kormányváltás

Kormányváltás esetére is bebiztosítja magát a Fidesz: a parlamenti többség önmagában nem tudja majd félreállítani a köztársasági elnököt

Ellenzéki képviselők szerint ezzel elismerték, hogy a vereségre készülnek.

Windisch Judit
POLITIKA

Ezermilliárdokat vett el Orbán Viktor a jóléti kiadásokból 2010 óta, hogy sokkal többet költsön a politikai presztízsére

Az Orbán-kormány a 2010-es hatalomra kerülése után drasztikusan átalakította a költségvetési kiadásokat. A fókuszba a politikai célok, az identitásépítést szolgáló területek kerültek. Sokat költ gazdaságra is, de az évek óta tartó stagnálást nézve azok a pénzek sem hasznosulnak jól.

Székely Sarolta
gazdaság

Jámbor András választási mozgósítást indított

Szövetség az Igazságos Választásért néven.

Fődi Kitti
POLITIKA

A Tisza Párt javára nem indul újra Mellár Tamás Pécsen

Rendszerváltást akar, nem akarja megosztani az ellenzéket.

Fődi Kitti
POLITIKA

Lánczi Tamás feljelentette Fleck Zoltánt

Amiért azt mondta, „forradalomra van szükség, nem kormányváltásra”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Lemondott a Momentum elnöke: Elfáradtam

„A folyamatos tűzoltás és az állandó küzdelem kikészített” - indokolta döntését Tompos Márton.

Botos Tamás
POLITIKA

Nem indul el a Momentum a 2026-os választásokon, így döntött a párt közgyűlése

„A kormányváltás elősegítése érdekében.”

Rovó Attila
POLITIKA

Közelebb érzed már magad a kormányváltáshoz? Szívesen!

Rácsúsztam a Demokratikus Koalíció appjára. Fotelforradalmárok, szevasztok!

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

A tanársztrájk miatt sem csúszik a kormányfőcsere Romániában

Amióta itthon 2010-ben Orbán Viktor miniszterelnök lett, Romániában már 16 kormányfőcsere történt.

Herczeg Márk
külföld

A szlovák államfő kinevezte Ódor Lajost Szlovákia miniszterelnökévé

„A közös ambíciónk az, hogy nyugalmat, stabilitást, toleranciát és nem utolsósorban kulturált diskurzust hozzunk. Hogy megmutassuk, hogy másképp is lehet” – mondta a szakértői kormány vezetője.

Herczeg Márk
külföld

Márki-Zay Péter megkérdezte a ChatGPT-t, hogy lehet leváltani Orbánt, és úgy érzi, végre megvan a recept

Hat feladata van csak az ellenzékieknek és már vége is a NER-nek.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Megbukott a montenegrói kormány a bizalmi szavazáson

A miniszterelnök büszke mindarra, amit a 100 nap kormányzás alatt elértek.

Fődi Kitti
külföld

Kinevezték az új cseh kormányt

Milos Zeman meggyógyult, így felállhatott végre Petr Fiala kabinetje.

Kaufmann Balázs
külföld

Hetek óta vitatkoznak a kampány színein, miközben a Fidesz egyre csak erősödik

Nehézkesen, lassan indul be az ellenzéki kampánygépezet, nincsenek saját témák, alapvető döntések váratnak magukra. Közben azt mérik, hogy a Fidesz nagyon megerősödött az előválasztás óta. A kivárás nem bizonyult jó taktikának.

Magyari Péter
POLITIKA

Mit jelent, hogy Dobrev Klára feles többséggel bontaná le az Alaptörvényt?

Az Orbán-rezsim hatalmát bebetonozó kétharmados törvényeket egy új kormány nem hagyhatja örökre érintetlenül, de a részletek kidolgozatlanok, a téma felvetése eddig korainak és politikailag felelőtlennek tűnt. A DK miniszterelnök-jelöltje most belefújt a nullás lisztbe.

Miklósi Gábor
POLITIKA