A december 1-jére várt államcsíny elmaradt, az elnök is megfeledkezett róla, pedig maga jelentette be, hogy lesz ilyen

külföld
2021 december 02., 17:28
comments 1

Miközben a nemzetközi közvélemény azzal van elfoglalva, hogy megtámadja-e Oroszország Ukrajnát, és ha igen, mikor (egyelőre várhatóan semmikor, legalábbis addig, amíg Vlagyimir Putyin ereje meg nem roppan belpolitikailag, amire az idén vagy a közeljövőben nem sok esély van; most az oda-vissza üzengetéseké és az átléphetetlennek nevezett vörös vonalak rajzolgatásáé a terep), aközben Volodimir Zelenszkij, a tévésztárból lett ukrán elnök egyre intenzívebb és izgalmasabb csatákba bonyolódik hazája határain belül. Az általa nyitott frontok száma és jelentősége folyamatosan gyarapszik, viszont az erős elnöki hatalom kivívása és megtartása felé tett lépései során kezd akadályokba ütközni.

Zelenszkij szerdán tartotta meg szokásos évértékelő beszédét a kijevi parlamentben, ahol több fontos témát is érintett. Beszélt arról, hogy az ukrán vezetés nem tudja megállítani a háborút, ha nem folytat közvetlen párbeszédet Oroszországgal. Meg arról, hogy törvénymódosításokat kezdeményez a kettős állampolgárság intézményének bevezetése érdekében. Arról is, hogy elindítják az "Ukrán Álom" programot, ennek keretében "minden becsületesen adózó állampolgár" ötszázalékos hitelhez juthat, ezt egyebek közt lakás és elektromos autó vásárlására, továbbtanulásra, szakmaváltásra fordíthatja. És még arról, hogy a "Nagy Építkezés" keretében 15 ezer kilométer új út és 810 híd épül rövidesen. Ez a program már megy, a kezdete óta több mint 13 ezer kilométer megépült. Nem mellesleg ezek jórészt útfelújítások voltak, bár tény, hogy előző állapotukat tekintve valóban indokoltabb új utak építéseként definiálni a rendbe hozásukat.

Néhány napirenden lévő témáról ellenben nem beszélt Zelenszkij. Így a december 1-jén, tehát az évértékelő napján esedékes államcsíny kérdését szóba sem hozta.

Puccs lesz, mondta az elnök

Az ukrán elnök múlt pénteken jelentette be különleges, 5 órán át tartó sajtótájékoztatóján – az újságírók felváltva, kis csoportokban elébe járulva kérdezhettek –: hírszerzési forrásokból tudomása van róla, hogy orosz támogatással államcsíny előkészületei zajlanak, amelyekbe Rinat Ahmetovot, az ország leggazdagabb emberét is bevonták. A puccsra december 1-jén kerülhet sor, tette hozzá. Vagy esetleg 2-án.

photo_camera Volodimir Zelenszkij Fotó: POOL/Getty Images via AFP

A közlés nagyot szólt, maga Ahmetov dühösen tiltakozott, majd három nappal később az SZBU, az ukrán nemzetbiztonsági szakszolgálat bejelentette: nyomozást indított a történtek tisztázására.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.