A fehérorosz diktátor megegyezett Putyinnal, hogy még jobban integrálják országaikat

külföld
2021 szeptember 10., 06:38

Oroszország és Fehéroroszország megállapodott a két állam integrációjának mind a 28 szövetségi programjáról, köztük a közös védelmi térség kialakításáról is - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, miután Aljakszandr Lukasenkával tárgyalt a Kremlben. A találkozó pont aznap történt, amikor a két ország nagyszabású hadgyakorlatba kezdett, amivel egy NATO-val kirobbanó konfliktust modelleznek.

Ahogy arról korábban írtunk, a 2020-as elnökválasztást követő tüntetéshullám erőszakos leverése óta a fehérorosz vezetés nem tud már érdemben alkudozni Moszkvával. A Ryanair gépének elrablása óta Lukasenkáék nyugati kapcsolatai még tovább romlottak, a súlyos szankciók miatt gazdasági szempontból is jobban az oroszokra szorulnak, mint valaha: fehérorosz gazdaság életképessége alapvetően függ most már a nagyon olcsó orosz gáztól . Ezért az Oroszországgal való összefonódásuk is jelentősen felgyorsult az elmúlt évben.

photo_camera Aljakszandr Lukasenka és Vlagyimir Putyin Fotó: SERGEY GUNEEV/Sputnik via AFP

Huszonnyolc úgynevezett szövetségi programról van szó, amelyek célja Oroszország és Fehéroroszország jogszabályainak egységesítése a gazdaság különböző területein, a feltételek egyenlővé tétele a két ország gazdasági szereplői számára, az egységes pénzügyi és energiapiacok, a közlekedési tér, a közös ipar- és agrárpolitika kialakítása és végrehajtása. Ma elégedetten állapítom meg, hogy mind a 28 programról megállapodás született” - jelentette be Putyin, aki 2022 végéig 630-640 millió dollárnyi hitelt ajánlott Fehéroroszországnak.

Az orosz elnök közölte azt is, hogy az orosz gáz ára Fehéroroszország számára 2022-ben az ezer köbméterenként 128,5 dolláros folyó évi szinten marad. (Az ICE Futures tőzsdén csütörtök este a legközelebbi - októberi - TTF spot gáz futures árfolyama 696 dollár volt ezer köbméterenként.) Az orosz elnök szerint az elfogadott programok egy része a két ország adó- és vámjogszabályainak harmonizációját, valamint az olaj- és kőolajtermék-piacok egységesítését célozza. A tervek szerint az Oroszország és Fehéroroszország Szövetségi Állama egységes gázpiacának létrehozásáról szóló megállapodást 2023. december 1-jéig fogják aláírni.

De beszéltek az egységes monetáris politika kialakításáról, a valutaszabályozás és a nemzeti fizetési rendszerek integrációjáról is, valamint a közös védelmi térség létrehozását és „a Szövetségi Állam biztonságának garantálását” is megtárgyalták. A közös fizetőeszköz kérdéséhez a jövőben még visszatérhetnek.

Putyin nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a két ország a későbbiekben közös parlamentet hoz létre. Az orosz elnök szerint a több mint húsz éve megkezdett integrációt a most elért megállapodással, a gazdasági alapok megteremtésével kellett volna elkezdeni. Reméli, hogy az Oroszország és Fehéroroszország integrációjával járó „jelentős előnyöket” az egyszerű polgárok is érezni fogják.

Lukasenka a tárgyalás megkezdése előtt bejelentette, hogy a két kormány Minszkben pénteken még egyszer áttekinti a programokat, és kifejezte reményét, hogy az orosz-fehérorosz Szövetségi Állam Legfelső Államtanácsa október végi ülésén véglegesíteni fogja azokat. (Reuters/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.