Palkovics vezetésével vásárolná meg az állam a Liszt Ferenc Repülőtér többségi tulajdonát

gazdaság
2021 május 27., 16:12

A Magyar Nemzet „információi” szerint a magyar állam többségi tulajdont kíván szerezni a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cégben. A kormánylap arról ír, hogy tárgyalások indulhatnak a tranzakcióról, és a cél az, hogy „a hazai közlekedési infrastruktúra egyik legfontosabb, a gazdaságfejlesztés és a turizmus szempontjából is stratégiai jelentőségű eleme újból magyar kézbe kerüljön”.

Évek óta hallani arról, hogy a NER szeretné megszerezni a repteret, tavaly októberben a Bloomberg írta meg, hogy egy magyar konzorcium tehet vételi ajánlatot, és akkor Jellinek Dániel, az Indotek Group vezetője megerősítette, hogy valóban zajlanak tárgyalások, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az általuk vezetett konzorcium kizárólag politikai kapcsolódással semmilyen formában nem rendelkező, professzionális szereplőkből áll.

A repülőtér üzemeltetése a Gyurcsány-kormány alatt, 2005 decemberében került a brit BAA International Ltd.-hez, ami a 75 éves időtartamra szóló koncesszióért és a Budapest Airport Rt. 75 százalék mínusz egy szavazatnyi tulajdoni hányadáért 464,5 milliárd forintot fizetett. Másfél évvel később a pakettet eladta a Hochtief építőipari csoport reptér-üzemeltetéssel foglalkozó részlegének, és három pénzügyi partnerének. Bár a Fidesz kritizálta Gyurcsányék privatizációját, a második Orbán-kormány 2011-ben eladta a Budapest Airport Zrt. maradék állami tulajdonban maradt 25 százalékát is 36,6 milliárd forintért. A Magyar Nemzet ezt most azzal magyarázza, hogy a vagyon további leértékelődésének elkerülése miatt döntött erről a kormány 2011-ben.

A koronavírus-járvány a világ összes repülőterét megviselte, drasztikusan visszaesett a budapesti reptér forgalma is, és a Fidesz házi lapja szerint „az üzemeltető jelenlegi tulajdonosai között a szakmai befektető mellett profitorientált befektetési és nyugdíjalapok is megtalálhatók, amelyek a jelenlegi helyzetben nyitottak lehetnek az értékesítésre”. Tavaly novemberben amúgy a Bloomberg írt arról, hogy a kormány akadályozta meg, hogy a Budapest Airport életmentő pénzügyi mentőcsomaghoz jusson.

A Magyar Nemzet most annyit ír még, hogy „iparági forrásokból” úgy értesültek,

a többségi tulajdon megszerzésének előkészítése Palkovics László, az innovációs tárca vezetőjének a feladata lehet.

A lapnak Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető elemzője azt mondta még el, korántsem mindegy, hogy hazai vagy külföldi magánkézben van Magyarország légi közlekedési központja, nem mindegy, hogy a profit az országban marad, vagy külföldre kerül.