Hetek óta vitatkoznak a kampány színein, miközben a Fidesz egyre csak erősödik

POLITIKA
2021 december 16., 05:07
comments 124

November végi cikkünk címében tettük fel a kérdést, hogy Hová tűnt az ellenzék?

Azóta nagyon sok belső vita folyt az ellenzéki összefogás pártjai között, megalakultak munkacsoportok, készültek kommunikációs tervek is, de a választók figyelméért továbbra sem küzdenek nagy erőkkel a kormányváltásra szövetkezett erők.

Márki-Zay Péter ugyan továbbra is járja az országot, és a sajtóban megjelent hírekre közleményekkel és közösségi médiás posztokkal sűrűn reagálnak az ellenzék politikusai, de az előválasztás második fordulója óta nem voltak képesek diktálni a tempót. Azóta alig fordult elő, hogy akár csak egy napra olyan téma foglalkoztassa a közvéleményt, amivel ők jöttek elő.

Ezalatt a Fidesz megerősödött

Szerdán kapták kézhez az ellenzéki pártok vezetői a legújabb, egyelőre nem nyilvános közvélemény-kutatást, amit már az új, összefogott kampányközpont rendelt meg. A számok kijózanítóak. A teljes lakosságra nézve

46%-os a Fidesz-KDNP, és csak 32%-os az ellenzéki összefogás listájának a támogatottsága, a Mi Hazánk 5%-ot, a Kétfarkú Kutya Párt 4%-ot kapna, míg további 12% nem szavazna vagy nem árulja el, hogy kit támogatna.

Továbbá 52% mondta azt, hogy a mostani kormány maradását szeretné, és csak 43% akarna kormányváltást.

Az előválasztás idejéhez képest jelentősen megerősödött a Fidesz. Úgy tudjuk, hogy a kormánypárt saját, szintén nem a nyilvánosságnak szánt mérései is hasonló arányokat jeleztek az elmúlt hetekben.

E mérések alapján úgy tűnik, hogy az ellenzék nemcsak hogy lendületet vesztett az október közepe óta tartó passzivitással, de a Fidesz sikeresen át is vette a kezdeményezést, és növelni is tudta a táborát. Októberben még több kutatócég is döntetlen-közeli helyzetet, esetleg enyhe ellenzéki fölényt mért.


Januárra tervezték csak a látványos indulást

Még e számok ismerete előtt az ellenzéki oldalról úgy értesültünk, hogy komoly választási kampányt idénre már nem terveztek, és januártól készültek csak intenzívebb munkára. Ennek az egyik oka állításuk szerint, hogy ki kellett találni, hogy milyen stáb és hogyan vezesse az összellenzéki kampányt, miután a legtöbb ellenzéki politikus meglepetésére Márki-Zay Péter lett a közös miniszterelnök-jelölt. "Nulláról kellett építkezni" - emlékeztettek többen is.

De van más oka is az ellenzéki oldal lefagyásának. Ahogy egy képviselő fogalmazott, "heten hétfélét gondolunk szinte mindenről, azon kívül, hogy az Orbán-kormányt le kell váltanunk. Így elég nehéz dönteni bármiről". (A hét szereplő az előválasztást szervező hat párt - DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd - illetve az éppen párttá alakuló, Márki-Zay Péter vezette mozgalom, az MMM.)

Olyannyira nehéz, hogy már három hete többen is tudni vélték, hogy napokon belül bemutatják az összellenzéki szövetség kampányban használatos nevét, illetve a kampányszíneit. Önálló embléma nem lesz, mert a szavazólapokra úgyis a pártok logóját lehet csak kitenni, így végül a közös jelképről lemondtak, de valamilyen név (demokraták? összefogás?) és dizájn készül, csak nem sikerült még dönteni róla. A patthelyzetet mutatja, hogy két párt is szórólapozós kampányt tervezett december elejére a saját egyéni jelöltjeinek, de a közös kampányközpontból szóltak, hogy várják meg vele, hogy legyen közös dizájn - csakhogy nem lett meg, és így az idei szórólapozások elmaradtak.

Ellenzéki politikusok a Parlament előtt. Balról jobbra: Gyurcsány Ferenc, Kanász-Nagy Máté, Schmuck Erzsébet, Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Fekete-Győr András, Kunhalmi Ágnes, Jakab Péter, Tóth Bertalan.
photo_camera Ellenzéki politikusok a Parlament előtt. Balról jobbra: Gyurcsány Ferenc, Kanász-Nagy Máté, Schmuck Erzsébet, Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Fekete-Győr András, Kunhalmi Ágnes, Jakab Péter, Tóth Bertalan.

Üléseznek, vitatkoznak, vétóznak

A döntési folyamat általában meglehetősen nehézkes. Számos bizottság és munkacsoport kezdte meg működését az elmúlt néhány hétben, van amelyik heti 20 órát is ülésezett, de ezekben a gyakorlati döntések sokszor elakadnak, hiszen minden párt delegáltjának vétójoga van.

A feloldhatatlannak tűnő ellentéteket általában a pártelnökök értekezlete oldja fel, ahol információink szerint sokkal simább az együttműködés, mint az alsóbb szinteken dolgozó bizottságokban, csakhogy mire odaér egy kérdés, addigra eltelik egy csomó idő.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.