Nem tetszik a KDNP-nek, hogy Donald Tusk szívesen látná Márki-Zay Pétert a Néppártban

2021 december 3., péntek 19:24
18

Nehezményezte a KDNP, hogy Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnöke találkozott az ellenzék miniszterelnök-jelöltjével, Márki-Zay Péterrel, amely találkozón az is elhangzott, hogy Tusk szívesen látná Márki-Zay-t a Néppártban, aminek a Fidesz már ugye nem tagja, de a KDNP még igen.

A KDNP-nek ez olyan rosszul esett, hogy panaszos hangvételű levelet írt, amiben emlékeztette a Néppárt vezetőit, hogy Márki-Zay a KDNP politikai ellenfele.

Márki-Zay Péter és Donald Tusk a közös sajtótájékoztatón. Fotó: Márki-Zay Péter Facebook

„Ez az ellenzék és annak jelöltje folyamatosan gyalázza az EPP egyik legrégebbi kelet-közép-európai tagpártját” - kezdték a panaszkodást, majd így folytatták:

„Donald Tusk egy olyan emberrel tárgyalt, aki nem rendelkezik saját párttal, csak egy politikai platform jelöltje. Ennek a platformnak tagja az a Jobbik, amely még röviddel ezelőtt is nyíltan antiszemita, szélsőjobboldali pártként lépett fel Magyarországon, és a párt EP-képviselője - aki ma is tagja az Európai Parlamentnek - néhány évvel ezelőtt a zsidó képviselők listázását kérte a magyar Országgyűlésben.”

Sérelmezték azt is, hogy a több mint nyolcvan tagszervezetet, illetve partnerszervezetet tömörítő EPP elnöke a találkozót a tagsággal folytatott mindennemű előzetes egyeztetés nélkül tartotta meg.

Majd hozzátették: „Donald Tusk azzal találkozik, akivel jónak látja. Azonban az Európai Néppárt szabályzatával és hagyományával teljesen ellentétesek a közös sajtótájékoztatójukon a EPP elnökétől elhangzott mondatok, amelyek szerint a néppárton belül együtt kíván működni a magyarországi baloldali ellenzékkel, amelyet a néppárt megbízható és a kereszténydemokrata értékekhez hű partnerének tart.”

Hangsúlyozták, hogy a KDNP évtizedek óta tagja az EPP-nek, de ilyen vagy ehhez hasonló eset még nem fordult elő. Reményeiket fejezték ki, hogy ez a jövőben is példa nélküli eseményként kerül be az Európai Néppárt történetébe. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt