Hétvégi olvasnivaló a szomorú számoktól a hihetetlen hajóbalesetig

reggel 4
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Jó reggelt, ez a napindító hírlevelünk hétvégi kiadása olvasgatós, jórészt hosszabb anyagokkal. Itt lehet feliratkozni erre és a reggeli hírösszefoglalónkra.

SZÁMOK

Fotó: DENIS LOVROVIC/AFP

Egyetlen országban sem ápoltak még kórházban ennyi koronás beteget lakosságarányosan - A járvány egyéves történetében, világszinten is példátlan terhelés hárul a magyar kórházakra. Grafikonos cikkünk szerint, ha régiós adatokat is nézünk, már ott tartunk, ahol Lombardia tavaly tavasszal. A Kórházi Főigazgatóság szerint nem kell elhinni, amit látunk.

A KSH elnökének számai a saját hivatalának adataival sincsenek összhangban a tavalyi többlethalálozásról - Pedig ez fontos adat, mert a kormány szerint ez mutatja meg a járvány elleni védekezés sikerét. Viszont már 50 százalék fölött van azoknak az aránya, akik beoltatnák magukat.

A kormány másfél hónap előnyt adott a brit mutációnak, itt az eredménye - Orbán már egy hónapja tudta, hogy dráma lesz, de kivárt. Most lakosságarányosan világelsők vagyunk a halálozásban és a kórházban fekvő covidosok számában is. Összefoglaló.

PÉNZ

Fotó: -/AFP

A túlzottan globalizált gazdaság sérülékenységét is megmutatja a Szuezi-csatornán elakadt óriáshajó esete - A hét legjobb képeiről egy böszöm nagy teherhajó gondoskodott, de hogyan állhat le egyetlen jármű miatt a világkereskedelem jelentős része?

Sosem leszünk gazdag ország, amíg az államból élnek a hazai vállalkozások - Uj Péter azt hallotta egy szakpolitikai javaslatcsomag ismertetésén, hogy a korrupció egyfajta büntetőadóként fogja vissza a gazdasági növekedést.

Biden 3000 milliárd dollárból minden problémát megoldana, ha hagynák - Addig költünk, amíg jó nem lesz minden.

Átszervezte Orbán az EU-s stábot a nagy brüsszeli pénzeső előtt - Az EU-val foglalkozó stáb bővült: politikai vitákra és rengeteg pénz érkezésére készülnek.

BLOGOK

Jelcin és Gorbacsov
Fotó: YURYI ABRAMOCHKIN/Sputnik via AFP

Drogok és erőszak: a Honvéd Kórházban történt tragédia margójára - A drogfüggők többsége nem erőszakos bűnöző, hanem segítségre szoruló ember, akiket a megbélyegzés megakadályozhat a felépülésben, írja Sárosi Péter a Drogriporterben.

Az orosz demokrácia születésének árulkodó dokumentumai - 1989. március 26-án tartották a Szovjetunió történetének első (részben) szabad választását. Anastasia Felcher, a Blinken OSA Archívum szláv specialistája a Forrás.-on.

Nem tudták ellátni, ezért rácsok mögé zártak egy autista gyereket - A jogvédők jelzése után be nem jelentett vizsgálatot tartott az ombudsman Egerben, ahol a túlterhelt személyzet rendszeresen „168 órás ideiglenes elkülönítést” alkalmazott a fiúval szemben. A TASZ jelenti.

Kapcsolódó cikkek

Egyetlen országban sem ápoltak még kórházban ennyi koronás beteget lakosságarányosan

Példátlan teher hárul a magyar kórházakra, csak Bulgária mérhető hozzánk. Ha régiókat is nézünk, szinte ott tartunk, ahol Lombardia egy éve. Aggasztó a személyzet hiánya, a kormány pedig nem ismeri el a problémát.

Szurovecz Illés
járvány

A KSH elnökének számai a saját hivatalának adataival sincsenek összhangban a tavalyi többlethalálozásról

Pedig ez fontos adat, mert a kormány szerint ez mutatja meg a járvány elleni védekezés sikerét.

Haszán Zoltán
járvány

A kormány másfél hónap előnyt adott a brit mutációnak, itt az eredménye

Az intézkedések késtek, kicsúszott a kontroll alól a járvány. Orbán már egy hónapja tudta, hogy dráma lesz, de még akkor is kivárt. Most lakosságarányosan világelsők vagyunk a halálozásban és a kórházban fekvő covidosok számában is.

Haszán Zoltán
járvány

Sosem leszünk gazdag ország, amíg az államból élnek a hazai vállalkozások

A magyar gazdaság teljesítménye eddig sem volt kiemelkedő, csak közepes, de a következő tíz évben ezt a tempót sem lehet tartani, ha nem változtatunk. Az Egyensúly Intézet javasol.

Uj Péter
gazdaság

Biden 3000 milliárd dollárból minden problémát megoldana, ha hagynák

Az amerikai elnök egy óriási törvénycsomaggal szeretné beindítani az amerikai gazdaságot, lassítani a klímaváltozást és csökkenteni a szegénységet és egyenlőtlenséget. Ehhez viszont a republikánusokkal és a saját pártjának jobbszárnyával is meg kell harcolnia, vagy meg kell állapodnia.

Csurgó Dénes
külföld

Átszervezte Orbán az EU-s stábot a nagy brüsszeli pénzeső előtt

A miniszterelnök új politikai főtanácsadója az SZDSZ közelében kezdte a brüsszeli munkát, a pénzosztás felügyeletét pedig Gulyás Gergelyre és bizalmasára bízta. Az EU-val foglalkozó stáb bővült: politikai vitákra és rengeteg pénz érkezésére készülnek.

Magyari Péter
POLITIKA