Liberó álhír volt, hogy idén elmaradt Európa legbiztonságosabb zenei fesztiválja.
Örömmel jelentjük, hogy friss formában, a magyar fiatalságra nyitottan, start up-os jelleggel, a megújult olvasói szokásokra tekintettel és a nemzeti nagytőke bevonásával ismét jelentkezik nagy sikerű online partiműsorunk, a Sound Rotation. Honnan máshonnan, mint a Balaton Soundról.
A Budaházy-ügyben és K. Endre ügyében is eljáró ügyvédről és arról is kérdeztük Magyar Pétert, hogy beszélt-e a kegyelmi ügyről a volt feleségével, Varga Judittal.
Az új kormány tagjai egymásra licitálva kérik számon a fideszeseken az elmúlt 16 évet, miközben kiderült: a Tisza kampányfőnöke nem vonul vissza, hanem kiemelten fontos feladatot kap. Ott voltunk, amikor Rogán Antal leadta a szerelését.
A kormányzati átadás-átvételről távozó Rogán Antal elmondta: Magyarországon marad. Úgy látja, a Vadhajtások ma már kiegyensúlyozottabb, mint néhány évvel ezelőtt, a fejbelövős kampányvideóról viszont utólag azt mondja, ő sem értett vele egyet.
Tóth Péter, a Tisza volt kampányfőnöke nemzetbiztonsági főtanácsadó lesz – jelentette be Magyar Péter. Mi pedig arról kérdeztük: mi garantálja, hogy nem lehet majd politikai célokra használni a szolgálatokat.
Két éve egy vidéki ügyvéd vette észre azt a kúriai határozatot, amelyből aztán kibontakozott a kegyelmi ügy. Ez az ügyvéd népszerű Facebook-oldalt is indított, de eddig nem derült ki, ki ő.