Az amerikai alt-right pár évvel ezelőtti fontos alakja, az azóta számos platformról letiltott és amúgy is érezhetően eljelentéktelenedett Milo Yiannopoulos most egy amerikai fundamentalista keresztény műsornak igyekezett éppen bizonygatni, hogy ő már mennyire nem meleg.
Yiannopoulos arról beszélt a műsorban, hogy miután bejelentette, hogy ő már nem homoszexuális, az első feltűnő változás az volt, hogy többé nem ugatták meg a kutyák. Mint mesélte, a kutyák korábban egyáltalán nem bírták őt, de egyik napról a másikra ez megszűnt, és már nem ugatnak rá. Yiannopoulos is elismeri, hogy ez elég nagy hülyeségnek hangozhat, de hát ezt élte meg.
Az egykori altright-sztárral a vehemensen LMBT-ellenes fundamentalista lelkész, Rick Wiles beszélgetett. Wiles volt az, aki korábban azt is elmondta már, hogy a koronavírus Isten büntetése a melegekre. Igaz, azóta őt is megfertőzte a vírus.
Milo Yiannopoulos az amerikai újjobboldal legismertebb trollja volt, aki egyszerre állt bele a jobboldali kultúrharcba, és éppen saját életmódját igyekezett a „PC-diktatúrával” szemben példaként felmutatni. 2017-ben azonban előkerültek olyan felvételek, melyeken a pedofilokat mentegette, és ekkor több jobboldali felületről is kitiltották. Yiannopoulos idén márciusban jelentette be, hogy „szodómiamentes” lett, és tervei szerint egy melegeket „átalakító” klinikát akar létrehozni Floridában
Az alt-right troll pár éve Magyarországon is megfordult: Schmidt Mária eredetileg 2018 elejére szerette volna meghívni Milo Yiannopoulost egy V4-es konferenciára, de ez az ötlet még a Fideszben sem aratott osztatlan sikert, így végül Schmidt egy külön eseményt szervezett 2018 májusára. Közérdekű adatigénylésekből derült ki, hogy a Schmidt vezette alapítvány 20 ezer dollárt fizetett Yiannopoulosnak a részvételéért.
Milo Yiannopoulos szerepeltetése a Várkert Bazárban a tökéletes provokáció. Az újjobboldal hőse úgy érzi, a „pedofilbotrány” után már sebezhetetlen, és pont úgy imádja a balhét, mint a magyar kormány.
Többek között Alex Jonest és Milo Yiannopoulost, de Louis Farrakhant is.
Az Index információi szerint a V4-es konferencia helyett külön rendezvényen beszélhet majd az újjobboldal trollja.
Őszinte rajongója, Jeszenszky Zsolt pedig bruttó 317 ezer forintot kapott a porondmesteri feladatért.
Mert az esemény "a közelgő magyarországi országgyűlési választások pártpolitikai harcának, küzdelmeinek része lett".
Két nap alatt fordult óriásit a világ a trumpista provokátorral.