,4 milliárdos Városi Civil Alapot, amit először 2021-ben, aztán 2022-ben és 2023-ban is kiírtak, már megemelt, 4,8-4,8 milliárdos kerettel. A 2025-ös keret szintén 4,8 milliárd, ahogy ebből a pár hete megjelent lendületes videóból kiderül:

link Forrás

Igen tanulságos, milyen az, amikor a Fidesz dönthet a civilek között szétosztott 14 milliárd forint sorsáról. Van olyan győztes, nem is kevés, ahol nem is leplezik nagyon a kötődést az állampárthoz, jelenlegi fideszes képviselők ülnek bent a megtámogatott szervezetben. Az is előfordul, hogy a „civil szervezet” a Fidesszel közösen indít jelöltet a választáson. De azért vannak áttételes kötődések is.

Tavaly januárban a Válaszonline összesítette a három kör legnagyobb nyerteseit, és arra jutottak, hogy „a Fidesz gigantikus, választásokon is bevethető álcivil hálózatot épített három év alatt – rengeteg állami forrás felhasználásával”.

  • A pályázók körülbelül 2 százaléka vitte el a teljes keret 40 százalékát, 5,73 milliárdot.
  • 251 olyan alapítvány volt, amelyik legalább 15 millió forintot kapott összesen. (A maximum 37 millió forintot lehet a három körben összesen.)
  • A 251-ből 219-nél találtak erős hatalomfüggést. Ez a legnagyobb támogatás kapó alapítványok 87 százaléka.

Több mint 120 település érintett a listán. Mindent egyszerűen képtelenség bemutatni, érdemes végigböngészni a Válaszonline kigyűjtött listáját vagy még inkább a K-Monitor egészen részletes adatbázisát.

A K-Monitor így összegzett a második kör végén: „A nyertes szervezetek nagy része kampányon kívül inaktív, legfeljebb a nevével támogatja a kormánypárti helyi politikusok kezdeményezéseit. Van köztük olyan, ami két szomszédos kerületben hasonló névvel és azonos vezetőséggel működik, és olyan is, ami tavaly 32 ezer Ft-ból gazdálkodott, de idén 11 millió Ft támogatást (a maximális összeget kapott). Mindezt természetesen közpénzből".

A három körben maximum 37 milliós támogatást szerezhetett egy szervezet. 12 ilyen van. Magáért beszélő lista.

A Fiatalok Újfehértóért Ifjúsági Egyesület vezetője, Papp Gábor László fideszes képviselő a településen. A legutóbbi, és egyetlen 2024-es Facebook-posztjuk ez:

A Jász Nemzet Egyesület vezetője Mészárosné Vas Márta. Ő Jánoshidán indult fideszes színekben a polgármesteri székért 2019-ben és tavaly is. Mindkétszer veszített. A választás után nem sokkal a Jászapáti Általános Iskola indoklás nélkül elbocsátott igazgatójának az utóda lett.

A csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány az alapító Fidesz alelnök Németh Szilárd felségterülete.

A zuglói Mentor Közéleti, Kulturális, Sport Egyesület volt vezetőjét, Borbély Ádámot indította a Fidesz a legutóbb parlamenti választáson Zuglóban és a párt polgármester-jelöltje is volt tavaly. A Mentor simán megosztotta Borbély posztjait a kampányban, több programot is szerveztek a fideszes jelölt főszereplésével, de kifejezetten a VCA pénzből szerveztek karácsonyi ebédet 2023 végén a zuglói iskolák igazgatóinak, ahol ott volt a fideszes politikus is. A fiatalokat is szemérmetlenül használták fel a kampányban:

photo_camera Fotó: Mentor Közéleti, Kulturális, Sport Egyesület Zugló

A megtámogatott zuglói civil szervezet mostani vezetője a fidelitasos Vass Dávid.

