„Hány fekete farkat kell még leszopnom, hogy ne nevezzenek neonácinak?” – kérdezi a kormány díszvendége

„Vannak jó szándékú meleg emberek, akik csak nyugalomban szeretnének élni, és van egy kisebb, de nagyon hangos csoport, amelynek tagjai pedig folyamatosan provokálnak.”

Az idézet Novák Katalin államtitkár pénteki interjújából származik, aki éppen genderügyben fejtette ki a nézeteit, és bár egyáltalán nem erre gondolt, véletlenül szinte pontosan leírta a kormány januári konferenciájának díszvendégét, Milo Yiannopoulost. Aki meleg is, hangos is, folyamatosan provokál is, semmi sem áll távolabb tőle, mint a nyugalom, és a nyitóbeszédet tartja majd Európa jövőjéről a Várkert bazárban. Nem kockáztatunk nagyot, ha azt mondjuk, magyar kormányzati rendezvénynek még nem volt olyan szereplője, aki annyit beszélt volna a férfi nemi szervek, kifejezetten a fekete férfi nemi szervek iránti rajongásáról, mint ő, de hogy ne fogjuk szalvétával a kérdést, itt egy jellegzetes idézet tőle:

„hány fekete farkat kell még leszopnom ahhoz, hogy ne nevezzenek neonácinak?”

Milo fellépésének híre pedig azonnal beindította a kívánt reakciókat: a kormánymédia ünnepli hősének érkezését, a DK pedig „A kormány mondja le a pedofíliát propagáló szélsőjobboldali Milo Yiannopoulos részvételét a kormányzati konferencián!” címmel ad ki közleményt.

Játéknak indult

Yiannopoulost a 444 olvasóinak nem kell bemutatni, több cikkben is foglalkoztunk már az újjobboldal legismertebb figurájával. Egy kicsit mégis érdemes felidézni, hogy ki ő, ha már Szijjártó Péter és Csányi Sándor társaságában látjuk viszont.

Milo négy éve ilyenkor még többé-kevésé átlagos brit tech-újságíró volt, akinek a gamergate-ügy hozta meg az áttörést. Utólag látványos igazán, hogy a számítógépes játékvilág 2014-es botránya milyen pontosan vetítette előre azt, ami aztán 2016-ban világpolitikai szinten is megtörtént. Pedig egészen hétköznapi ügyből indult a sztori: egy Zoe Quinn nevű játékfejlesztő szakított a barátjával, aki bosszúból csinált egy honlapot mindenféle személyes részlet kiteregetésével, többek között arról, hogy Quinn a Kotaku nevű gamer-oldal egyik szerzőjével is megcsalta. Aki egy alkalommal írt is Quinnről, így az ügy egy pillanat alatt a korrupt média-kérdés szimbóluma lett, és gyakorlatilag mozgalom indult a gamer-újságírás megtisztításáért.

De ez csak a történet egyik oldala. A másik, hogy ebben az időben jelentek meg hangsúlyosabban a feminista szempontok a játékkritikában, például Anita Sarkeesiantól, aki sokat beszélt arról, a játékokban a nők milyen gyakran vannak szexuális tárgyakként ábrázolva, miközben a gamerek fele már nő. A két ügy összekapcsolódott, és elszabadultak az indulatok. A pro-gamergate oldal úgy érezte, hogy ők a korrupt média és a politikai korrektség cenzorai által alkotott hatalommal szembeszálló kisemberek. Az ellen-gamergate oldal pedig jelezte, hogy brutális nőgyűlölet szabadult el emiatt, és halálos fenyegetések sorát kapja, aki meg mer szólalni ez ellen.  

És ha ez az egész még mindig abszurdnak tűnik, mert mégiscsak videójátékokról van szó? Pont ez a lényeg. 

A politika és a közélet távoli, technikai kérdéseknek tűntek, de a videójátékokról mindenkinek volt véleménye. Ezen a terepen pedig összekapcsolódott az elitellenesség, a politikai korrektség, a feminizmus és a szexizmus kérdései. Mire a 2016-ban, sokkal nagyobb pályán megismétlődött mindez, már jól be voltak gyakorolva a szerepek.

