Mozikban és múzeumokban állítanak fel oltópontokat Szombathelyen

POLITIKA
2021 március 11., 05:55

Olyan terhet ró a háziorvosokra a vakcinációval járó adminisztráció, hogy egyéb teendőik mellett, rendelési időben legfeljebb napi 15 oltást tudnak beadni, tudta meg a város háziorvosaival egyeztetve Nemény András, Szombathely ellenzéki polgármestere. Ez elég kevés, pláne, hogy ha valóban tömegessé válna az oltás, akkor naponta legalább ötvenet kéne beadniuk. A háziorvosok ezért kérték, hogy a város jelöljön ki új oltópontokat, ahol rendelési időn kívül is olthatnának.

link Forrás

Nemény ezután a kormányhivatallal egyeztetve időszakosan működő egészségügyi szolgáltatási helyszíneket jelölt ki: oltópontokat hoznak létre a helyi Képtárban, a Savaria moziban, illetve a volt Éva malomban. Az adminisztrációba pedig ezentúl az önkormányzat dolgozói is besegítenek, 85 munkatársuk látja majd el a diszpécseri szolgálatot, a helyszíneken pedig az önkormányzat kulturális munkatársai közül hatvanan segítik majd a regisztrációt.

Nemény a Nyugat.hu-nak nyilatkozva azt mondta, hogy a szombathelyi oltópontokból akár országos mintaprojekt is lehet, kezdeményezése iránt országszerte érdeklődnek más települések is. (Via Portfolio)