Az Összefogás Óbudáért Egyesület a maga civil módján akkor támogatója a fideszes Bús Balázsnak, hogy még óriásplakáton is népszerűsítették a politikust a kampányban, pénzt spórolva ezzel a Fidesznek, sőt lejárató szórólapokat is rendelt. A szervezetet Csikósné Mányi Julia vezeti, aki fideszes önkormányzati képviselői volt, de a tavalyi önkormányzati választáson vereséget szenvedett.

A Putnok Városért Egyesület vezetője, Jeddi József a település képviselő-testületének fideszes tagja. Nagy titkot nem csinálnak abból, hogyan is képzelik a civil szervezetek függetlenségét:

Az ózdi Rombauer Alapítvány elnöke Obbágy Csaba, aki fideszes önkormányzati képviselő volt Ózdon, most is ott volt a párt listáján, de nem jutott be a testületbe.

A kőbányai Sport, Oktatás, Kultúra, Környezet és Természetvédelem (SOKK) Egyesület 2022-ben a kampányban szervezett jótékonysági futást, aminek a fővédnöke a kerület fideszes képviselő-jelöltje, Pap Sándor volt, adták át közösen ajándékot is. Róluk Hajnal Miklós momentumos politikus írt bővebben.

Az Újbudai Polgárok Egyesületének korábbi vezetője az a volt fidelitasos Kerékgyártó Gábor volt, aki a Kisfidesz füzesgyarmati „wellness disznóvágásán” a beszámolók szerint erősen ittas állapotban, verekedni kezdett. Az egyesület három mostani vezetője: Szabó László fideszes önkormányzati képviselő, a fidelitasos Bor Brigitta és Haidar Norbert, korábbi helyi fideszes képviselő.

A XVIII. kerületi Vasvári Pál Polgári Egyesület vezetője Bauer Ferenc fideszes önkormányzati képviselő.

A miskolci Zöld Dongó Alapítványról ezt írta az Átlátszó: „pályázatában azt írta, a BAZ-megyei, fideszes többségű önkormányzattal együttműködve indítanának kommunikációs kampányokat, hogy a megye 358 településére koncentrálva, minél hamarabb eljuttassuk az információkat, a híreket, a lehetőségeket, hogy a legkisebb faluban élők se érezzenek hátrányt, valamint korrekt tájékoztatást kapjanak a napi eseményekről, lehetőségekről”.

A 20. kerületi Zöld Út Caritas képviselője a közelmúltig Bánó Miklós volt, aki pesterzsébeti fideszes önkormányzati képviselő volt.

És így sorjáznak tovább a szervezetek.

Még pár példa:

  • A Dabas Fejlődéséért Integrálódók Egyesülete (DAFI) 19 milliót kapott. A DAFI és a Fidesz közös jelöltjeként nyer rendre a polgármester és szerzik meg a többséget a képviselő-testületben, egészen kivételes módon KDNP-s vetélytársakat legyőzve.
  • Mokán István, Sarkad korábban költségvetési csalás miatt elítélt fideszes polgármestere feleségének alapítványa háromból háromszor győzött eddig, és húzott be összesen 22 millió forintot, miközben a szervezet egy szántóföldre van bejegyezve.

Nagy kérdés, hogy a negyedik körben mi lesz a Kelet-Európai Fiatalokért Egyesülettel (19 milliós támogatás) és a Gödöllői Német Nemzetiségi Egyesülettel (22 millió forint). Az előbbit Bese Gergő, a Fidesz és csatolt részei korábbi kampánypapjának édesanyja, az utóbbit a volt lelkész testvére vezeti, de mindkét esetben Bese Gergő magánelérhetősége volt megadva kapcsolattartóként.

Lehet menni még mélyebbre. Vegyünk két budapesti kerületet, hogyan néz ki ott a civilek támogatása. Ráadásul nemcsak a Városi Civil Alapból, hanem a Nemzeti Együttműködési Alapból, sőt önkormányzati pénzekből is. A támogatások végösszege pedig így bőven 100 millió forint feletti egy-egy szervezetnél.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!