Nem tudtak mit kezdeni vele

Az ilyen pillanatokban tudnak karrierek megszületni, többek között Milóé, aki a gamergate zászlóvivő krónikása lett a Breitbarton. Az, hogy nem sokkal korábban ő maga is gúnyolódott a gamereken, semmit sem számított, a vonat elindult, és nem volt megállás.

Ahogy az ügy gyakorlatilag átfolyt a Trump-kampányba, Milo csillaga emelkedni kezdett. Gyalázta a feministákat, a baloldalt, az iszlámot, a transzneműeket, a kövér nőket, Hollywoodot, az egyetemek PC-világát, az amerikai kulturális baloldal pedig egyszerűen nem tudott mit kezdeni azzal, hogy ezeket a szövegeket nem egy poros hangulatú öreg republikánus adja elő, akit könnyen ki tudnak röhögni, hanem egy harsány homoszexuális, aki két Black Lives Matter-ellenes kirohanás között fekete szeretőinek méreteit részletezi, és egyébként is sokkal ügyesebben mozog az internet világában, mint ők. Egyre több ellensége lett, de megfogni nem tudták, miközben a közbeszéd egyre csak tolódott jobbra.

Következő nagy pillanata 2016 tavaszán jött el, amikor megírta a nagy alt right határozót, kifejezetten baráti hangnemben. A cikk pillanatok alatt hivatkozási alap lett, a New York Timestól a 444-ig sokan használták annak megfejtésére, hogy mi ez a jelenség, maga Trump is idézett belőle. Idén tavasszal pedig már a mainstream kapuját döngette, az HBO-n Bill Maher beszélgetős műsorának vendége volt, aláírt egy szerződést könyve megjelenéséről, és Amerikai Konzervatív Unió konferenciáján készült beszédet mondani.

Ekkor előkerült egy felvétel a Drunken Peasants című műsorból, amiben Milo a pedofíliáról, és a beleegyezési korhatárról beszél. Azt mondja, bár nagyjából megfelelőnek tartja a beleegyezési korhatárt (Nagy-Britanniában 16 év), sokan már fiatalabb korukban is készek a szexre, főleg a melegek között.

Hálás vagyok Michael atyának

„A melegek világában a fiatalabb fiúk és az idősebb férfiak közötti kapcsolat segíthet abban, hogy a fiúk felfedezzék, kicsodák valójában, biztonságot és szeretetet nyújthat nekik”. Mire egy beszélgetőtársa megjegyzi, ez egészen úgy hangzik, mint a katolikus egyház gyermekmolesztálási ügyei, Milo annyit mond:

„Tudod mit? Hálás vagyok Michael atyának. Ha ő nem lett volna, nem tudnék ilyen jól szopni.”

Majd így folytatja: „Félreértitek a pedofília fogalmát. A pedofília nem azt jelenti, hogy szexuálisan vonzódsz egy 13 éveshez, aki testileg érett. A pedofília azt jelenti, hogy gyerekekhez vonzódsz, akik még nem érték el a pubertást. A melegek világában fiatalabb fiúk és idősebb férfiak közötti kapcsolat nagyon pozitív tapasztalat lehet, ha konszenzuális kapcsolatról van szó.”

A felvétel felbukkanása előtt Milo karrierje a csúcson volt. Aztán egyetlen nap alatt óriási fordulatot vett. Könyvszerződését azonnal visszamondták, ahogy a konzervatív unió is lemondta a meghívást. Aztán bejelentette, hogy távozik a Breitbarttól.

A Facebookon arról írt, hogy szó sincs arról, hogy támogatná a pedofíliát, karrierje során maga is küzdött a pedofilok ellen, de elismeri, hogy félreérthető volt, amit mondott, és nem kellett volna a fiatalabb fiúk kifejezést használnia, amikor tizenévesekre gondolt.

Sajtótájékoztatója az év egyik legbizarrabb jelenete volt: a semmilyen tabut nem ismerő, bárkin átgázoló és bármiből viccet csináló troll elkezdte áldozatnak bemutatni magát, és azzal érvelt, ő maga is szexuális zaklatás áldozata volt. Azt mondta, saját élményeiről beszélt, amit ő maga provokatív humorral dolgoz fel, de bocsánatot kér azoktól, akiket megbántott ezzel.

Innentől szólóban folytatta, rajongóinak nagy része pedig így sem pártolt el tőle. Könyvét végül maga adta ki, New York Times-bestseller lett belőle. Előadásaival továbbra is turnézik, legutóbb Ausztráliában járt, most pedig Magyarországra jön.

Az ember, aki ellen nem álltak ki/A gyűlölet menő arca

A Milo-jelenségnek két megközelítése is lehetséges, amik akár egyszerre is igazak lehetnek. Egyrészt megtestesíti az utóbbi évek szeizmikus erejű kulturális változást: a saját hegemóniájába belekényelmesedő baloldal helyett egy új generáció már a jobboldalon látja a lázadás lehetőségét. Milo felemelkedése így többet mond a baloldal kudarcairól, mint saját magáról. Azért működött ennyire, mert ellenfelei ki sem álltak megküzdeni vele, és inkább betiltani akartak vitákat, mint lefolytatni őket.

De legalább ennyire igaz az a megközelítés, ami szerint Milo nem csinált mást, mint menő és szexi arcot adott a sötét gyűlöletnek. Hogy harsányságát, identitását és szexuális szokásait pajzsként maga előtt tartva valójában sima gyűlölködést ad elő, és ez a köntös elég volt, hogy megtévessze a közönség egy részét.

Fotó: MARK GRAHAM/AFP

Arra, hogy Milót nagyon tudatosan használták politikai fegyvernek, bizonyíték is van. Novemberben jelent meg a Buzzfeed cikke kiszivárgott emailjei alapján, amiből pontosan látszik, hogy a Breitbartnál mennyire ügyeltek a látszatra a maximális hatás érdekében. Kiderült például, hogy a nagy alt right cikket többek között a neonáci Daily Stormer nevű oldal egyik adminisztrátora, és a fehér nacionalista Devin Saucier segítségével írta meg, illetve a szöveget nem is ő maga, hanem asszisztense, Allum Bokhari alkotta. És bár Milo csak a saját nevét akarta látni a szöveg alatt, végül azért van ott Bokhari is társszerzőként, mert „barna hangzású” neve van (ez szó szerint benne van az emailben) – vagyis azért, hogy kevésbé lehessen rasszizmussal vádolni a cikket. A cikkből pontosan kiderült az is, hogy Steve Bannon látta, milyen felbecsülhetetlen értékű fegyver Milo a mozgalma számára, ezért teljes csapatot szervezett köré a produkció fenntartásához, akik szövegeket írtak és felkészítették – Milónak szinte csak elő kellett adnia ezt, és közben folyamatosan hangsúlyoznia, hogy mekkora buzi.

A cikkben egy videó is szerepelt, ebben Milo a színpadon énekel, miközben közönsége, például Richard Spencer náci karlendítéseket ad elő.

Az esetről Milo azt állította, hogy súlyos rövidlátása miatt nem vette észre, mi történik a színpad előtt. Egyébként pedig elítéli a rasszizmust, és személyesen Richard Spencert is. A cikk megjelenése után viszont már csak nevetett: az Observernek arról beszélt, hogy ha nem lett volna a pedofilügy, akkor lehet, hogy ártott volna neki a cikk, de így, hogy azt megúszta, már szinte sebezhetetlen.

A cikk azért így sem múlt el következmények nélkül. A milliárdos Robert Mercer, Donald Trump és a Breitbart egyik legnagyobb hatalmú támogatója nyíltan megszakított vele minden kapcsolatot.

„Azért támogattam Milo Yiannopoulost, mert azt reméltem, és azt vártam tőle, hogy segíti majd a szabad vitákat azzal, hogy lebuktatja azoknak a képmutatását, akik a politikai korrektség nevében a szólásszabadságot korlátozzák. De úgy gondolom, hogy Yiannopoulos cselekedetei és kijelentései fájdalmat és megosztottságot okoztak, és éppen hogy aláásták a termékeny párbeszéd lehetőségét. Hiba volt támogatni őt, és megszakítok vele minden kapcsolatot.”

Milo annyival reagált, köszöni az eddigi támogatást.

Muszlimellenesség ide, feministagyalázás oda, elsőre azért nem egyértelmű, miért hívja meg a KDNP-kormány és a parlamentben rendszeresen buzizó miniszterelnök külügyminisztériuma azt az embert, aki arról beszél, hogy egyházi zaklatási élményeinek köszönhetően tud jól szopni.

Pedig van logikája. A kormány érezhetően próbálkozik azzal, hogy megszólítsa a nagyjából már elveszített fiatalokat. Ahogy pedig a gamergate-ügy és Steve Bannon egész mozgalma is megmutatta, ezt nem szakpolitikai kérdéseken keresztül lehet megtenni, hanem közérthető, kulturális ügyekben - a kultúrharcban pedig a kormány egyébként is könyékig benne van. Az interneten mostanra már elég látványos jelei vannak, hogy mémekben, blogokon, Facebook-oldalakon is megpróbálják elmondani ugyanazt, ami egy Hollik István-sajtótájékozatón nem feltétlenül menne át. Az Echo tévé műsorait is igyekeznek fiatalosítani. 

Milo meghívása a nemzetközi színtérnek is szólhat. Az újjobboldalon tényleg vannak rajongói a magyar kormány muszlimellenes keresztes hadjáratának, Orbán karácsonyi üzenete is kifejezetten jót ment Infowars/Breitbart körökben. Az, hogy kormányzati szinten szerepeltetik Milót, biztosan sok lájkot hoz majd ebben a világban. (Megkérdeztük az eseményt szervező  Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványt, illetve a konferenciát támogató Külügyminisztériumot is, hogy miért épp Milo tartja a nyitóelőadást, de nem kaptunk választ.)

Balhénak tökéletes

És még mindig ott van a legegyszerűbb magyarázat: 

hogy mindkét szereplő éltető eleme a provokáció. 

A Milo-vonat üzemanyaga a felháborodás, minél nagyobb balhé van, neki annál jobb. Amikor letiltották a Twitterről, az ajándék volt neki, amikor maszkos tüntetők randalíroztak miatta, az még jobb. Legutóbb úgy fogalmazta meg, azt akarja, hogy az egész világ olyan legyen, mint egy kommentszekció.

A pedofilügyben is valójában ezt történt: egyszerűen túlprovokálta magát. (Éppen ezért, bár ellenfelei gúnykacaja Európáig hallatszott, amikor az ügy kirobbant, valójában nem volt igazi okuk örülni. Nem vitában győzték le, nem az eszén jártak túl. Egy konzervatív blog által kiadott videó miatti kitört morális felháborodás győzte le, átmenetileg. A magyar baloldal sem jár jó nyomon, amikor a pedofilozással akar fogást találni az ügyön.)

A magyar kormány legalább ennyire szeret provokálni. Volt itt már 56-os hős Dózsa László, vívtunk már szabadságharcot a Heineken ellen, a trollsormintából Milo meghívása egyáltalán nem lóg ki. Sőt, van, amiben a Fidesz jár előrébb. Milo legutóbbi videóiban arra figyelmezteti a jobboldalt, hogy nem szabad engednie a politikusait ért támadásoknak, össze kell zárniuk, meg kell védeniük őket. Egy olyan országban, ahol Rogán pozícióját megerősítették az ellene indult támadások, ezt a módszert már nem kell bemutatni.

Hogy a valósághoz egyébként mennyi köze van a magyar kormány politikai korrektség elleni harcának, az ebből a szempontból szinte teljesen lényegtelen.